VÁRÓSZOBA NŐI GYÓGYÍTÓK ÉS PÁCIENSEK AZ ORVOSLÁS PERIFÉRIÁJÁN 1 WAITING ROOM WOMEN HEALERS AND PATIENTS AT THE PERIPHERY OF MEDICINE

NŐI GYÓGYÍTÓK ÉS PÁCIENSEK AZ ORVOSLÁS PERIFÉRIÁJÁN 3 WOMEN HEALERS AND PATIENTS AT THE PERIPHERY OF MEDICINE

GADÓ FLÓRA LÁZÁR ESZTER MÁSÁLLAPOT A MÚZEUMBAN KURÁTORI BEVEZETŐ NAGY EDINA ŐZE ESZTER A Várószoba – női gyógyítók és páciensek az orvoslás perifériáján című projekt a Magyar Nemzeti Múzeum – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár(SOM) gyűjtemé nyének tárgyanyagából kiinduló interdiszcip lináris programsorozat, melynek középpont jában a gyógyítás tudománytörténetén belül az orvostudományban a nők szerepének és a női testhez kapcsolt gyakorlatoknak a vizsgá lata áll. A kortárs művek által felvetett témákat körüljárva a Friedrich-Ebert-Stiftung Alapítvány Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép Európában programjának keretében a társada lomtudomány és az egészségügy felől érkező szakemberek részvételével szerveztünk szakmai beszélgetéssorozatot; tanulmányaik képezik e kötet gerincét. 1 Az egészségpolitikát egy olyan politikai diskur zus részének tekinthetjük, mely a népesség biológiai állapotát különböző egészségügyi tevékenységekkel és rendeletekkel szabályoz za, miközben a politikai retorika eszközeivel a lakosság egészsége és az orvosi gyakorlat közötti összefüggés definiálását és újradefini álását ennek a diskurzusnak a részévé teszi. 2 Az egészség, a betegség nemcsak biológiai kategóriák, hanem a társadalom kollektív vá gyait, kétségeit, érdekeit hordozó politikai és kulturális szimbólumok is. 3 Témaválasztásunkat a 2010-es évektől érzékelhető, de az elmúlt évek ben a média és a politikai kommunikációban hangsúlyosan jelen levő tendencia is indokolja, amely a reproduktív jogokkal, az intézményesí tett neveléshez vagy a szociális gondoskodáshoz kapcsolt szerepkörök kérdéseivel foglalkozik. 4 Az egészségügyben a női szerepekhez kapcsolódó feszültségek az ápolás, a gondoskodás, a gyógyí tás területén is látványosan megjelentek, mivel az ezekhez társított feladatok ideológiai alapú konzerválása legitimálja az elsősorban nők által végzett ápolási, gondoskodási, informálisan és formalizáltan működő munkák olcsósítását és kizsákmányolását. 5 Projektünk a női szerepekre és a női testre vonatkozó elvárások és szabályozások által meghatározott tevékenységeket, a test helyét, reprezentációját és cselekvési lehetőségeit te matizálja az orvoslásban. Többek között azt, hogy jelenleg ki fogalmazhat meg állításokat, ki cselekedhet az egészséggel és a gyógyítással kapcsolatban? A KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZETI GYAKORLATOK MEDIKALIZÁCIÓS FORDULATA Amikor a kortárs művészetben nemzetközi kiállítások, biennálék, művészeti kutatások, kurátori projektek, antológiák tendenciózusan foglalkoznak egy adott területtel, gyakran a kortárs művészet adott fordulataként(„turn”) hivatkozunk rá. 6 Keressük a jelenség tudomá nyos hátterét, a múzeumi diskurzusban kijelölt pozícióját, a művészeti és intézményi gyakor latban az előzményeket és a párhuzamokat. Az elmúlt években a betegség, a gyógyítás és ezek biopolitikai vonatkozásainak művészeti feldolgozásával egyre gyakrabban találkozunk 4 kortárs művészeti kontextusban, így felmerül a kérdés, hogy beszélhetünk-e a kortárs művészeti gyakorlat medikalizációs fordulatáról? Az egész séges testről alkotott kép(zet) és a betegségtudat aktuális megközelítésein túl rekontextualizá lódnak-e(orvosi) múzeumi gyűjtemények, és hatással van-e mindez a kurátori praxisra, esetleg a művek bemutatási formájára? Vagy inkább a kortárs művészet és a társadalmi múzeumok újabb„együttműködéséről” van szó, amelyben az új muzeológia 7 perspektívájából olvashatók újra és alakíthatók át az intézményi gyakorlatok? 1 A beszélgetéssorozat témái: Szőr, hisztéria – női deviancia? Várószoba – női gyógyítók és páciensek az orvoslás perifériáján, 2020. október 7.(vendégek: K. Horváth Zsolt társadalomtörténész, Máriási Dóra pszichológus), Bábaság, anyaság, társadalom – női szerepek a társadalmi elvárások tükrében, 2020. október 22.(vendégek: Kerényi Szabina szociológus, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kremmer Sarolta szociológus, szülésznő szakos hallgató), A felesleg melankóliájától a testről való önrendelkezés labirintusáig, 2021. november 20.(vendégek: Nemes Z. Márió költő, kritikus, esztéta, Sándor Judit bioetikus, jogász, a CEU tanára, a CEU Bioetikai és Jogi Központjának[CELAB] igazgatója), Személyes szakmaiság – védőnői gyakorlat a 21. században, 2021. március 24.(vendégek: Pongrácz Adél védőnő, Szőke Alexandra antropológus, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársa). 2 Császi Lajos: Biopolitika és kultúra. Késő modern perspektívák. Új Mandátum Könyvkiadó, 2007, 134. o. 3 Uo. 4 Az otthonápolás munka! Ne megalázó segély járjon érte, 24.hu/f n/gazdasag/2018/09/17/az-otthonapolas-munka-ne-megalazo-segely-jarjon-erte/ A Covid19 következtében létrejött rendkívüli jogrend bevezetése után a Fidesz–KDNP kormány egyik első lépése volt benyújtani két, alaptörvényt módosító törvényjavaslatot, melyek az egyedülálló és az azonos nemű szülők örökbefogadását ellehetetlenítő törvényt készítették elő 2020-ban. 5 Az egészségügyi szektorban történő béremelések(például a 2021-re, 2022-re és 2023-ra tervezett háromlépcsős béremelések) elsősorban az orvosokat érintik, míg a szakszemélyzetként dolgozó, általában női alkalmazottak – az ápolók, védőnők, szülésznők – és az őket segítő személyzet kimaradnak a bértáblát érintő változtatásokból. 6 Health. Documents of Contemporary Art. Szerk. Bárbara Rodríguez Muñoz. Whitechapel, 2021. Giulia Smith: Health Vs Wealth. In: Art Monthly, 2018. júl.–aug., 6–10. o. Kiállítások: Mystik der Körper-Hygiene Die Rolle des Körpers, der Gesundheit und der Hygiene in Bezug auf die damit verbundene Ästhetik im Schaffen der zeitgenössischen Künstler, ogl.cz/de/mystik-der-korper-hygiene. Multilogues on the Now: Technologies of the Body, display.cz/en/projects/multilogue-on-now-o-zdravi-praci-a-emocich. For All I Care, baltic.art/whats-on/for-all-i-care 7„A kulturális reprezentáció nemzetközi elméletében és gyakorlatában a hatvanas évektől kezdve érzékelhető az elméleti átrendeződés: az egymást követő társadalomtudományi és művészetelméleti fordulatok hatásai megjelentek egyfelől a tudományos és művészeti szövegekben, másfelől az alkotásokban és a vizuális műfajokban: műalkotásokban, műtárgyakban, kiállításokban. A múzeumi munkában ez járult hozzá a gyűjtemények tekintélyelvű, a tudományos kánonok változtathatatlanságán alapuló beszédmódjának kritikus/önkritikus, reflexív/önreflexív átértékeléséhez, a kiállítási tevékenységben pedig – a témaválasztáson túl – elsősorban a bemutatás és a kurátori praxis kritikai megközelítéséhez.” Frazon Zsófia: Ú mint új muzeológia. In: Néprajzi Látóhatár, 2013/2.(Új muzeológia – Kortárs múzeumi narratívák), 5. o. A természettudományokkal, ezen belül az orvos tudománnyal foglalkozó múzeumok a nyugati tudományos paradigmák által meghatározott intézményes orvosi gyakorlatról, az egészség ről, az egészséges testről való gondolkodásunk rendszerbe ágyazott tárgyi lenyomatai, doku mentumai. A kortárs művészet orvoslással, egészségüggyel foglalkozó diskurzusaiban a nyugati orvostudomány posztkolonialista kri tikája az orvostörténetet bemutató gyűjtemé nyekre is kitekint, és ennek tükrében olvassa újra az orvoslást, másrészt a beteg testet és a gyógyító személyét antropológiai, társadalmi és feminista megközelítésben vizsgálja, így közelítve az ezekkel összefüggő társadalmi elvárásokhoz. A genderszempontú megközelítés nemcsak a nőknek„dedikált” betegségeket, hanem az egészségügyi gyakorlat azon, jellemzően a nők által végzett tevékenységeit is tárgyává teszi, amely a láthatatlan női munkát, a női gondos kodást helyezi fókuszba. Az orvostudomány intézményesített narratíváinak, az orvostörténeti múzeumok gyűjteményeinek és kiállításainak többek között ezen hiányzó történetei kapnak a kortárs művészet bevonásával láthatóságot. Az említett kritikai irányzatokhoz köthető művé szeti gyakorlatok közül témánkhoz kapcsolódó an kettőt emelnénk ki: a Feminist Health Care Research Groupot, amely az 1970–80-as évek egészségmozgalmaival genderperspektívából foglalkozik, az említett időszak gyógyító háza iban végzett praxisokra, radikális és feminista terápiákra fókuszálva. 8 A másik irányra példa a ra dikális egészségügyi aktivizmus(„radical health activism”), amelynek képviselői nemcsak az afroamerikai lakosok egészségügyi ellátásának 5 problémáira és hiányosságaira és az egészség ügyben dolgozókkal szemben gyakorolt eltérő bánásmódra hívták fel a figyelmet, hanem a gyógyítás eurocentrikus, technotudományos megközelítése helyett annak a természetes gyógymódokat előtérbe helyező alternatív mód jaira/változataira is. 9 INTERVENCIÓK Már a Várószoba projekt tervezése során kör vonalazódott számunkra, hogy a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyűjteményével rele vánsan, tehát a gyűjtemény bizonyos tárgyait vagy témacsoportjait kiemelve, azokra reflek tálva, ugyanakkor kritikai olvasatukat is szem előtt tartva múzeumi intervenciók formájában foglalkozunk majd. A múzeumi intervenciók az 1990-es évek végétől jelentek meg a kortárs művészet eszköztárában. 10 Az intervencióknak köszönhetően temporálisan nemcsak maga a „beavatkozó mű”, de annak kontextusa is kieme lődik a gyűjtemény egészéből – így lehetővé válik annak alaposabb olvasata és értelmezése. A gyűjteményekre reagáló kortárs művészeti intervenciókat alapvetően három típusba lehet sorolni: létezik a gyűjteményt átrendező straté gia, amikor például a művész bizonyos(adott esetben addig„láthatatlan”) tárgyakat vagy tárgyegyütteseket helyez előtérbe vagy emel ki, és ezáltal hoz létre egy új narratívát. Ennél direktebbek azok a beavatkozások, amelyek esetében létrejön egy új műtárgy, de ez sokszor szinte gesztusszerű, és továbbra is a meglévő gyűjteményi tárgyak hangsúlyozására vagy ki emelésére szolgál. 11 A harmadik típus, amikor a művész egy általa készített, új és önálló mű tárgyat hoz létre. Ezek is mind a gyűjteményre vagy annak történetére reflektálnak, azonban sok esetben már nem épülnek be szervesen a kiállításba, hanem jobban elválnak, mint a különálló műalkotások. 12 A múzeumi intervenció műfaja azonban prob lémákat is felvet. Egyfelől ezek a művek sokszor olyan múzeumi környezetben, állandó gyűjte ményben kapnak helyet, melyek nem kortárs műalkotások(akár időszaki) befogadására jöttek létre. Tehát sem a technikai, sem a térbeli, sem egyéb feltételek nem ideálisak az adott interven ció installálásához. 13 A kortárs mű megváltoztatja a gyűjtemény összképét, adott esetben zava rólag hat annak befogadására(például: amikor egy alapvetően„technikamentes” gyűjteményi anyagba vetítés, képernyők, hangforrások stb. kerülnek be. A zavar ugyanakkor kizökkentést is jelenthet, ami együtt jár a figyelem fokozott felkeltésével. Az olyan, speciális narratívát közvetítő múze umok esetében, mint amilyen a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, a látogató gyakran elveszik a nagy mennyiségben kiállított, ma már jobbára inkább csak borzongatóan egzotikusnak tekintett, ismeretlen orvosi eszközök és a hozzá juk kapcsolódó információk rengetegében, ahol a kortárs művek idegenül hatnak. Óvatosnak kell lenni a tekintetben is, hogy az intervenciók ne„sajátítsák ki” a gyűjteményi narratívát, ne annak egyoldalú olvasatát(esetünkben a gyűj temény idegenségét, egzoticizmusát) erősítsék, és technikai vagy egyéb adottságaiknak köszön hetően ne is„telepedjenek rá” a gyűjteményre. Az általunk választott művek azzal, hogy egy párhuzamos múzeumi narratívát, nevezetesen a hiányzó női szálat, emelik be a gyűjteménybe, nem dominálják a meglévő anyagot, sokkal in kább kiegészítik azt, a vakfoltok felmutatásával téve szükségszerűvé annak kritikai olvasatát. NAGY NARRATÍVÁK – SZEMÉLYES TÖRTÉNETEK A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyűj teménye az 1960-as évekig mutatja be a ma gyar orvostörténetet, és bár 1965-ben nyílt meg, gyűjteményi anyaga a 20. század elején nyíló egészségügyi és higiéniai gyűjteményekkel 8 A berlini székhelyű, Julia Bonn – Inga Zimprich képzőművészek által alapított csoportról bővebben: feministische-recherchegruppe.org 9 Smith 2018, 6–10. o. 10 Ennek talán máig legtöbbet hivatkozott példája Fred Wilson 1992-es Mining The Museum című múzeumi intervenciója, melynek helyszíne a Maryland Historical Society volt. A projekt huszonöt éves évfordulója kapcsán megjelent egy annak aktualitását és mai relevanciáját is hangsúlyozó interjú: bmoreart.com/2017/05/how-mining-the-museum-changed-the-art-world 11 A bécsi Kunsthistorisches Museum például önálló kiállítássorozatot szentel a múzeumi intervenciókon alapuló kortárs művészeti megközelítéseknek, melyekben a meghívott művészek(pl. Edmund de Waal, Wes Anderson – Juman Malouf stb.) a saját szempontjaik szerint rendezhetik, egészíthetik ki a gyűjteményt. khm.at/en/visit/modern-contemporary-art/exhibitions 12 Ennek fontos kortárs magyar művészeti példája volt Tranker Kata munkája a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban. milev.hu/exhibitionarchive/archives/09-2019 13 Joanne Morra művészettörténész Inside the Freud Museums – History, Memory and Site-Responsive Art című könyvében (London, I. B. Tauris, 2017) részletesen elemzi ezeket a nehézségeket, különösen a speciális múzeumok – pl. az emlékmúzeum – esetében.

rokonítható. Ugyanis elsősorban egyfajta en ciklopédikus tudástárként vagy az alkalmazott tudományosságot gyakorlati célok elérésére használt intézményként értelmezhetjük. Az 1900-as évek elején a magángyűjtemények ből létrejövő közgyűjtemények után jelentek meg az orvostörténeti és higiéniai múzeumok, 14 melyek célja az anatómiai tudás megalapo zása, elmélyítése és az egészségvédelemmel kapcsolatos tudás terjesztése volt. E múzeu mok alapítása egybeesett a közegészségügy intézményesülésével, és így e gyűjtemények vizsgálata lehetőséget kínál arra, hogy tanul mányozzuk, miként vált az orvostudomány a modernitás egyik alapdiskurzusává. Az orvostudomány a 19. századtól kezdve a higi éniai előírások betartásának képviselőjeként lé pett fel – megvédve a lakosságot a fertőzésektől. Emellett a közegészségügy újonnan létesített intézményeivel, a nagy evolucionista mítoszokat követve, a társadalom egységes fizikai erőnlé tének biztosítását tűzte ki célul, felhatalmazva magát bármiféle elváltozás, veszélyesnek titulált gyakorlat vagy fogyatékosságnak tartott adott ság„kiiktatására”. 15 Ám mit jelentett mindez a változás az orvostudományhoz kapcsolódó köz egészségügyi intézményrendszer működésére és a gyógyítás alanyaira nézve? Nemcsak azt, hogy az orvostudomány képviselőin keresztül a hatalom az addigi intimitás terébe„rontott be” és fegyelmező-gondoskodó szerepben lé pett fel, hanem azt is, hogy a populáció egészét és a betegséget kezdte el együtt vizsgálni. Az orvostudomány tehát úgy olvadt össze a mo dernitás célracionalizáltságának eszméjével, hogy az orvosi szaktudás – a statisztikai adatokra támaszkodva – a társadalom egészségének vé delmezésén túl annak megváltoztathatóságát, jobbítását ígérte. E múzeumok gyűjteményi tárgyai között sétálva érzékelhető, hogy az orvostudomány intézmé nyesülése együtt járt azzal, hogy olyan egységes, mindenki számára kötelezően elfogadott„nagy narratívát” kívántak bemutatni, mely gondo san kijelölte az orvostekintélyeket, a gyógyítás irányvonalait és az egyes társadalmi csoportok pozícióját az egészségügyi szolgáltatások nyúj tásában és felhasználásában. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum sajá tossága, hogy kettős funkciót tölt be. Nemcsak egy speciális tudománytörténeti narratívát, az orvostörténetet jeleníti meg, ezen belül is el sősorban a magyar orvostörténet fénykorára, a 19. század második felére koncentrálva, de emlékmúzeumi funkcióval is bír. A Múzeum névadója, az„anyák megmentőjeként” elhíresült Semmelweis Ignác(1818–1865) egykori lakóhá zában kapott helyet; Semmelweis munkássága előtt a gyűjteményben külön emlékszoba tisz teleg. Ez a személyközpontú narratíva azonban a gyűjtemény egész olvasatát meghatározza, s a magyar orvoslás történetét elsősorban egyéni teljesítmények egymást követő sorozataként lát tatja. E teljesítmények kivétel nélkül férfi orvosok nevéhez kötődnek, akik bár nem tettek szert nemzetközi elismertségre, mint Semmelweis, de nagyban hozzájárultak a magyar orvostudo mány fejlődéséhez. Ahogyan arra már utaltunk korábban, célunk volt a SOM gyűjteményében ezeket az univerzálisként láttatott elbeszélése ket személyes történetekkel megbontva olyan búvópatakokat találni, melyek alig láthatóan részei a betegség és gyógyítás történetének. 16 Mégis, a 19–20. századi nagy orvostörténeti narratívák gyűjteményére alapozott újragondo lás közben egy komoly 21. századi problémába ütköztünk. Azzal, hogy ráirányítjuk a figyelmet a személyes történetekre, nem erősítjük-e meg a jelenlegi egészségügyi helyzet alapirányaként értelmezett„egyéni útkereséseket”? Ezért arra törekedtünk, hogy határozottan eltávolodjunk attól, az egyén„lehetőségeire” építő, egyre in kább a pénzügyi helyzet alapján diszkrimináló rendszertől, mely az egészségügyi ellátást ma Magyarországon(is) jellemzi. Melyben a betegek egyénileg küzdenek olyan ígéretek mentén, hogy amennyiben odafigyel az ember magára, nem sajnálja a költségeket az egészséges élet mód kialakítására, akkor erősebb, jobb, ellenál lóbb, hasznosabb lesz. Ez a rendszer ugyanúgy sújtja az ápolási, gyógyítási munkát végzőket is, mivel működésének egyik alapja, hogy a gazdaság„potyautasként” rákapaszkodva a gondoskodásra, ápolásra, gyógyításra, életmen tésre, az abban dolgozó védőnőket, ápolókat, rezidenseket, orvosokat, azok szellemi és fizikai munkáját kizsákmányolja, és sokszor pénzben, 6 de még megbecsültségben kifejezhető értéket is alig tulajdonít teljesítményüknek. 17 A múzeumi térben így a kortárs művészet eszközkészletével e két ellentétesnek látszó folyamatnak a metszetét szeretnénk felmu tatni. A nagy narratívákat személyes történetek, árnyékban maradt szereplők és gyakorlatok bemutatásával megbontani, ám az egyénre építő, önmagát folyamatosan tökéletesítő, csak a saját erőfeszítéseire és döntéseire számítható beteget és gyógyítót közösségben értelmezni. A HIÁNY LÁTHATÓVÁ TÉTELE Az, hogy ebben a narratívában a női orvosok, gyógyítók, bábák, védőnők, s a hozzájuk kötődő, sok esetben alternatív, személy-, páciensköz pontú gyakorlatok nem vagy csak periférikusan jelennek meg, nemcsak a múzeum tudomány történeti narratíváját jellemzi, de egy Magyar országon az egészségügyről ma is érvényben 14 Többféle, a közegészségügyhöz kapcsolódó nyilvános múzeumot alapítanak a korszakban, melyek nagyrészt három csoportba sorolhatók: a ipari higiéniával és balesetmegelőzéssel foglalkozók(pl.: Bécs, 1890; Amszterdam, 1891), a higiéniai múzeumok(pl.: Bécs, 1898; Drezda, 1912; Szentpétervár, 1877; 1919) és az orvos- és gyógyszerészettörténeti gyűjtemények(pl. Berlin, 1902; Budapest, Gyógyszerésztörténeti Múzeum, 1906). 15 Michel Foucault: A szexualitás története. Budapest, Atlantisz Kiadó, 2014, 56. o. 16 Az elmúlt években több ilyen, a nagy gyűjteményi egységet újragondoló kiállítás nyílt számos európai nagyváros múzeumában, többek között: dhmd.de/en/exhibitions/archive/racism; wellcomecollection.org/exhibitions/WduTricAAN7Mt8yY; southlondongallery.org/projects/peckham-experi ment-centre-self-organisation 17 Vö.: Nancy Fraser: Contradictions of Capital and Care. In: New Left Review, 2016. júl.–aug., 99–117. o. 2015-ben Sándor Mária ápolónő az egészségügyi dolgozók érdekében országos hatáskörű mozgalmat indított, többek között az egészségügyi szakdolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását, bértárgyalások megkezdését vagy minden dolgozónak védő- és munkaruha szolgáltatását követelte. doki.net/tarsasag/meszk/upload/meszk/document/kovetelesek.pdf Ugyanide sorolható példa, hogy a magyar miniszterelnök a Covid19 harmadik hullámának tetőzésekor, az egészségügyi ellátórendszer teljes kihasználtságakor nevezte a rezidenseket inasoknak. 444.hu/2021/03/20/orbannak-csak-inasok-az-orvosi-kamaranak-kollegak-a-rezidensek lévő beszédmódot reprezentál. 18 Az egészségügy jövőbeni magyarországi irányát jól kirajzoló poli tikai döntéseket szinte kizárólag férfiak hozzák, férfiak szövegezik meg. Bennük a nőket tárgyi asító, önrendelkezési jogukat tekintetbe nem vevő retorika magától értetődőként van jelen. Bár a hiányzó női szálakat részben feltérképez ni kívánó kiállítás ezeken az állapotokon nem tud változtatni, mégis fontosnak tartjuk, hogy az intervenciók segítségével, azokat tágabb kontextusban értelmezve felhívjuk a figyelmet az összefüggésekre. Amilyen sokféle módon és médiumban reagál tak a művészek a témafelvetésre és a hozzá kap csolódó társadalompolitikai problémákra, úgy az általuk választott kutatási területek és témák is igen változatosak. Az első egységbe a nőkhöz kapcsolt„devianciák” kérdésköre tartozik, mint amilyen a hisztéria vagy a hirsutizmus. Varju Tóth Balázs kétcsatornás videóinstallációjában a hisztéria kortárs értelmezését láthatjuk. A videó ban a hisztéria testi tünetei(rángások, görcsök, kontrollálhatatlan mozgásfázisok) a manapság egyre népszerűbb, stilizált jógagyakorlatokkal párhuzamosan, egymásnak megfeleltetve je lennek meg. Simon Zsuzsanna a fokozott női szőrnövekedéssel kapcsolatos, intimitása okán kevéssé ismert, ugyanakkor mind társadalmi, mind személyes vonatkozásait tekintve komoly következményekkel járó problémakört vizsgálja történeti példákat áttekintő zine-jében és kap csolódó tárgyegyüttesében. A második téma a háttérbe szorított, elfeledett vagy alulreprezentált szakmákkal foglalkozik, mint a bábaság vagy a védőnői gyakorlat. Trapp Dominika és Kremmer Sarolta művészeti kuta tása során a bábaság magyarországi történetét 7 vizsgálta. A mű erre a speciális tudásra szeretne reflektálni, amely a bábák és szülésznők év ezredes tevékenységében vált egy mesterség alapjává. Az installáció egy szubtilis, ám be szédes intervenció, amely anyagválasztásával, technikájával és motívumkészletével többféle síkon próbálja megragadni ezt a hálózatos, időn ként rejtekutakra száműzött tudást. Szász Lilla dokumentarista fotósorozatában egy védőnő (Bánhidi Ildikó) átlagos napját követhetjük végig, a munkahelytől kezdve az anyákkal való talál kozásig, amely slide-show formájában került bemutatásra. Ez egészül ki egy rövidebb inter júrészlettel, amely a fotósorozat pendantjaként egy nem mindennapi védőnői praxisba enged bepillantást. Fátyol Viola projektjében egyfelől saját védőnőjéről(Szommer Mária) készített portrét, amely helyet kaphatna a Múzeum klas� szikus festményportréi között, másfelől egy al bumot állított össze, amelyben a szentképek és a védőnőkről, női orvosokról gyermekkel készült portrék ikonográfiai párhuzamait mutatja be. Az utolsó, tágabb kategória a test és azon belül is a női test feletti önrendelkezés jogát vizsgál ja: Eperjesi Ágnes először epekövek közösségi gyűjtésébe kezdett, és olyan kérdések kerül nek előtérbe, mint például: kinek a tulajdona az epekő, és kihez tartozik a műtét után? Az orvoshoz vagy a beteghez? Az üvegben találha tó és magukat megsemmisítő epekövek mint „felesleges” és értéktelen szervmaradványok jelennek meg, amelyekhez azonban mégis sajátos módon kötődünk. HATÁRTÁRGY MINT METAFORA A Várószoba projekt egyik célkitűzése az volt, hogy megvizsgáljuk a múzeumi gyűjtemény és a kortárs művészet találkozási pontjának, metszetének lehetőségeit. Milyen dialógust tud elindítani egy múzeumi intervenció a gyűjte mény, a kutatók és a látogatók között? Hogyan alakítja át vagy árnyalja a gyűjtemény bizonyos tárgyairól, fogalmairól vagy – jelen esetben – hiányairól alkotott képünket? Tekinthetjük-e a kortárs művészeti intervenciókat határtár gyaknak, amelyek a múzeum(a gyűjtemény), a kortárs művészeti diskurzus és a látogatók közti párbeszéd során, az ezen való kapcso lódáson keresztül jönnek létre? A határtárgy olyan dolgot jelöl, amelyet több csoport vagy közösség használ egyszerre, és amelyek jelen tése különböző értelmezéseken, fordításokon keresztül jön létre. 19 A határtárgyak közvetítő tárgyként is ismertek, amelyet eltérő módon látnak és értelmeznek azok a különböző közös ségek, amelyek kapcsolatba kerülnek vele. Jelen esetben ezek a különböző csoportok a SOM muzeológusai, a gyűjtemény kezelői, a kurátorok és a művészek, s mi mindannyian más-más szempontból közelítettünk a gyűjteményhez és a női narratíva hiányához, láthatatlan voltához. Ezért is gondoljuk, hogy esetünkben, ahol a társadalmi múzeumok és a kortárs művészeti gyakorlatok találkoznak egymással, a határtárgy jól használható metaforaként. Ehhez kapcsolódik az is, hogy a múzeumi gyűjte ményt, ezeket a tárgyakat vagy a tárgyak hiányát a művészi intervenciók egy sokkal személyesebb kontextusba ágyazzák. A határtárgy közösségi jellemzője lehet ezen a ponton fontos: nemcsak arról van szó, hogy egy adott kollekciót és témát különböző hátterű és tudású emberek vizsgál nak, hanem – ahogy az a múzeumok alapvető feladata lenne – mindezt visszakapcsolják a személyes történetekhez és közösségekhez, a szolidaritás és a kollektív tudás fogalmához. Azt tapasztaltuk, hogy a művészi intervenciók során előtérbe kerültek olyan, sokáig háttérbe szorított szereplők, szakmák, illetve személyes történetek, amelyek mindezidáig hiányoztak a múzeumi elbeszélésből. Ugyanakkor éppen ezek a személyes narratívák tudnának hozzá járulni ahhoz, hogy egy, a látogatókkal aktívab ban kommunikáló, közvetlenebb, átélhetőbb múzeumi gyűjtemény/bemutatási mód jöjjön létre. Tehát nem pusztán a női történetek és pozíciók hiányoztak a gyűjteményből, hanem azok a személyes történetek is, amelyek beeme lésével a személyes élethelyzetekre irányítva a figyelmet újra„közösségi” tárgyakként lehet látni a gyűjtemény egyes darabjait. Ahogyan a kötet tanulmányait olvasva is kiraj zolódik, a Várószoba projektben a múzeumi intervenciók mellett a társadalomtudományi és a kortárs művészeti diskurzus metszéspontjai 18 Egy olyan hatalmi diskurzust tükröz, amelyben a Covid19 járványügyi helyzettel összefüggésben érvénybe lépő ún. gazdaságélénkítő csomagok kapcsán a nőkről csak mint„szülőképes korú nőkről” lehetséges beszélni, az Isztambuli Egyezmény ratifikálását elutasítani, a lengyel abortusztörvényt a kevés európai ország egyikeként támogatni. A kifejezés Magyarország„helyreállítási és alkalmazkodási tervének”„A” komponensként megjelölt Demográfia és köznevelés fejezetében szerepel: palyazat.gov.hu/helyreallitasi-es-ellenallokepessegi-eszkoz-rrf; 444.hu/2020/05/04/a-kdnp-a-parlament-ele-terjesztett-nyilatkozatban-mondana-ki-hogy-magyarorszag-nem-ker-az-isz tambuli-egyezmenybol; 444.hu/2020/05/05/megszavazta-a-parlament-hogy-nem-kernek-az-isztambuli-egyezmenybol 19 Wilhelm Gábor: Határtárgy. In: Nyitott Múzeum. Szerk. Frazon Zsófia. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2018, 53–54. o.

nak hangsúlyozására tettünk kísérletet. A kortárs művészeti témákhoz kapcsolódó beszélgetések az orvosi etika(testünk feletti önrendelkezés), a kultúrtörténet(női testhez társított devian ciák), az antropológia(bábaság és anyaság a társadalmi elvárások tükrében) és az orvostu domány(védőnői gyakorlatok a 21. században) felől vizsgálták meg az említett felvetéseket. Kiadványunk ezen metszéspontok számára kínál közös felületet. FLÓRA GADÓ ESZTER LÁZÁR EDINA NAGY ESZTER ŐZE MUSEUM: STATE OF ANTICIPATION CURATORIAL INTRODUCTION HEALTH POLICY tion, and agency of the body within medicine. Amongst other issues, we are interested in who Our project Waiting Room – Women Healers and Patients at the Periphery of Medicine uses the can make claims and take action with regard to health and healing. collection of the Semmelweis Medical History Museum, Library and Archives as its starting THE MEDICAL TURN point to create a series of interdisciplinary events around the cultural history of medicine, with IN CONTEMPORARY ART a special focus on the role of women and the practices attached to the female body. When a number of international exhibitions, As part of the Friedrich-Ebert-Stiftung’s Gen biennials, artistic research projects, curatorial der Equality in East-Central Europe project, we projects, anthologies, etc. tend to focus on the organised a series of discussions around the same topic simultaneously, the phenomenon topics highlighted by the artworks, involving is often referred to as a turn in contemporary experts from the social sciences as well as the art. 5 The issue at hand is examined from nu field of healthcare. Their essays form the core merous angles to understand its scientific back of this publication. 1 ground as well as its predecessors and parallels Health policy can be considered part of a po in artistic and institutional practice. As the last litical discourse that regulates the biological few years have seen a surge in artworks with state of the population through decrees and a focus on illness, health, and their biopolitical health practices, while using the tools of political implications, the question arises: can we talk rhetoric to represent the relationship between about the medical turn of contemporary art the population’s health and medical practice. 2 practice? Beyond current images of a healthy Health and disease are not simply biological body and approaches to illness awareness, is categories but also political and cultural sym there also a recontextualisation of(medical) bols that carry the society’s collective desires, museum collections? Do these processes affect 8 9 doubts, and values. 3 curatorial practice or the ways in which artworks Our choice of topic is also underlined by a are displayed? Or are we witnessing another tendency in Hungarian media and political form of“collaboration” between contemporary communication, present from the early 2010 art and social museums, in which institutional but especially dominant today, which focuses practices are reshaped and reinterpreted from on reproductive rights and the roles attached the perspective of new museology? 6 to institutional education and welfare. Within Scientific and medical museums are system healthcare, controversies around women’s roles atised, material imprints of the ways in which in caregiving, nursing, and healing have become we conceptualise health, healthy bodies, and especially prominent: their ideologically tinted the institutionalised medical practice shaped by conservation gives legitimacy to the exploitation Western scientific paradigms. The contempo and devaluation of these(formal and informal) rary art discourses around medicine and health modes of(female) labour. 4 care present a postcolonial critique of medical These issues can be examined from several science. The scope of this critique includes the different perspectives. Our project investigates collections of medical history museums and the practices defined by the expectations and offers a reinterpretation of healing, ill bodies, regulations surrounding women’s roles and the and the figure of the healer, offering new, an female body, as well as the place, representa thropological, social, and feminist perspectives 1 The discussions were organised around the following topics: 1. Hair, Hysteria ‒ Female Deviances? Waiting Room ‒ Women Healers and Patients at the Periphery of Medicine, 7 October 2020(guests: Zsolt K. Horváth, social historian and Dóra Máriási, psychologist). 2. Midwifery, Motherhood, Society ‒ Female Roles and Social Expectations, 22 October 2020 (guests: Szabina Kerényi, sociologist, MTA Centre for Social Sciences and Sarolta Kremmer, sociologist and trainee midwife). 3. From the Melancholy of Excess towards the Labyrinth of Bodily Autonomy, 20 November 2020(guests: Márió Nemes Z., poet, critic and Judit Sándor, bioethicist, lawyer, professor at CEU and director of CELAB, CEU’s Bioethics Research Centre). 4. Personal professionalism ‒ Health Visitors in the 21st Century, 24 March 2021(guests: Adél Pongrácz, health visitor and Alexandra Szőke, anthropologist, Centre for Economic and Regional Studies). 2 Lajos Császi, Biopolitika és kultúra. Késő modern perspektívák[Biopolitics and Culture. Late Modern Perspectives] (Budapest: Új Mandátum, 2007), 134. 3 Ibid. 4 It is primarily doctors who benefit from pay raises in health care, while the ‒ predominantly female ‒ specialist personnel, such as nurses, health visitors, or geriatric carers, are left out from changes in salary schemes. 5 See for example: 1. Health. Documents of Contemporary Art, ed. Barbara Rodriguez Munoz(London: Whitechapel, 2021); 2. Giulia Smith,“Health vs. Wealth,” in Art Monthly 418(2018): 6‒10.; 3. Exhibitions: Mystik der Körper-Hygiene. Die Rolle des Körpers, der Gesundheit und der Hygiene in Bezug auf die damit verbundene Ästhetik im Schaffen der zeitgenössischen Künstler(https://www.ogl.cz/de/mystik-der-korper-hygiene); Multilogues on the Now: Technologies of the Body (http://display.cz/en/projects/multilogue-on-now-o-zdravi-praci-a-emocich); For All I Care(https://baltic.art/whats-on/for-all-i-care) 6“The theoretical reorganisation of the international theory and practice of cultural representation has been palpable from the 1960s onwards: the effects of successive turns in the social sciences and art theory started to appear in art and academic texts on the one hand, and in visual culture, including works of art, exhibitions, and objects, on the other. In the museum field, this has contributed to a(self-)critical,(self-)reflexive reassessment of the authoritarian discourse dominating museum collections, based on a belief in the unchangeable nature of academic canons. In exhibition practice, beyond a host of new topics, this process also brought about a critical approach to display and curatorial practice.” Zsófia Frazon,“Ú mint új múzeológia[N as in New Museology],” in Néprajzi Látóhatár[Ethnologic Horizons] 2(2013): 5.

on the ways in which these are intertwined with various social expectations. Besides the illnesses traditionally assigned to women, a gendered reading also highlights those healthcare jobs and practices that are generally performed by women, thereby accen tuating women’s invisible labour and care work. These are some of the stories, missing from the institutionalised narratives of medical science, museums, and exhibitions, that contemporary art can bring to the foreground. From the numerous related movements, we would like to highlight two that are closely connected to our topic. First, the Feminist Health Care Research Group that reworked the healthcare movements of the 1970s and ’80s from a feminist perspective, with a focus on the practices and radical and feminist ther apies performed in the healing houses of the era. 7 And second, radical health activism, whose representatives called attention to issues and deficiencies in African-American healthcare and the unequal treatment of healthcare workers, while also advocating for more natural, holistic, and alternative forms of care to replace the despotism of Euro-centric, techno-scientific approaches to healing. 8 MUSEUM INTERVENTIONS When planning the Waiting Room project, we decided to work with the Semmelweis Mu seum’s collection through relevant museum interventions that would highlight and reflect on certain objects or themes in the collection, while also offering a critical reading of them. It was in the late-1990s that museum interventions became a recurrent feature in the toolkit of contemporary art. 9 The act of intervention tem porarily accentuates not only the intervening work itself, but also elevates its context from the larger fabric of the collection, which allows for a thorough re-reading and interpretation. Contemporary art interventions that reflect on museum collections typically fall into three cat egories. The first strategy involves reorganising the collection, with the artists foregrounding certain objects or groups of objects(that are sometimes‘invisible’), thereby creating a new narrative. The second, more direct form of in tervention creates a new work of art, but it is present as not much more than a gesture and its function is merely to emphasise or accentuate the objects that were already in the museum. 10 The third category involves the creation of a completely new, independent artwork. Although such works also reflect on the collection or its history, they usually do not become integral parts of the exhibition, but retain their status as separate, individual works of art. 11 The genre of museum interventions also raises a number of issues. These works are often placed into a museum environment or permanent col lection that was not designed with the hosting of contemporary works in mind. Therefore the technical, spatial, and other conditions for in stalling the intervention are often far from ideal. 12 The contemporary artwork can alter the overall image of the exhibition, sometimes also creating a disturbance in its reception(such as when projections, screens, or noises are introduced into a very low-tech collection). This disturbance, however, might also result in a productive form of disruption, which helps create a heightened sense of attention. In the case of museums with a specialised nar rative, such as the Semmelweis Museum, the visitor often feels overwhelmed by the great number of medical instruments, somewhat creepy and exotic from a contemporary per spective, and the amount of information on display. Here, contemporary works feel rather alien. We have to be careful not to let these interventions“hijack” the collection’s narrative, nor allow them to foster a one-sided reading of it(emphasising its exoticism or strangeness), or dominate the exhibition through their technical or other peculiarities. Through incorporating the missing female perspective as a parallel narrative, the interventions in Waiting Room do not dominate the existing display, but rath er complement it and offer a critical reading through accentuating its blind spots. PERSONAL STORIES 10 AND GRAND NARRATIVES The Semmelweis Medical History Museum presents the history of Hungarian medicine until the 1960s. Although it opened in 1965, its collection is akin to the health and hygiene collections typical of the early-20th century, best understood as either an encyclopaedic reposito ry of knowledge, or as an institution dedicated to the application of scientific knowledge in order to achieve practical goals. 13 In the early 1900s, after certain private collections were turned public, medical history and hygiene museums 14 appeared as institutions with a mission to estab lish and deepen the understanding of human anatomy as well as spread knowledge about health protection. The establishment of these museums coincided with the institutionalisation of public health. Thus analysing these collections provides us with an opportunity to examine the ways in which medicine had become one 7 For more information about the Berlin-based group, founded by artists Julia Bonn and Inga Zimprich, visit: http://wwww.feministische-recherchegruppe.org 8 Gulia Smith,“Health vs. Wealth,” in Art Monthly 418(2018): 6‒10. 9 To this day, the most referenced such intervention is Fred Wilson’s 1992 project Mining the Museum at the Maryland Historical Society. The project’s 25th anniversary saw the publication of this interview underlining the intervention’s on-going relevance: https://bromeart.com/2017/05/how-mining-the-museum-changed-the-art-world.html 10 The Kunsthistorisches Museum in Vienna, for example, has dedicated a series of exhibitions to contemporary interventions, where commissioned artists(including Edmund De Waal, Wes Anderson& Juman Malouf) have had the chance to reorder or complement the collection according to their own criteria. For more information visit: https://www.khm.at/en/visit/modern-contemporary-art/exhibitions 11 An important contemporary Hungarian example is Kata Tranker’s intervention at the Jewish Museum of Budapest: https://www.milev.hu/exhibitionarchive/archives/09-2019 12 Art historian Joan Morra discusses these difficulties in great detail in her book Inside the Freud Museums ‒ History, Memory, and Site-Responsive Art(London: I. B. Tauris, 2017), with a focus on specialist museums, including memorial museums. 13 The three main types of public health museums established at the time were the following: 1. Museums dedicated to industrial hygiene and accident prevention(e.g. Vienna 1890, Amsterdam 1891); 2. Hygiene museums(e.g. Vienna 1898, Dresden 1912, St.Petersburg 1877 and 1919); 3. Collections of medical and pharmaceutical history(e.g. Berlin 1902, Budapest Pharmaceutical History Museum 1906). 14 Anatomical collections already featured in Wunderkammers, gaining ever more prominence from the 18th century onwards. of the foundational discourses of modernity. From the 19th century onwards, medicine had posited itself as the proponent of adhering to hygiene regulations and the protector of the population from infectious diseases. In addi tion, together with the newly established in stitutions of public health and in line with the great evolutionary myths, it set out to ensure a good physical condition for the whole soci ety, authorising itself to“eliminate” any form of mutation and degeneration as well as any activities perceived to be harmful. 15 But what did this shift in medicine mean for the institutions of public health and the subjects of healing? Not only that through medical science, power had gained access to the previously private and intimate areas of life, where it assumed the roles of disciplining and caretaking, but also that it started to investigate disease in conjunction with the whole of the population. In other words, medical science merged with the streamlined, goal-oriented approach of modernity, promising to employ medical knowledge and statistical data to protects as well as change and improve the health of the whole society. Strolling amidst the objects on display in these museums, one cannot help but notice how the institutionalisation of medicine went hand in hand with a wish to display a uniform, mandato rily accepted“grand narrative”, which thorough ly circumscribed medical authority and policy, as well as the position of each social group in the provision and utilisation of medical services. It is the peculiarity of the Semmelweis Museum that it serves a dual function. Besides present ing a specialised narrative within the history of science, namely medical history, with a focus on 11 the golden years of Hungarian medical history (the second half of the 19th century), it also functions as a memorial museum. Named after Ignác Semmelweis(1818‒1865), who became known as“the saviour of mothers”, the collection is housed in Semmelweis’ one-time home, with a memorial room dedicated to his work. This person-centred narrative defines the logic of the whole collection, which presents the history of Hungarian medicine as a series of individual achievements. These achievements are mainly associated with male doctors who may not have gained international fame like Semmelweis, but greatly contributed to the development of Hungarian medical science. As was implied earlier, it was our aim to break up such grand narratives, posited as universal, by inserting personal stories and thereby unveiling hidden perspectives that had been invisibly present in the histories of disease and healing. 16 However, while rethinking the grand narratives of 19thand 20th-century medical history, we encoun tered a characteristically 21st-century problem. By directing attention to personal narratives, are we not also involuntarily confirming the validity of accepting“personal health journeys” as the baseline of the current healthcare paradigm? With this in mind, we made a conscious effort to distance ourselves from this system, built on individual opportunities and a logic of financial discrimination, so characteristic of healthcare in contemporary Hungary(and beyond). This is a system in which patients fight for their health as individuals, enticed by the promise of getting stronger, better, more resilient, and more useful if they spare no expense and energy in creating a healthy lifestyle and a routine of self-care. This system also plagues those who work in the field of healing and care, since it is premised upon a“freeloader” economy that clings onto nursing, healing, care and rescue work, exploiting the mental and physical labour of health visitors, nurses, doctors, and trainee doctors, awarding them with only a fraction of the honour and financial compensation that they would actually deserve. 17 In the museum space, we utilise the toolkit of contemporary art in a way that highlights the intersection between these two, seemingly contradictory processes. On the one hand, our project disrupts grand narratives by presenting personal stories and unveiling the characters and practices that had been relegated to the background, while on the other, it extracts the individual patient from a lonesome journey of self-perfection that relies on nothing but personal efforts and decisions, and restores a wider context and community around him/her. MAKING THE ABSENCE VISIBLE The fact that dominant narratives attribute only negligible(if any) significance to female doctors, midwives, health visitors 18 and related person- and patient-centred practices, is not only characteristic of the museum’s presenta tion of medical history, but also of the general healthcare discourse in Hungary. 19 These political decisions, with a significant influence on the future course of Hungarian health policy, are written and inaugurated almost exclusively by men. They take the rhetoric that objectifies 15 Michel Foucault, The History of Sexuality(New York: Pantheon Books, 1978): 54. 16 In recent years, numerous exhibitions in the museums of various European cities have been dedicated to the reinterpretation of large collection units. Some examples: https://www.dhmd.de/en/exhibitions/archive/racism/ https://www.southlondongallery.org/projects/peckham-experiment-centre-self-organisation/ https://wellcomecollection.org/exhibitions/WduTricAAN7Mt8yY 17 Cf. Nancy Fraser:“Contradictions of Capital and Care,” In New Left Review 100(2016): 99‒117. In 2015, nurse Mária Sándor launched a national movement to campaign for the interests of healthcare workers, with goals like improving their living and working conditions, pushing for wage negotiations, and providing every healthcare worker with protective clothing and occupational wear. See: https://www.doki.net/tarsasag/meszk/upload/meszk/document/kovetelesek.pdf A good indicator of this exploitative system is the way in which PM Viktor Orbán, during the peak of the third wave of COVID-19, when the Hungarian healthcare system was working at maximum capacity, called trainee doctors (“rezidens” in Hungarian)“valets” or“servants”(“inas”). See: https://444.hu/2021/03/20/orbannak-csak-inasok-az-orvosi-kamaranak-kollegak-a-rezidensek 18 Health visitors play a central role in Hungarian healthcare, especially around the care for pregnant women, new mothers, and young children. This role is exclusively fulfilled by women. The Hungarian name“védőnő” even includes the word “woman”(“nő”). Translator’s note. 19 This mirrors a larger discourse of power that, within the context of boosting the post-COVID economy, discusses women as “being of birthing age”, refuses to ratify the Istanbul treaty, and is one of the very few European supporters of the Polish abortion law. The expression is part of Hungary’s“reconstruction and accommodation plan”, found in the chapter on Demographics and Public Education: https://www.palyazat.gov.hu/helyreallitasi-es-ellenallokepessegi-eszkoz-rrf# https://444.hu/2020/05/04/a-kdnp-a-parlament-ele-terjesztett-nyilatkozatban-mondana-ki-hogy-magyarorszag-nem-keraz-isztambuli-egyezmenybol

women and ignores their autonomy as natural and self-evident. Although our exhibition cannot directly change this status quo, we hope that through mapping missing female narratives and interpreting our interventions in a wider context, we can focus the public’s attention on these issues. The topic at hand registered with the invited artists in a variety of different ways through a plethora of different media and research areas. The first unit focuses on“female deviances” like hysteria or hirsutism. Balázs Varju Tóth’s two-channel video installation offers a contem porary reflection on hysteria, juxtaposing its bodily symptoms(spasms, convulsions, involun tary muscle reactions) with the yoga exercises that enjoy widespread popularity today. In a set of objects and a zine presenting historical examples, Zsuzsanna Simon looks at increased female hair growth(hirsutism), an issue less er known because of its intimate nature, yet one with wide-reaching personal and social consequences. The second cluster of works focuses on mar ginalised, forgotten, or under-represented pro fessions like that of the midwife and the health visitor. In their artistic research, Dominika Trapp and Sarolta Kremmer examine the Hungarian history of midwifery. The work reflects on the special knowledge that became the foundation of a profession through the century-old work of midwives. The installation is a subtle yet el oquent intervention that, through its choice of technique, material, and motifs, attempts to capture this ancient, web-like knowledge expelled from the mainstream medical canon from time to time. In her documentary-style photo series, Lilla Szász follows a day in the life of health visitor Ildikó Bánhidi, from her office to her visits at mothers’ homes, presented in the form of a slide show. This is supplement ed by a short interview, which offers a peek into an extraordinary health visitor praxis and serves as an appendix to the photo series. Viola Fátyol’s work consists of a portrait of her own health visitor(Mária Szommer), much in line with the style of the classic painted portraits in the museum’s collection, and an album high lighting the iconographical similarities between religious depictions of saints and portraits of female doctors or health visitors with children. The third, broader category investigates bod ily autonomy, with a special focus on female bodies. Ágnes Eperjesi’s collective gallstone collection raises the issue of who a gallstone belongs to after the operation: is it the patient’s or the doctor’s property? The self-annihilating gallstones, presented in a glass vessel, appear as value- and functionless objects that we are nonetheless emotionally attached to. THE BOUNDARY OBJECT AS A METAPHOR An important goal of the Waiting Room project was to examine the intersections between con temporary art and the Semmelweis Museum’s collection. What conversations can the interven tions engender between collection, researchers, and visitors? How do they nuance our ideas of certain objects, concepts, or, in our case, absenc es in the collection? Can these interventions be considered boundary objects that come into existence through the dialogue and connections between the museum, contemporary art dis course, and the visitors? Boundary objects are objects used simultaneously by multiple groups or communities; their meaning is engendered through a variety of interpretations and trans lations. 20 Also known as mediating objects, they are seen and interpreted differently by each community they come into contact with. In our case, these groups are the museologists at the Semmelweis Museum, the collections management team, the curators, and the art ists involved in the project, all of whom have a different perspective on the collection and the absence or invisibility of the female perspective. This is why we believe that the boundary object is a useful metaphor for our project, posited at the intersection of social museums and con temporary art practices. This is further underlined by the way the inter ventions embed the collection’s objects(or their absence) in a more personal context. At this point, the communal aspect of the boundary object comes to mind: it is not only about a given collection or topic investigated by people with different expertise and backgrounds(which should be a basic function of the museum), but also about a connection to personal narratives, communities, and the ideas of solidarity and collective knowledge. In our experience, the artistic interventions brought to the fore pre viously marginalised actors, professions, and personal stories that had been absent from the museum’s narrative. These personal narratives could play an important role in creating a more 12 immersive collection and a mode of display that communicates actively with the visitor. In other words, it is not only female stories and perspectives that were missing from the collection, but also those personal narratives whose inclusion, through directing attention to individual circumstances, have also made it possible to see the collective dimension in the collection’s objects. As outlined by the essays in this book, the Waiting Room project has been an attempt to create museum interventions and emphasise the intersections between the social science and contemporary art discourses. In addition to the interventions, we also organised discus sions, rooted in contemporary art, but further enriched by perspectives from medical ethics (bodily autonomy), cultural history(deviances connected to the female body), anthropology (midwifery and motherhood in the context of social expectations), and medical science(health visitors in the 21st century). Our publication offers a common platform for all of these di vergent perspectives. 20 Gábor Wilhelm,“Boundary Object,” in: Zsófia Frazon(ed.): Open Museum(Budapest: Néprajzi Múzeum [Museum of Ethnography], 2018), 53‒54. MALOMVÖLGYI CSILLA BEVEZETŐ A Friedrich-Ebert-Stiftung(FES) budapesti irodája évek óta kiemelten foglalkozik társa dalomtudományi és társadalompolitikai meg közelítésből a nemek közötti igazságossággal és a nők helyzetével. Az, hogy a társadalomban hogyan vagyunk jelen, hogyan élünk, milyen státuszt foglalunk el, milyen lehetőségeink vannak, sok mindentől függ – többek között attól is, hogy férfinek vagy nőnek születtünk. A két nem közötti viszony, a nemek közötti igaz ságtalanságok, egyenlőtlenségek, a nemekhez kapcsolt társadalmi elvárások és lehetőségek számtalan területen, így az egészségügyben és az orvostudományban is lecsapódnak. 2019-es adatok szerint az Európai Unió tagállamaiban a valamely egészségügyi szakmában dolgozók átlagosan 78%-a nő – a magyarországi arány 80%. 1 A női munkavállalók vitathatatlan túl súlya ellenére a nők a magasabban képzett szakmákban, döntéshozói pozíciókban nagyon sokáig jelentősen alulreprezentáltak voltak az egészségügyben. 2 Annak ellenére, hogy a női gyógyítók több kultúrában is fontos szerepet játszottak az évszázadok során egészen az óko rig visszamenőleg, a 14. századtól egészen a 19. századig szinte teljesen kiszorultak az orvoslás ból. Az orvosok, tudósok, kutatók férfiak voltak, és az általuk vizsgált állatok, emberek, sejtek nagyrésze is hímek voltak, hímekből származtak. 13 az, akihez képest a nő más volt. A nő mássá A filozófiában a nő volt a„másik”, a férfi pedig ga a testéből volt levezethető – elsősorban a reproduktív szerveiből –, és mássága mellett egyben történetileg társadalmi másodrendű séget is jelentett a férfihoz viszonyítva. 3 Ez az elképzelés tükröződött vissza az orvoslásban, gyógyításban is. A későbbi feminista elméletek, filozófiák éppen ezt a nőkhöz való viszonyu lást kritizálják és formálják újra a saját eszkö zeikkel. A feminista elméletekhez hasonlóan, a Várószoba – női gyógyítók és páciensek az orvoslás perifériáján projekt is ezt a célt követte: az orvostudomány történetében, a múzeumi térben és a társadalmi diskurzusban láthatat lan vagy csak kevés hangsúlyt kapó, a női lét szempontjából kiemelten fontos kérdéseket emelt ki az egészségügyben és tett láthatóvá képzőművészeti alkotásokon keresztül. A FES a projektbe úgy kapcsolódott be, hogy a négy ku rátor kezdeményezésére, a kurátorokkal együtt a Várószoba művészei által felvetett témákhoz beszélgetéseket szervezett – részben a Köz kincs Könyvtárban, részben az online térben. A beszélgetéssorozat révén a művészet mellett megjelent a társadalomtudomány és a politika: egyfelől szorosabbá téve a képzőművészet és a társadalomtudományok közötti párbeszédet, másfelől erősítve egymás üzeneteit és használva egymás eszközeit. A beszélgetésekben – akár csak az alkotásokban – megjelentek a nők mint gyógyítók és páciensek, szó volt a női testről, nemhez kötött tünetértelmezésről, szülésről, a szülészeti erőszakról, az anyaságról és más női szerepekről, a nők felé támasztott társadalmi elvárásokról, a bábaságról, a védőnői hivatás ról és szakmáról, a testi önrendelkezésről és a mesterséges megtermékenyítésről. Mindezen témáknak a 2020-ban kirobbant koronajárvány még nagyobb nyomatékot adott, hiszen min denki számára egyértelművé vált az egészség ügyben dolgozók tiszteletet parancsoló társa dalmi teherbírása. A beszélgetések egy-egy rövid társadalomtudományi, társadalom- vagy kultúrtörténeti szövegként e kiadványban is megjelennek a műleírásokat és az alkotásokat ábrázoló képeket kísérve. A beszélgetéssorozat a Várószoba projekt és a FES Facebook-oldalán bármikor visszanézhető. A rendezvénysorozat és az együttműködés a FES részéről rendhagyó, rendkívül érdekes és izgalmas volt. Örülünk, hogy részei lehettünk a kezdeményezésnek. 1 ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/ddn-20200409-2 2 Ma már közelíti az 50%-ot a férfi és női orvosok aránya az OECD országokban. 1990-ben a nők aránya még 29% volt. oecd.org/gender/data/women-make-up-most-of-the-health-sector-workers-but-they-are-under-representedin-high-skilled-jobs 3 Joó Mária: A feminista elmélet és a(női) test. In: Magyar Filozófiai Szemle, 54. évf., 2010/2., 64-80. o.

CSILLA MALOMVÖLGYI INTRODUCTION For several years now, the Friedrich-EbertStiftung’s(FES) Budapest office has had a special emphasis on gender equality and the situation of women from the perspective of the social sciences and social politics. Our social presence, status, and opportunities are deter mined by a variety of factors, including whether we were born into a male or a female body. The relationship between the two genders, with all its inequalities, social expectations and oppor tunities, has its bearing on numerous areas of life, including healthcare and medical science. According to a 2019 EU-wide statistic, an aver age 78% of healthcare workers were women; in Hungary, the ratio was 80%. 1 Contrary to these numbers, however, women have been seriously underrepresented in the more prestigious pro fessions and decision-making positions within healthcare. 2 Although in many cultures, women healers had played an important role for much of history including antiquity, they were almost completely ousted from medicine between the 14 th and 19 th centuries. Doctors, scientists, and researchers were all men, and the major ity of the animals, humans, and even the cells they examined were also male. In philosophy, women were“the others”, while men were the ones who defined otherness. The otherness of women originated in the body – especially in the reproductive organs –, which also condemned women to a history of subordination to men. 3 This same idea was mirrored within medicine and healing. Subsequent feminist theories and philosophies offered a criticism and reformula tion of this attitude towards women. Waiting Room – Women Healers and Patients on the Periphery of Medicine was conceptualised with a similar goal in mind: focusing on issues in the history of medicine, in the museum space, as well as in the broader social discourse that are of great importance to women, yet are generally invisible or receive little recognition, the pro ject highlighted their presence in healthcare while also making them visible through works of art. The Friedrich Ebert Stiftung joined the project as the organiser of discourses(some in the Közkincs Community Library, some online) around the issues brought up by the artists and curators involved in Waiting Room. Through these conversations, the project’s artistic focus was broadened to include politics and the social sciences, which, on the one hand, enhanced the dialogue between these fields, while on the other, it allowed them to amplify each other’s messages and use each other’s toolkits. Just like the artworks in the project, these discus sions featured women as both healers and patients, reflected upon the female body, the gendered reading of symptoms, birth, obstetric violence, motherhood and other female roles, social expectations towards women, midwifery, health visitors, bodily autonomy, and assisted reproduction. The outbreak of the Coronavirus pandemic in 2020 added even more weight to these issues, as the reputable endurance and social responsibility of healthcare workers became palpable to everybody. Accompany ing the artworks and their descriptions, these conversations also feature in this publication in the form of short essays from the perspec tive of the social sciences and cultural history. The discussions were also recorded and are available to watch on both the FES and the Waiting Room Facebook pages. For FES, this cooperation has been an extraordinary, exciting, and enriching experience, and we are happy to have been a part of it. 14 1 ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/ddn-20200409-2 2 Ma már közelíti az 50%-ot a férfi és női orvosok aránya az OECD-országokban. 1990-ben a nők aránya még 29% volt. oecd.org/gender/data/women-make-up-most-of-the-health-sector-workers-but-they-are-under-represented-in-highskilled-jobs.htm 3 Mária Joó: A feminista elmélet és a(női) test.(Feminist Theory and the(Female) Body). Magyar Filozófiai Szemle, no. 2.(2010): 64-80. K. HORVÁTH ZSOLT A SZÉPSÉG ÉS A„SZŐRNYETEG” A TESTSZŐR ÉS A SZŐRTELENSÉG POLITIKAI ÉS KÉPI ANTROPOLÓGIÁJÁHOZ „Gregor Erhart Mária Magdolnája a legerotikusabb szobor, amit valaha láttam.[…] Ott álltam a Louvre sötét termében, és arra vágytam, hogy hozzáérjek Magdolna meztelen testéhez.[…] Szerettem volna végighúzni a kezem Magdolna nyakán, a tenyerem közepén érezni hegyes mellbimbóját, a kézfejemmel simogatni a combját, könnyedén csúsztatni ujjaimat a festett sima felületen. Anyám azt mondta, a haja miatt van. Vad és burjánzó, akár a növényzet, ami mindenáron utat tör magának. Elfed, de egyben láttat is. Eltakarja az ágyékot és megmutatja a szőrt. Ez Magdolna gyapja. Szőrszálak nélküli nők 15 állnak a talapzatokon. Nincsenek kis karcolások a márványban, vékony vájatok a fában. A szépség nem szőrös.” 1 (Halász Rita: Magdolna gyapja) 1. Szent Wilgefortis szenvedéstörténetének poli tikai és vizuális kontextusait bemutató munká jában Simon Zsuzsanna a női test és szépség, a nőiesség és a társadalmilag konstruált női szerepek egyik legbonyolultabb problémájára összpontosít. Nevezetesen arra kérdez rá, ös� szeegyeztethető-e az arcszőrzet, sőt tágabban mindenféle testszőrzet a női test látványával és a nőiességről alkotott képpel? Noha a történet több variánsa is ismert, a Magyar Katolikus Lexikon szerint Szent Wilgefortis, más néven Küm mernisz pogány fejedelem(más változatban: a portugál király) leánya volt, s apja keresztre feszíttette, mert engedetlenségében nem volt hajlandó hozzámenni egy pogány férfihoz(más verzió szerint: Szicília szaracén királyához), továb bá keresztény hitét sem volt hajlandó elhagyni. Hite és szüzessége megtartása végett Isten szakállal ajándékozta meg Szent Wilgefortist, ezzel is segítve annak állhatatosságát. Kultu sza Németalföldről indult, virágkorát pedig a 19. századi Bajorországban élte, s leginkább gyermekáldásért, női betegségekből való gyó gyulásért szoktak hozzá könyörögni. A legendának természetesen számtalan ikonográfiai megjelenítése ismert. Tátrai Vilmos számol be arról, hogy 1896-ban az Országos Képtár igazgatója, Pulszky Károly felajánlása nyomán a budapesti nemzetközi művészettör téneti kongresszus résztvevőinek lehetőségük nyílt arra, hogy megtekintsék az új szerzemé nyeket. 2 Egy korabeli beszámoló szerint élénk vita alakult ki egy feszületet ábrázoló festmény körül, mely a megszokott ikonográfiától eltérően nem a megfeszített, sebhelyektől szenvedő, ágyékkötőt viselő Krisztust, hanem egy díszes köntösbe öltöztetett, fején koronát, lábán díszes cipőt viselő, a szakáll alapján vélhetően férfit ábrázolt. 3 Akkor még senki sem tudta, hogy ki a szerző, mi a témája és mikor készült a mű. Ahhoz, hogy megértsük a kép ikonográfiáját, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Volto Santo legendáját. A„szentséges arc” felfedezéséről szóló legendát Leobino diakónus foglalta írásba a 12. században, eszerint az arcról készült szobrot a Krisztus keresztről való levételében és sírba tételében részt vevő Nikodémus faragta. Ám mi vel számára lehetetlennek tűnt Krisztus arcának ábrázolása, ezért a szent arcot végül nem is ő, hanem angyalok formálták meg.„Aztán a 782. évben – írja Tátrai –, a képrombolás korában a Szentföldre zarándokló Gualfredus püspök lelt rá a szoborra, amelyet legénység nélküli hajóra tétetett. A hajó szabadon sodródott a Tirrén-tengerre, Luni kikötőjéhez.” 4 Legendás történetvezetés nyomán a szobor végül Luc cába került, ahol a San Martino katedrálisban helyezték el. A Volto Santo, a szentséges arc kultuszához azonban egy sor más történetréteg is tapadt, melyeknek megfelelő táptalajt biztosítottak az Európa-szerte terjedő másolatok. Így terjedt el a 14. századtól, főleg Németalföldön, a fentebb ismertetett Szent Wilgefortis vagy Szent Küm mernis nevéhez kapcsolt kultusz, mely az eredeti történettől eloldódva új jelentést adott a valóban szokatlan ikonográfiának. A több változatban fennmaradt legendáról a Magyar Katolikus Lexikon röviden annyit jegyez még meg, hogy Szent Wilgefortis története voltaképpen nem más, mint a Santo Volto félreértett kultusza, téves jelentéstulajdonítás, mely főleg olyan vi dékeken terjedt el, ahol az ábrázolás(másolat) elszakadt az„eredeti” történettől. Nemcsak arról van itt szó, hogy a legendák ős forrásával kapcsolatban érdemes filológiailag óvatosabban fogalmaznunk(mi számít eredeti nek és hitelesnek?), hanem sokkal inkább arról, 1 Halász Rita: Magdolna gyapja. In: Alföld, 68. évf., 2017/10., 39–41. o. 2 Tátrai Vilmos: Nikodémus és az angyalok után szabadon. Piero di Cosimo festménye: a„szent arc”. In: Artmagazin, 2015/10., 8–13. o. 3 Éber László: Tanulmányok Magyarország középkori falfestményeiről. In: Magyarország műemlékei. Szerk. Forster Gyula. Budapest, Franklin, 1915, 71–104. o. 4 Tátrai 2015, 9. o.

hogy a vallásszociológia szerint tartós társadal mi gyakorlat nem alapulhat tévedésen vagy hazugságon, mert akkor nem maradna fenn. 5 Amit évszázadokon keresztül akár az egyházzal szemben is megőriz a kulturális emlékezetben testet öltő népi vallásosság, annak kell, hogy legyen érvényes mondanivalója annak a kö zösségnek, melynek tagjai buzgón ápolják a hiedelemrendszert. Amint Simon Zsuzsanna rámutat, a szakállas nő alakja fennmarad a po puláris kultúrában is, így képzete nem pusztán a fentebbi szakrális keretben értelmezhető, de jelentésköre kiterjed a szépség fogalmára, a női esség konstrukcióira, az egészség és betegség konceptusára éppúgy, ahogyan a női önrendel kezés és szubjektiváció történeti lehetőségeire. 6 2 . A testek 19. századi narratív megjelenítése és képi retorikája között kapcsolatot kereső Peter Brooks úgy fogalmaz, hogy Émile Zola Nana című(1880) regényének megjelenése időben közel esik Alexandre Cabanel Vénusz születése(1863) és William-Adolphe Bouguereau ugyancsak Vénusz születése(1879) címet viselő festményeihez, márpedig ezt nem írhatjuk a vak véletlen számlájára. Ám a kérdés az, hogy miben áll a korabeli aktábrázolások és a Nana közötti kapcsolat, hiszen az időbeli közelség nem feltétlenül jelenti az esztétikai elvek azonosságát. „Ha belegondolunk – írja a művészettörténész Brooks –, hogy Cabanel és Bouguereau meztelen női készítik elő a 20. századi naptárművészetet, észrevesszük, hogy Nana egyfajta második császársági pin-up lányként jelenik meg. Más szóval az ő esztétikája[…] nem Zoláé. Valóban, maga Nana nyíltan elhatárolódik a regény esztétikájától, amelyben szerepel, amikor egy kurváról szóló regényt szidalmaz.” 7 Brooks oda futtatja ki gondolatmenetét, hogy az akt úgy narratív, mint képi megjelenítésé nek lehetőségei szoros összefüggésben állnak azzal, hogy az adott időszak mit gondol a női test meztelenségéről. A regénybeli Nana ebben az értelemben egyfajta giccs-Vénusz, annak a képi világnak az elbeszélt megfelelője, mely a női meztelenségben az olcsó szórakoztatást, a vágyak kiélésének talmi eszközét látja. Ne feledjük, hogy a regény első könyve egy színházi előadással kezdődik: a Variétés színházban a Szőke Vénusz t adják, a címszerepet természe tesen Nana alakítja. Zola nem fukarkodik az olcsó darab silány minőségének részletezésével: a közönség fegyelmezetlen és közbekiabál, a történet lapos és érdektelen, a színészek rosszak, a zenekar kornyikál, Nana éneke pedig olyan, mint a„kocsikerék nyikorgása”. Az író egyetlen jelenetnél ábrázolja úgy a közönséget, mint pattanásig feszült, figyelő szemek tömegét: amikor a harmadik felvonásban Nana mezte lenül lép a színpadra. „A második jelenetben Diana összebeszélt az istennel, hogy tegyen úgy, mintha elutaznék, s akkor Venus és Mars szabadon találkozhatnak. Alig maradt egyedül Diana, megjelent Venus. Borzongás futott végig a termen. Nana meztelen volt. Nyugodt hetykeséggel, meztelen teste mindenható erejének tudatában. Egyszerű fátyolszövet takarta; kerek válla, amazonkeble, melynek két piros hegye keményen meredt előre, mint a dárda, széles csípője, mely kéjesen ringatózott, két gömbölyű, szőke combja, az egész habfehér teste átvillant, átlátszott a könnyű szöveten. A habokból kilépő Venus volt ez, kinek nincs más leple a haján kívül. S mikor Nana fölemelte karjait, hónalján a lámpák világánál kilátszott a drága aranypehely.” 8 Zola esztétikája a korszak populáris kultúrájának vaskos modorát állítja pellengérre, hiszen az ő eszményképe explicit módon Gustave Courbet realizmusa. Szemben a Bouguereau által készí tett Fürdőzők sorozattal, Zola igen elismerően nyilatkozott a Courbet-féle Fürdőzők ről(1853), mégpedig azért, mert utóbbi testábrázolása kifejezetten„antiklasszikus”, és mert az aktot életszerű helyzetben jeleníti meg.„Mikor festőink Vénuszt festenek – írja Zola –, korrigálják a természetet, hazudnak. Miért hazudjak – kérdezte magától Manet –, miért ne mondjam ki az igazságot: megismertette tehát velünk napjaink e leányát, akivel találkoznak az aszfalton.” 9 Brooks nyomatékosítja, hogy Courbet mellett az író az akadémikus hagyománnyal szemben Édouard Manet festészetében, min denekelőtt az 1863-ban elkészült Olympiá ban látta meg korának első számú aktját. Az ismert művészettörténész, T. J. Clark szerint ebben az időszakban a„kritikusok egyetértettek abban, hogy az aktnak mint műfajnak bizonytalan és zavaros státusza volt”. 10 Beatrice Farwell pedig úgy fogalmaz, hogy az 1860-as években 16 a festőnek valamilyen indokot kellett találnia a meztelenség ábrázolásához, mely lehetett az „antik stílus” historizálásának szándéka vagy a bevett akadémikus motívumkincs felhasználása. A„motif de nu”, a meztelenség motívuma tehát a térben és időben való eltávolodás ürügyébe bújt, ezzel szemben a modern akt fő problé mája az eszményített test és a valóságos test közötti különbözőség ábrázolhatóságában állt. 11 Ez persze korántsem egyszerű. Noha a regény fő témája Nana teste és szexualitása köré épül, Zola sem az imént idézett színpadi, sem a nevezetes tükör előtti jelenetben nem ábrázolja Nanát teljesen meztelenül. Vagy egy könnyű lepel, vagy – hogy közelítsünk az alább tárgyalandó Magdolna gyapjához – a hosszú haja, vagy a fény-árnyék játéka fedi el nemi szervét, ezzel Zola helyreállítja a női nemiség(nemi szerv) ábrázolhatatlanságának toposzát. 12 Ha összekapcsoljuk a meztelenség és az akt 19. századi problémájának elbeszélt és képi varián sait, akkor Brooks, Farwell és T. J. Clark nyomán körülrajzolható a helyzet, melyben ugyan klasszi cista jelmezben még megbúvik az antik tema tika, de alatta már robajlik a kortársak erotikus igényszintje. A Második Császárság és a korai 5 Émile Durkheim: A vallási élet elemi formái. Totemisztikus rendszer Ausztráliában. Budapest, L’Harmattan, 2004, 14. o. 6 Az egészség/betegség fogalmai kapcsán ld. J. Hubert Lacey: Anorexia Nervosa and the Bearded Female Saint. In: British Medical Journal, 285. sz., 1982. szept. 11., 1816–1817. o. 7 Peter Brooks: Mesés testek, avagy Nana végre meztelen. In: Helikon, 57. évf., 2011/1–2., 117–140., itt: 120. o. 8 Émile Zola: Nana. Budapest, Európa, 1975, 26. o. 9 Idézi: Books 2011, 120–121. o.(A szerző kiemelése.) 10 T. J. Clark: The Painting of Modern Life. Paris in the Art of Manet and his Followers. Princeton, Princeton University Press, 1984, 122. o. 11 Beatrice Farwell: Manet and the Nude. A Study in Iconography in the Second Empire. New York – London, Garland, 1981, 39. o. Idézi: Books 2011, 124. o. 12 Zola 1975, 166–167. o.; Brooks 2011, 126. o. III. Köztársaság ikonográfiájának elemzésében voltaképpen a modern testfelfogás mibenléte búvik meg. Amennyiben ugyanis az akadémikus megjelenítés avíttá vált, hogyan illeszkedhetne az új képi retorika a korszak testről alkotott kép zetéhez. A Fehér harisnyás akt(1866) és A világ eredete(1866) kivételével Farwell szerint még Courbet sem nézett szembe teljes mértékben a realizmus dilemmájával, a„szeméremszőrzet versus klasszikus(szőrtelen), illetve mindez ver sus a női anatómia igazi reprezentációjá”-val. 13 Az igazi kérdés tehát az, hogy hol húzódnak az ábrázolhatóság határai, mik a láthatóság feltételei, mi az, ami napvilágra kerülhet, s mi az, aminek rejtve kell maradnia. Ebben az érte lemben fogalmazza meg Linda Nochlin, hogy a„realizmus mint kritika magában foglalja a normatív, általában a test klasszikusan megalapozott eszményének elutasítását, azon a címen, hogy leszámoljon annak az idealizmusnak a hamisságával, valamint tágabb társadalmi és ideológiai ortodoxiájával, aminek az függvénye”. 14 A szeméremszőrzet ábrázolása tehát egy korábban rögzült, a női test ábrázolására érvényesített képi kánont sért fel. 15 A tabu oka pedig az volt, hogy a reprezentációban a sze méremszőrzet a vadság, a bujaság, a parttalan szexualitás képzetét kapcsolja a nőalakhoz, mely egyértelműen ellentétes volt a kereszténységhez kapcsolódó erkölcsi normákkal. A szeméremszőrzet direkt ábrázolásának elke rülésére, ha tetszik„körülírására”, ahogy fentebb a Nana kapcsán is láttuk, az egyik leggyakoribb segédeszköznek a hosszú haj bizonyult. Festménytalányok című könyvében ennek mester narratíváját Mária Magdolna történetéhez köti a művészettörténész Daniel Arasse. Alaptalanul 17 vagy sem, de a„rossz hírű nő” sűrített alakjához kapcsolt Mária Magdolna(itt is milyen fontos a Nanával való analógia) legfontosabb vizuális azonosító jegye a hosszú, sűrű haja. Arasse sze rint ugyanis dús haja arra szolgál, hogy elfedje testét, vagyis hogy a szem elől rejtve maradjon az, amit nem láthatunk, csak elképzelhetünk. A szeméremszőrzettől eltérően Magdolna haja ebben az értelemben nem obszcén, ezért áb rázolható. Sőt Lukács evangéliumában miután Magdolna könnyeivel áztatta Jézus lábát, hajával megtörölte, majd illóolajjal bekente és csókol gatta azt(Lk 7, 36–50). A hosszú haj tehát átmenetileg eltereli a figyel münket, ám az analógia erejével utal valamire, ami nem jeleníthető meg, mert erkölcsi tiltás alatt áll. Egyszerűbben fogalmazva„Magdolna hajkoronája a hajként hordott szőre. A haja a megtért szőre. Íme, Jézus nagy csodája. Igazi varázsló: amikor Magdolna megmosta a lábát, ő átalakította a kurva szőrzetét egy szent nő hajává! Mert ami a gyapjas ágyékát illeti, az nem is kicsit volt sötét. Nem a színéről beszélek[…] hanem arról a veszélyről, amit Ádám összes Náinban élő fiára nézve jelentett, akik nézték, látogatták, kóstolgatták. Mocskos kísértő szőrszálak! Micsoda szégyen! De most aztán vége! Soha többé nem látja senki. Helyette ott lesz a haj.” 16 Arasse szerint egyébként is az egyik legnagyobb képmutatás volt nem megfesteni a női aktok szeméremszőrzetét, hiszen a festők túlnyomó többsége férfi volt, az ecset vége szőrből készült, s ennek a latin neve bizony„penicillus”, vagyis kis pénisz volt. 17 Ebben az értelemben a szeméremszőrzet az erkölcsi romlás szinonimája, így egyértelmű, hogy ábrázolása oly sokáig tiltás alá került. Ezt törte meg a fenti módon a 19. század második felének ikonográfiája. 3. Művészettörténeti, irodalmi és történelmi példák kapcsán tehát arra érdemes felfigyelni, hogy a női testszőrzet témája, mely első látásra az influenszerek asztalára való banális dolognak tűnik, valójában évszázadokon keresztül rejtett erkölcsi jelentések sorát viselte magán. Más-más módon ugyan, de minden társadalom szabályoz za persze a test nyilvános, azaz látható részein lévő testszőrzet jelentését. Lévi-Strauss szerint például a szemöldöküket kitépkedő dél-ameri kai kaduveó elöljárók undorodtak a„strucc-test vérektől”, a bozontos szemöldökű európaiaktól. 18 A szőrzetnek vagy annak eltávolításának tehát különleges jelentést ad jóformán minden em beri közösség, ám annak nincs sem univerzális jelentése, sem racionális magyarázata, hogy miért hagyják meg vagy éppen epilálják azt. A rítus tehát a mélyben mágikus jellegű, jelen téstartalma attól függ, hogy milyen imagináció kapcsolódik hozzá. Ez a mágikus eljárás különösen érdekes árnya latot kölcsönöz a felvilágosodás nyomán önké pében racionális európai kultúrának. A második világháború alatt a nácikkal együttműködő, velük intim kapcsolatba lépő francia nőket a felszabadulás után nyilvánosan megkopasztot ták, hajukat leborotválták és megszégyenítették őket. 19 A spanyol polgárháborúban a fasiszták ugyanezt tették a köztársaságiakkal együtt működő nőkkel, vagyis a hajtól, a testszőrzettől való megfosztás és a nyilvános megszégyenítés rituáléja aligha kapcsolható politikai ideoló giához. 20 Másképpen fogalmazva: nem a mo dernitás eszmei világához kapcsolódik, hanem a morális közösségből való kizárás eszközét láthatjuk benne. Az erőszakos megalázás és a megtisztítás mind szimbolikus cselekedetek is, melyek explicit módon a haj ellen, implicit módon a szeméremszőrzet ellen irányulnak. Olyan egyik fázisból egy másikba vezető átmeneti rítusról beszélünk, mely a haj vagy a szőr eltávolításával egyértelművé kívánja tenni az adott közösség egésze számára, hogy az illető vétett a konszenzuális morál ellen, ezért visszavételéhez ezen a megszégyenítő, de a tisz taság esetleges visszanyerését célzó rítuson kell 13 Beatrice Farwell: Courbet’s Baigneuses and the Rhetorical Feminine Image. In: Woman as Sex Object: Studies in Erotic Art, 1730–1970. Szerk. Thomas B. Hess – Linda Nochlin. New York, 1972, 75. o. Idézi: Books 2011, 127. o. 14 Linda Nochlin: Bathers, Body, Beauty. The Visceral Eye. Cambridge, Harvard University Press, 2006, 201. o. (A szerző kiemelése.) 15 Peter Brooks: Body Work. Objects of Desire in Modern Narrative. Cambridge, Harvard University Press, 1993, 17. o. Érdemes hozzátenni, hogy mindez a férfitestre korántsem volt ennyire egyértelműen igaz. 16 Daniel Arasse: Festménytalányok. Budapest, Typotex, 2010, 113. o. 17 Arasse 2010, 112. o. 18 Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok. Budapest, Európa, 1979, 211. o. 19 Alain Brossat: Les tondues. Un carnaval moche. Párizs, Manya, 1992 20 Yannick Ripa: A köztársasági nők„tisztulást hozó” kopaszra nyírása a spanyol polgárháború során. In: 2000, 22. évf., 2010/7–8., 77–85. o.

átesnie. 21 A rítus természetesen nem racionális, nem magyarázható meg észérvekkel, sokkal inkább a nyugati kultúra mélyén meghúzódó közösségi-mágikus eljárásról van szó. 22 Ez már csak azért is elgondolkodtató, mert a hatal mi önkénnyel szemben érvényesített 1679-es Habeas Corpus Act óta a politikai szabadság fogalma összekapcsolódik a test feletti, törvé nyileg szavatolt önrendelkezéssel. 23 A test felett gyakorolt mikrohatalmi technikák tárgyalásakor Michel Foucault nem véletlenül fogalmazott olyannyira szarkasztikusan a politikai szabadság „nyugati” képzetével kapcsolatban. 24 18 21 Christian Bromberger: La place des cheveux et des poils dans les rituels et le sacré. In: Annales de Dermatologie et de Vénéréologie, 143. évf., 2016/3., 233–239. o. 22 Vö. Marcel Mauss: A mágia általános elméletének vázlata. In: Szociológia és antropológia. Szerk. Fejős Zoltán. Budapest, Osiris, 2004, 133. o. 23 Vö. Helen A. Nutting: The Most Wholesome Law – Habeas Corpus Act of 1679. In: American Historical Review, 65. évf., 1960/3., 527–543. o. 24 Michel Foucault: Felügyelet és büntetés. A börtön története. Budapest, Gondolat, 1990, 23. o. ZSOLT K. HORVÁTH BEAUTY AND THE‘HAIRY’ BEAST ON THE POLITICAL AND VISUAL ANTHROPOLOGY OF BODY HAIR AND HAIRLESSNESS „Gregor Erhart’s Saint Mary Magdalene is the most erotic statue I have ever seen.(…) I stood there in the dark exhibition hall of the Louvre and felt a desire to touch Magdalene’s naked body.(…) I wanted to run my hand down her neck, to feel her pointed nipples at the centre of my palm, to caress her thigh and lightly slide my fingers over the smooth, painted surface. My mother told me it was because of her hair. It’s wild and exuberant, almost like vegetation that will find a path through any obstacle. It conceals but also reveals. It covers the groin and shows body hair. This is Magdalene’s fleece. The women standing 19 on the plinths have no body hair. There are no lines etched in the marble, no thinly carved grooves in the wood. Beauty is not hairy." 1 Rita Halász: Magdalene’s Fleece 1. In her work presenting the political and visual contexts of Saint Wilgefortis’s sufferings and crucifixion, Zsuzsanna Simon focuses on one of the most complex problematics of the female body and beauty – femininity and women’s socially constructed roles. Namely, she questions whether facial hair – or, more broadly speaking, any kind of body hair – is reconcilable with the sight of the female body and our image of the feminine. While multiple versions of the story are known to us, according to the Hungarian Catho lic Encyclopaedia(Magyar Katolikus Lexikon), Saint Wilgefortis, also known as Kümmernis, was the daughter of a pagan lord(in another variant: the king of Portugal), who had her crucified for refusing to be married off to a pagan man (or, in another version, to the Saracen king of Sicily). Furthermore, she showed no obedience in abandoning her Christian faith. In answering her prayers to keep her virginity and faith, God blessed Wilgefortis with a beard, thereby aiding her in her perseverance. Saint Wilgefortis’s cult originated from the Low Countries and reached its golden age in nineteenth-century Bavaria. She was most often prayed to for fertility and for recovery from women’s health problems. The legend, of course, has countless known iconographical manifestations. Vilmos Tátrai recounts how, in 1896, Károly Pulszky, director of the Hungarian National Gallery offered the participants of the International Art History Congress in Budapest an opportunity to view the Gallery’s new acquisitions. 2 According to a contemporary report, a lively debate ensued sur rounding a painting of the crucifix, which, con trary to conventional iconographical depictions, showed not a crucified, wounded, loincloth-clad Christ, but a crowned figure – judging from the beard, presumably a man – wearing an ornate robe and embellished shoes. 3 At that point in time, no one knew who the author was, what the theme of the painting was, or when it was made. In order to understand its iconography, one must consider the legend of Volto Santo. It was Deacon Leobino who took the tale of the discovery of the‘holy face’ and committed it to writing in the twelfth century. According to his account, the wood carving of the face was sculpted by Nicodemus, who participated in Christ’s removal from the cross and his burial in the tomb. As he found it impossible to sculpt the face of Christ, however, in the end, it was not him, but the angels that completed the portrait. Tátrai writes:‘Then, in 782, during the period of iconoclasm, the statue was found by the by Bishop Gualfredus, who was on a pilgrimage to Jerusalem. He put it on an unmanned ship, which drifted to the Tyrrhenian Sea, to the port of Luni.’ 4 The legend concludes with the statue making its way to Lucca, where it was placed in San Martino Cathedral. The Volto Santo, the cult of the‘holy face’, also has several other story-layers associated with it, for which copies spreading across Europe provided a fertile seedbed. This was how the cult of the aforementioned Saint Wilgefortis (or Saint Kümmernis) was propagated in the fourteenth century, primarily in the Lowlands; having shifted away from the original storyline, it lent new meaning to this indeed rather unu sual iconography. In connection to the legend, of which multiple variants have survived, the Hungarian Catholic Encyclopaedia briefly notes that the story of Saint Wilgefortis is nothing more than a misreading of the cult of Volto San to – an erroneous attribution of meaning, which became widespread especially in geographical 1 Rita Halász,‘Magdolna gyapja’[Magdalene’s Fleece], Alföld 68, no. 24(2017): 39–41. 2 Vilmos Tátrai,‘Nikodémus és az angyalok után szabadon. Piero di Cosimo festménye: a“szent arc”’[Inspired by Nicodemus and the Angels: Piero di Cosimo’s Painting of the‘Holy Face’], Artmagazin, no. 74(2017): 8–13. 3 László Éber,‘Tanulmányok Magyarország középkori falfestményeiről’[Studies of Paintings from Medieval Hungary], in Magyarország műemlékei[Hungary’s Artefacts and Listed Monuments], ed. Gyula Forster(Budapest: Franklin, 1915), vol. 4, 71–104. 4 Tátrai,‘Nikodémus és az angyalok’, 9.

areas where visual representation(the replicas created) broke away from the‘original’ story. When discussing the source of legends(when considering what counts as original or authen tic), it comes down to more than merely a need for increased circumspection with respect to philology. Importantly, the sociology of religion posits that no enduring social practice can be based on error or lies, as that would lead to its downfall. 5 Any beliefs preserved in popular religion – as embodied in cultural memory – must have valid meaning to the community whose members zealously espouse and nurture those beliefs. As Zsuzsanna Simon points out, since the figure of the bearded woman has also survived in popular culture, its possible interpretations point beyond the aforemen tioned religious context; its sphere of meaning also extends to the concepts of beauty and femininity, the notions of health and illness, as well as to women’s agency and the historical possibilities of subjectivation. 6 2. Peter Brooks, who seeks a connection between the nineteenth-century narrative representation and visual rhetoric of bodies, points out that Émile Zola’s wrote his novel entitled Nana(1880) near the time that Alexandre Cabanel painted The Birth of Venus(1863) and William-Adolphe Bouguereau also completed a painting by the same title(1879). Surely, this is no coincidence. The real question however pertains to the nature of the relationship between these nude rep resentations and Zola’s Nana, as such proximity in time does not necessarily indicate identical aesthetic principles. Brooks writes: When we reflect that the nudes of Cabanel and. Bouguereau anticipate twentieth-century calendar art, we realize that Nana is presented as a kind of Second Empire pin-up. In other words, her aesthetic(…) is not Zola's. Nana herself indeed explicitly disassociates herself from the aesthetic of the novel in which she figures when she censures a novel she’s read about a whore. 7 Brooks concludes that the possibilities inherent in the narrative and visual representations of nudes are closely linked with how the nakedness of the female body is regarded in the given period. Nana in Zola’s novel is something of a kitsch-Venus; the narrative equivalent of a visual world where female nudity is seen as cheap entertainment – a shallow means of satiating desires. Let us not forget, the first book of the novel begins with a theatre performance: it is the opening night of Blonde Venus at the Théâtre des Variétés, with Nana playing the lead. Zola spares no detail in describing the poor quality of the cheap play: the audience is disorderly and prone to loud interruptions, the plot is flat and uninteresting, the actors are bad, the orchestra produces a cacophony of sounds, and Nana sings like‘a stuck pig’. The only scene in which the writer describes the audience as a sea of straining, tensely focused eyes is when, in the third act, Nana enters the stage naked. Right from the start of Scene Two Diana was making arrangements with the god, who had to pretend to be going on a journey in order to leave the field free for Venus and Mars. Then Diana was alone on stage, but only briefly, when Venus arrived. A thrill went through the spectators. Nana was naked. She was naked, brazenly and serenely naked, confident of the irresistible power of her flesh. She was wearing nothing but a thin gauzy material. The curve of her shoulders, her Amazonian breasts with rosy tips uplifted, stiff as spears, her wide hips swaying voluptuously, her fair, plump thighs, the whole of her body could easily be imagined under the diaphanous cloth, as white as the foam on the sea. She was Venus born of the waves, with nothing but her hair to cover her. And when Nana raised her arms you could see the golden hairs of her armpits in the footlights.’ 8 The aesthetic conveyed by Zola – who ex plicitly idealised Gustave Courbet’s realism – pillories the stuffy social manners that ruled contemporary popular culture. In contrast to Bouguereau’s series entitled The Bathers, Zola praised Courbet’s painting by the same title (1853) because his representation of the body was pronouncedly‘anti-classical’, and because he portrayed the nude body in a lifelike setting. ‘When our artists give us Venuses’, writes Zola, ‘they correct nature, they lie. Édouard Manet asked himself why lie, why not tell the truth; he introduced us to(…) this fille of our own 20 time, whom you meet on the sidewalks.’ 9 Brooks stresses that, in addition to favouring Courbet, the writer went against academic tradition in regarding Édouard Manet’s painting – above all, his Olympia(1863) – as the ultimate nude of his time. According to well-known art historian T. J. Clark, during this period,‘[c]ritics agreed that the nude as a genre was in a precarious and confused state.’ 10 Or, as Beatrice Farwell puts it, in the 1860s, painters needed to find some justification for depicting nude bodies, which could include the intention to historicise the ‘antique style’ or to draw on the repertoire of conventional academic motifs. Motif de nu, a motivation for nudity, could thus be concealed through the pretext of distancing in space and time, while the main problem of the modern nude entailed the representability of differences between the idealised body and the real body. This, of course, is by no means simple. While the primary theme of the novel centres on Nana’s body 11 and sexuality, Zola does not depict Nana completely naked either in the aforementioned stage scene or in the famous mirror scene. Her genitals 12 are covered either by a thin veil or – 5 Émile Durkheim, A vallási élet elemi formái. Totemisztikus rendszer Ausztráliában(Budapest: L’Harmattan, 2004), 14. (Published in English with the title The Elementary Forms of Religious Life.) 6 Regarding the concepts of health/illness, see J. Hubert Lacey,‘Anorexia Nervosa and the Bearded Female Saint’, British Medical Journal 285(1982): 1816–1817. 7 Peter Brooks, Body Work: Objects of Desire in Modern Narrative(Cambridge: Harvard University Press, 1993), 128–129. 8 Émile Zola, Nana, trans. Helen Constantine(Oxford–New York: Oxford University Press, 1992), 24. 9 Quoted in Brooks, Body Work, 132.(My emphasis.) 10 T. J. Clark, The Painting of Modern Life: Paris in the Art of Manet and his Followers(Princeton: Princeton University Press, 1984), 122. 11 Beatrice Farwell, Manet and the Nude: A Study in Iconography in the Second Empire(New York–London: Garland, 1981), 39. Quoted in Brooks, Body Work, 135. 12 Zola, Nana, 166–167 and Brooks, Body Work, 141. bringing us closer to the subject of Magdalene’s fleece, to be discussed below – her long hair, or even a play of light and shadow. In this way, Zola restores the topos of the unrepresentability of female sexuality(genitals). If we bring together the narrated and visual variants of the nineteenth-century problem of nakedness and the nude as a genre, then – following in the footsteps of Brooks, Farwell and T. J. Clark – a scenario takes shape where the antique thematic is still present in a clas sicist disguise, while the erotic aspirations of contemporaries rumble powerfully below the surface. Implicit in the analysis of the iconog raphy of the Second French Empire and the early Third Republic is the very nature of the modern conceptualisation of the body. Insofar as academic representation became outdat ed, how could the new visual rhetoric fit the contemporary image of the body? With the exception of Woman with White Stockings (1866) and The Origin of the World(1866), in Farwell’s view, when it came to representing the nude, even Courbet never confronted the dilemma of realism to the fullest extent‘with respect to pubic hair versus the classical(or hairless) alternative, and that versus the true representation of the female anatomy.’ 13 Thus, the real question is where the bound aries of representability lie, what the condi tions of visibility are, what is allowed to come to light, and what must remain concealed. In this sense, writes Linda Nochlin,‘Realism as critique involves the rejection of the normative, generally classically based ideal of the body on the grounds of its fraudulence and of the larger social and ideological orthodoxies that 21 such idealism depends on.’ 14 Depictions of pubic hair thus go against the previously established canons of representing the female nude. 15 As for the reasons behind this particular taboo, in such representations, pubic hair prompted notions of wildness, wantonness, and uninhib ited sexuality in connection to women, which clearly contradicted the moral norms dictated by Christianity. Depicting a flow of long hair was one of the most commonly employed means for avoiding direct representations of pubic hair, like in the aforementioned case of Nana. In his book en titled Take a Closer Look, art historian Daniel Arasse ties the master narrative of this practice to the story of Mary Magdalene. Justifiably or not, Magdalene is connected with the archetyp al figure of‘a woman of ill repute’, whose key distinguishing visual feature is her long, thick hair(here, the analogy with Nana once again gains importance). According to Arasse, her luxuriant mane of hair serves to cover her body, so that which we cannot see – only imagine – may remain hidden from view. In contrast to pubic hair, the hair on Mary Magdalene’s head, in this sense, is not obscene, and is therefore fit for depiction. In fact, in the Gospel of Luke, after she soaked Jesus’s feet in her tears, she wiped them with her hair, anointed them in scented oil and then kissed them(Luke 7:36–50). Such cascades of hair temporarily divert our attention, while, through the power of anal ogy, simultaneously allude to something that cannot be represented as it falls under moral prohibition. To put it more simply, Mary Magdalene’s head of hair is really her pubic hair in disguise. In fact, the hair on her head is her converted pubic hair. That is Jesus’s great miracle. What a magician! When she washed his feet, he converted her whore’s pubic hair into the head of hair of a saint! Because talk about dark pubic hair! And I don’t mean the colour, (…) I mean the danger it represented for all the sons of Adam living in Nain who had looked at it, kept company with it, tasted it. Evil, alluring pubic hair! What a disgrace! But now that’s the end of that! No one will ever see it again. Mary Magdalene’s pubic hair, her‘fleece’, has been converted into a lovely Christian mane.’ 16 According to Arasse, not drawing the pubic hair of female nudes was one of the greatest hypocrisies: the vast majority of painters were men and their paintbrushes, made of hair, were referred to in Latin as penicillus, or little penis. 17 In this sense, pubic hair is a synonym for moral decline. Consequently, it is no surprise that its depiction was forbidden for so long – only to become permissible again in the above de scribed manner through the iconography of the second half of the nineteenth century. 3. When it comes to examples from art history, literature and history and the subject of female body hair – which, at first take, may appear like a banal matter that should fall to influencers – it is worth noting that, in reality, it was loaded with hidden moral meaning for centuries. Every society regulates, albeit in different ways, the meaning of hair that appears on publically visi ble parts of the body. According to Lévi-Strauss, for instance, nobles of the Caduevo in South America who plucked out their eyebrows were disgusted by the bushy browed Europeans they referred to as‘ostrich-brothers’. 18 While virtually all human communities assign special signif icance to body hair or its removal, there is no universal meaning or rational explanation for either eliminating it or leaving it in place. The quality of magic associated with these rites and rituals is rooted in the depths of the human mind/psyche; their meaning is dependent on what they conjure up in the imagination. This magical process lends an especially in teresting tone to a European culture that, in the wake of the Enlightenment, saw itself as rational. After the end of World War II, wom en who had cooperated and formed intimate relationships with the Nazis were shaved on the head and publically shamed. 19 During the Spanish Civil War, the fascists did the same to women who were perceived to have ties to the Republic. Thus we can conclude that the ritual of stripping a woman of her hair or body hair 13 Beatrice Farwell,‘Courbet’s Baigneuses and the Rhetorical Feminine Image’, in Woman as Sex Object: Studies in Erotic Art, 1730–1970, ed. Thomas B. Hess and Linda Nochlin(New York: Newsweek, Inc., 1972), 75. Quoted in Brooks, Body Work, 141. 14 Linda Nochlin, Bathers, Body, Beauty: The Visceral Eye(Cambridge: Harvard University Press, 2006), 201.(My emphasis.) 15 Brooks, Body Work, 17. It is worth noting, this was not at all so unequivocally the case for the male body. 16 Daniel Arasse, Take a Closer Look, trans. Alyson Waters(New Jersey: Princeton University Press, 2013), 86. 17 Ibid., 85. 18 Claude Lévi-Strauss, Szomorú trópusok(Budapest: Európa, 1979), 211.(Published in English with the title Tristes Tropiques.) 19 Alain Brossat, Les tondues: Un carnaval moche[The Shaved Women, an Ugly Carnival](Paris: Manya, 1992).

and publicly shaming her can hardly be linked to a particular political ideology. 20 Differently put, rather than being associated with the ide as of modernity, such practices are a method of exclusion from moral community. Violent humiliation and purification are also symbolic acts, directed explicitly against head hair and implicitly against pubic hair. They constitute rituals of transition between one phase and the next. Their aim – through the removal of hair from the scalp or body – is to make it un equivocally clear to the community that the given person had transgressed against their consensual morals and therefore, in order to be purified and reaccepted, must go through this ordeal of degradation. 21 Such a ritual is, of course, not rational; it cannot be explained through reason. More than anything else, it is an ex pression of the communal-magical impulses that lie in the depths of Western culture. 22 This merits some reflection also in connection to the Habeas Corpus Act of 1679 – enacted to protect against arbitrary abuses by the ruling power – by which the concept of political freedom has been integrally linked to a person’s legal right to self-ownership and self-determination over his or her own body. 23 It was no accident that, in discussing the techniques for exercising micro-power over the body, Michel Foucault took such a sarcastic tone when addressing the ‘Western’ notion of political freedom. 24 22 20 Yannick Ripa,‘A köztársasági nők“tisztulást hozó” kopaszra nyírása a spanyol polgárháború során’[Shaving the Heads of Republican Women for the Purposes of‘Purification’ during the Spanish Civil War], 2000 22, no. 7–8(2010): 77–85.(Original French title:‘La tonte purificatrice des républicaines pendant la guerre civile espagnole’.) 21 Christian Bromberger,‘La place des cheveux et des poils dans les rituels et le sacré’[The Place of Hair and Body Hair in Rituals and Sacred Spiritual Practice], Annales de Dermatologie et de Vénéréologie 143, no. 3(2016): 233–239. 22 Cf. Marcel Mauss,‘A mágia általános elméletének vázlata’[Sketch of a General Theory of Magic], in Szociológia és antropológia[Sociology and Anthropology], ed. Zoltán Fejős(Budapest: Osiris, 2004), 133. 23 Cf. Helen A. Nutting,‘The Most Wholesome Law – Habeas Corpus Act of 1679’, American Historical Review 65, no. 3(1960): 527–543. 24 Michel Foucault, Felügyelet és büntetés: A börtön története(Budapest: Gondolat, 1990), 23. (Published in English with the title Discipline and Punish: The Birth of the Prison.) DARIDA VERONIKA HISZTÉRIAGYAKORLATOK Látszólag mi sem állhatna egymástól távolabb, mint egy hisztériás roham és egy jógagyakor latsor. Varju Tóth Balázs Fuldokló gyakorlatok című, kétkamerás videóinstallációja mégis ezt a két mozgásformát állítja egymás mellé, várat lan párhuzamokat és meglepő hasonlóságokat mutatva fel a szokatlan párosítás által. Ahogy a mű koncepciójában olvashatjuk:„A hisztérikus roham és a testi-lelki harmóniát, a tökéletes nyugalmi állapotot elérni kívánó jógagyakorlatok közvetlen egymás mellé állítása nem pusztán fizikai hasonlóságaikkal magyarázható. A kényszeresség a mára kultikussá vált jógázásban ugyanúgy jelen van, ahogy a menekülés, a valóságtól való elszakadás, a kilépés lehetőségét is magában hordozza, hasonlóan a hisztérikus állapot felfokozott önkívületéhez.” A Várószoba – női gyógyítók és páciensek az orvoslás perifériáján kiállítás részeként a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban be mutatott kétcsatornás film a női testhez és lé lekhez talán leggyakrabban társított rejtélyes betegséget, a hisztériát tematizálja. De milyen hisztéria, vagy inkább milyen hisztériák jelennek meg a 21. századi monitorokon, mi köti össze ezeket a klasszikus vagy a 19. századi hiszté riamodellekkel? Vizsgálódásunkat kezdjük a címnél, mely felidézi a hisztéria egész kultúrtörténetét. A Fuldokló 23 mely felidézi a hisztéria egy régi elnevezését(a gyakorlatok ban egyrészt megjelenik a fuldoklás, méh fuldoklása:„suffocation matrix”), a gyakorlat pedig részint a hisztériás tünetek mechanikus jellegére, kiszámíthatóságára, meghatározott sorozatára utal, másrészt eszünkbe juttathatja a spirituális/lelki gyakorlatok hagyományát. A hisztéria kezdetben a női test betegsége. Első írásos említését az egyiptomi Kahun papirusz ban(i. e. 1900) találhatjuk, amely a„vándorló méh” betegségeként írja le. 1 A későbbiekben használt elnevezés a görög„ustéra” szóból ered (latin megfelelője az„uterus”), mely méhet je lent. Hippokratész a méh testen belüli vándor lásaként jellemzi, melyet a tüsszentés helyes irányba terelhet. Ez a vándorló szerv azonban már Platónnál úgy jelenik meg, mint egy„lelkes élőlény”. 2 A hisztéria a görögöknél a női szexuális önmegtartóztatáshoz, a kielégületlenséghez kapcsolódik. Az antik diagnózis szerint a túl hosszúra nyúlt absztinencia a méhben organi kus elváltozásokat idézhet elő: a méh ilyenkor összeszárad, majd súlyát veszítve bolyongani kezd a testben. Ez a mozgás okozza a hisztéria két legjellegzetesebb tünetét: a felemelkedő méh a légzőszervekre gyakorol nyomást, így fulladáshoz és elnémuláshoz vezet; az alászál ló méh pedig a mozgásszervekre nehezedik, így bénulásokat okoz. Ezek mellett a hisztéria számos más tünetét is felsorolhatnánk: a gör csöket, a kóros soványságot, a túlhevült testet, erős fehérfolyásokat, menstruációs rendellenes ségeket. A testi tüneteket ugyanakkor, már a kezdetektől fogva, lelki tünetek is kísérik: han gulatingadozások, végletes lehangoltság, heves érzelemkitörések. A hisztériás nőt a betegség mintegy kiforgatja önmagából: teste és lelke örvénylik, jelenetet rendez. Ennek a„jelenet nek” egyik formája a hisztériás roham, mely esetenként más-más tüneteket produkál. A hisztéria tehát jellegzetesen„Próteusz-arcú” jelenség, mely ezer formában mutatkozik meg. Egyszerre a test és a lélek betegsége, hiszen a látványos tünetek mögött nincsenek valódi szervi elváltozások. Úgy tűnik, mintha a„szi mulált” testi tünetek csak figyelemfelhívások lennének a lélek valódi fájdalmára. Ahogy említettük, a hisztéria vizsgálata végig kíséri a nyugati orvoslás történetét, de csak bizonyos korokban kerül középpontba. Varju Tóth Balázs installációja a hisztéria egyik„hős korához”, a 19. századhoz kapcsolódik, amikor Jean-Martin Charcot újra felfedezi vagy inkább feltalálja a hisztériát. 3 Ennek megértéséhez tud nunk kell, hogy az elmegyógyintézetek a 17. szá zad során létrehozott nagy„zárt házakból” jöttek létre(melyekben még válogatás nélkül voltak jelen elmebetegek, bűnözők, vérbajosok, koldu sok, nyomorékok, aggastyánok: vagyis mindenki, akit a társadalom„zavarkeltőként” könyvelt el). 4 Charcot kórháza, a párizsi Salpêtrière korábban az elzárás és a kirekesztés olyan terét jelentette, ahol az internálás egy zűrzavaros asszimiláci ón belül valósult meg, mivel a társadalom így közösítette ki a veszélyesnek, erkölcstelennek vagy egyszerűen hasznavehetetlennek minősí tett egyéneket. 5 Ahogy Didi-Huberman felidézi, Charcot Salpêtrière-be való megérkezése leg inkább a pokolra szálláshoz volt hasonlítható: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”. 6 Ez ugyanakkor egy jellegzetesen női pokol volt (közel négyezer nő élt összezárva), melynek zavaros köreiben és bugyraiban az orvosnak kellett rendet teremtenie. A neurológia megalapítójának tekinthető Char cot elsősorban a betegségek elmebeli okai iránt érdekelődött, ezekre vonatkozóan azonban csupán a testi tünetekből tudott következte téseket levonni, így vált elsődleges módszerévé a megfigyelés. A megfigyelés azonban nála nem egyszerű szemügyre vételt, hanem tu dományosan megalapozott anatómiai-klinikai módszert jelentett. A Salpêtrière-ben a Charcot nevével fémjelzett három évtizedben(1862 és 1892 között) kialakult egy gondosan megszer vezett megfigyelő apparátus. A megfigyelés nek különböző szintjei és módjai különültek el: Charcot személyesen(négyszemközt) is folytatott vizsgálatokat, de hisztériás betegeit 1 Ilza Veith: Hysteria. The history of a disease. University of Chicago Press, 1965 2 Platón ö sszes művei III. Ford. Kövendi Dénes. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1984, 408. o. 3 Georges Didi-Huberman: Invention de l’hystérie. Párizs, Macula, 1983. Magyarul részletek olvashatók az Ex-symposion 1998/21–22.(Nő-vér) számában. 4 Michel Foucault: A bolondság története a klasszicizmus korában. Ford. Sujtó László. Budapest, Atlantisz, 2004 5 Didi-Huberman 1983 6 Ld. Dante: Pokol(Harmadik ének: A Pokol kapuja). Ford. Babits Mihály. In: Dante összes művei. Budapest, Magyar Helikon, 1962, 559. o.

közszemlére is bocsátotta: a medikusok, sőt a szélesebb közönség, az érdeklődő értelmiségiek tekintete elé. A Salpêtrière nagy előadótermé ben(amfiteátrumában) került sor a híres keddi előadásokra( Leçons du mardi), azokra a„hiszté riabemutatókra”, melyeken a nagy nyilvánosság is megismerhette a hisztériát. Charcot maga volt ezeknek a látványossággá tett„hisztéria rohamoknak” a levezénylője, a hisztériás test stimulálásával ő idézte elő a rohamot. Mindezt a tudomány érdekében tette, Charcot ugyan is hitt a klinikai tekintet objektív megismerő erejében, abban, hogy a testi tünetek pontos megfigyelése és rögzítése a legtöbb, amit a hisztéria tudományos megközelítése során tenni lehet. Több tekintet pedig nagyobb pártatlan ságot biztosít, ezért volt szükség a hisztériabe mutatókra. A hisztériás roham(a többi ember számára láthatatlan) magánszínházából így lett az extrém láthatóság színpada. Varju Tóth Balázs filmje ezt a láthatóságot te matizálja. A film kezdetén a bal oldali képernyőn egy üres ágyat látunk egy semleges térben. Majd megérkezik egy fiatal nő ballonkabátban, hátrakötött hajjal, szembenéz velünk, és lassan vetkőzni kezd. Ekkor a másik képernyőn feltűnik egy férfiarc, a teljesen fekete háttérből kiemel kedve, és rezzenetlen tekintettel nézi, amint a nő leveszi kabátját, kioldja hosszú haját, lehúzza fekete cipőjét, és egy hosszú fehér ingben az ágyra fekszik. Majd elsötétül mindkét monitor, és egy feliratot látunk:„Planche I”. A francia „planche” kifejezés egyaránt jelent táblát, ábrát, ágyat, deszkát. Ezek a jelentések a filmben mind megjelennek, de elsődlegesen a Salpêtrière-ben rögzített hisztériatablókra utal, pontosabban a hisztéria Charcot és orvosapparátusa által meg határozott koreográfiájára. Eszerint a hisztériás nagy rohamnak négy elkülönülő szakasza van: a merev fázis, a nagy mozgások fázisa, a he ves szenvedélyek fázisa, végül a delírium fázisa. Ezek közül leginkább a harmadik szakasz lesz érdekes a klinikai tekintet számára: a szenve délyes mozdulatok(„attitudes passionelles”) fázisát különös figyelemmel dokumentálják, felhasználva a kor technikai újítását, a fotográfi át. A pillanatfelvételeken(Bourneville és Reg nard fotográfiáin) rögzített kifejező gesztusok mutatják be a legmegragadóbban a hisztéria „pszichoplaszticitását”. A Fuldokló gyakorlatok megeleveníti a klasszi kus hisztériarohamot ábrázoló rajzokat(Paul Richer munkáit 7 ) és fotográfiákat, valóban élő képekké változtatja őket. Ugyanakkor – és ez a film újítása – már az első tablótól kezdve nem egy, hanem két nőalakot láthatunk. A jobbol dali monitoron a férfitekintet helyét átveszi egy fekete tornadresszbe öltözött nő, aki a világos deszkapadlóra terített színes matracon jógagya korlatokat végez. A két térben ugyanarra az elrendezésre ismerhetünk, csak míg a hisztéria tere homályos, addig a jóga tere világos, levegős. A két nőalak első pozitúrája pontosan megfelel egymásnak: mozdulatlan fekvés, majd az eb ből való hátrahajlás(halpóz). Innentől kezdve azonban a mozdulatsorok habár hasonlók, de nem azonosak. Ez ugyanakkor illeszkedik a char cot-i hisztéria koreográfiájához is, amelyben az egyes fázisok csak egy keretformát adnak, melyet a hisztériás betegek más tartalommal töltenek meg. Azt is mondhatnánk, hogy az egyes fázisokban a hisztériás szabadon„imp rovizál”. Az improvizációt természetesen nem a tudat irányítja – hacsak nem szimulációval állunk szemben –, hanem az irányíthatatlan és uralhatatlan testi ösztönök. A párhuzamosan végzett gyakorlatokban az a meglepő, hogy a jógamozdulatok sokkal hevesebbnek tűnnek. A hisztériás mozdulatok visszafogottabbak, mint ha a test inkább az összehúzódásra, a magába zárkózásra törekedne. Mégis, a legjelentősebb különbség, hogy míg a hisztériás mozdulatok szabadok és kontroll nélküliek, addig a jógázó mozdulatait egy szigorú belső kontroll irányítja. Érdekes továbbá, hogy a 21. századi hisztérika mozdulataiból hiányzik minden„hisztérikus” elem. Ezért a hisztériás roham legjellegzetesebb pozitúráját, a hidat vagy íves hátrahajlást(„arc de cercle”) nem a hisztériás, hanem a jógázó mu tatja be, az utolsó hisztériatablóban(Planche IX.). Tanulmányunkban szándékosan nem tárgyaltuk a freudi hisztériát, mely az extrém láthatóság színpadáról a lélek láthatatlan„másik színpadá ra” 8 helyezi át a hisztériát. Freud maga is Charcot előadásain találkozik először a hisztériás tüne tekkel, majd párizsi tanulmányútjáról hazatérve egy 1888-ban megjelent lexikonszócikkben 9 a Charcot előtti hisztériát az orvostudomány„bête noire”-jának nevezi, melyet először a neurózis egy formájaként a francia professzornak sike rült megragadnia. Freud hangsúlyozza, hogy a hisztéria még nem pszichózis a szó pszichiátriai értelmében(nem a személyiség egész szerke zete sérül, csak működési mechanizmusában áll be egyfajta zavar), ugyanakkor az sem kizárható, 24 hogy a hisztéria alapján a későbbiekben pszi chózis is kifejlődhet. A női hisztéria oka Freudnál mindig egy korai, elfojtott szexuális trauma. Ezt kezdetben valóságos történésekhez(abúzusok hoz) kapcsolja, 10 később viszont úgy gondolja, hogy a hisztériás tünetek a fantáziaműködésből származnak. 11 Ahogy a freudi életműben az idő előrehaladtával egyre inkább háttérbe szorul és végül eltűnik a hisztéria kérdése, úgy ez a rá következő klinikai korszakokra is igaz. Habár a betegség a pszichiátriai korpusz része marad, de a DSM( Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) 1952-es, első kiadásában már Briquet-szindróma név alatt szerepel, olyan szomatikus tünetegyüttest jelölve, melyet szervi eltérés nem magyaráz. Adódik a kérdés, hogy vajon a 21. században beszélhetünk még hisztériáról? Foucault 1973– 74-ben A pszichiátriai hatalom 12 címen tartott kurzusában a hisztériát szimulációnak nevezi, a Salpêtrière-t pedig a hisztéria védőbástyájának, ahol hisztériával kapcsolatos manőverezéseket hajtanak végre. Foucault nem győzi hangsúlyoz ni, hogy a 18. században kialakuló pszichiátria mindig is előszeretettel élt olyan módszerekkel, mint a faggató jellegű kikérdezés, a hipnózis és különböző drogok bevetése, melyekkel„ki provokálhatók” voltak az egyes pszichiátriai be tegségtünetek. Foucault nézőpontja szerint a 7 Paul Richer illuszrálja Charcot nagy tanulmányát( Démonikusok a művészetben), mely a hisztérikus eksztázis művészetben megjelenő formáit vizsgálja. Ld. Jean-Martin Charcot – Paul Richer: Les démoniaques dans l’ a rt, 1887 8 Erről ld. Jean-Bertrand Pontalis: Freud és Charcot között – Színpadról színpadra. In: Enigma, 19. évf., 2012/72., Hisztériák (szerk. Darida Veronika), 25 –30. o. 9 Handwörterbuch der gesamten Medizin. Szerk. A. Villaret. 1888 10 Sigmund Freud – Josef Breuer: Studien über Hysterie. Frankfurt am Main, Fischer, 1991 11 Ld. Sigmund Freud: A pszichoanalitikai mozgalom története, 1914; Önéletrajz, 1925 12 Michel Foucault: Le pouvoir psychiatrique. Cours au Collège de France(1973–74). Párizs, Seuil–Gallimard, 2003 19. század végén robbanásszerűen„elterjedő” és hatalmas méreteket öltő hisztéria – minden megtévesztő látszat ellenére – nem járvány, csupán a pszichiátriai hatalom egyik eszkö ze. Ezután a határozott hisztériakritika után meglepő, hogy A szexualitás történeté nek első kötetében(1976-ban) már egy másfajta hisz tériamegközelítéssel találkozhatunk. Foucault itt arról beszél, hogy a hisztérikusok jelentik a kivételt a viktoriánus kor óta mereven szabá lyozott szexuális gyakorlat és diskurzus alól:„a prostituált, a kuncsaft meg a strici, a pszichiáter meg a hisztérikus beteg – ezek a másféle viktoriánusok”. 13 Ők azok, akik megszólaltatják a némaságra ítélt élvezetet. Ennyi„igazsága” tehát még a hisztérikusnak is lehet. Varju Tóth Balázs alkotása nem foglal állást sem a hisztéria igazsága mellett, sem annak ellenében. A kortárs alkotót a hisztéria mint mozgásforma érdekli, a női test egy sajátos és lényegi önkifejezési formájaként, mely éppúgy megnyilvánul a megfigyelés során(a láthatatla nul jelenlevő klinikai tekintet előtt), mint teljes szabadságában. Végül érdemes megjegyezni, hogy a klasszikus hisztérikus roham két eleme hiányzik a filmből: a hisztériás roham kezdetét jelző kiáltás vagy sikoly, valamint a téveszmék és képzelgések utolsó fázisát jellemző delirálás. A hisztériás afázia mintha az egész filmet áthatná. Mindez azt sugallja, hogy habár a hisztéria gesztusai minden korban felmutathatók, de ettől még a hisztéria kimond(hat)atlan marad. A két női test egyaránt őrzi titkát, a hisztéria megfejthe tetlen talányát. 14 25 13 Foucault: A szexualitás története I. – A tudás akarása. Budapest, Atlantisz Könyvkiadó, 1996, 8. o. 14 Freud maga is tisztában volt azzal, hogy a nőiségről tartott előadása(Sigmund Freud: Újabb előadások a lélekelemzésről. Budapest, Filum, 1999) távolról sem nyújtotta kimerítő értelmezését ennek a„talánynak”. Erről ld. Sarah Kofman: L’Énigme de la femme(La femme dans les textes de Freud). Párizs, Galilée, 1980

VERONIKA DARIDA HYSTERIA EXERCISES At first glance, yoga exercises and hysterical fits might seem like polar opposites. Yet Balázs Varju Tóth’s two-channel video installation Suffication Exercises draws a parallel between these two forms of movement; a juxtaposition that brings some unexpected parallelisms and surprising similarities to the surface. As the artwork’s con ceptual statement explains,“It isn’t only their physical similarities that validate the juxtapo sition of hysterical seizures and yoga exercis es aimed at achieving perfect harmony. Yoga, which has by now become somewhat cultic in nature, also carries an element of compulsion, while also offering a possibility for escaping reality, similarly to the oblivion of the hyster ical state.” As part of the exhibition Waiting Room – Women Healers and Patients at the the Periphery of Medicine, the video installation presented at the Semmelweis Museum of Medical History focuses on hysteria, the enigmatic disease most often associated with the female body and soul. But what hysteria, or rather, what hysterias ap pear on these 21 st -century screens and what is their relation to the hysteria models of antiquity or the 19 th century? Let us begin with the title, Suffocation Exercises, which evokes the whole cultural history of hysteria. The idea of suffocation calls to mind the old terminology for the disease(the suffo cation of the uterus: suffocation of the matrix), while the term“exercises” may refer to the me chanical, predictable, predetermined sequence of hysterical symptoms or to the tradition of spiritual practices. In antiquity, hysteria was seen as an illness of the female body. Its first written reference is found in the Kahun Papyri (1900 BC), where it is described as the disease of the“wandering womb”. 1 Its subsequent naming originates from the ancient Greek word ustera (uterus). Hippocrates described the condition as characterised by the uterus’ wandering within the body, which can be steered in the right di rection by the act of sneezing. This wandering organ appears in Plato’s writings as an“animate being”. 2 In ancient Greek thinking, hysteria is connected to female sexual abstinence and a lack of sexual satisfaction. According to the ancient diagnosis, lengthy abstinence can lead to organic abnormalities: the womb shrivels up, loses its weight, and starts wandering within the body. This movement leads to hysteria’s two most characteristic symptoms: the ascending womb puts pressure on the lungs and caus es suffocation and loss of speech, while the descending uterus weighs down on the mus coskeletal system, resulting in paralysis. Hysteria is also associated with several further symptoms, such as seizures, pathological thinness, abnor mally high body temperatures, strong vaginal discharge, and irregular periods. In addition, already in antiquity, the disease was consid ered to have psychological symptoms as well, including mood swings, extreme melancholy, and intense bursts of emotion. The hysterical woman is beside herself: her body and soul are in turmoil, creating a scene. One type of such a scene is the hysterical fit, which gives rise to different symptoms from time to time. Hysteria is therefore a characteristically protean phenomenon, manifesting itself in multiple different ways. It is simultaneously a disease of body and soul, since the visible symptoms do not actually correspond to organic malfunctioning. It seems as if these“simulated” physiological symptoms were a way of calling attention to the real pain that resides in the soul. As mentioned before, the examination of hys teria has accompanied the whole history of Western medicine, yet it only took centre stage in certain eras. Balázs Varju Tóth’s installation recalls the 19 th century, one of the“golden eras” of hysteria, when the disorder was(re-)discov ered, or rather, invented by French physician Jean-Martin Charcot. 3 In order to understand this better, it is important to note that men tal asylums evolved from the large“houses of confinement” created during the 18 th century (where criminals, the mentally ill, syphilitics, everyone who was somehow“disturbing” for beggars, cripples, and the elderly ‒ that is, 26 the majority society ‒ were mixed indiscrim inately). 4 Charcot’s hospital, the Salpêtrière in Paris, used to be a space of confinement and exclusion where internment was carried out as the chaotic assimilation of criminals and the mentally ill, allowing society to ostracise those that were deemed dangerous, immoral, or useless. As Didi-Huberman explains, arrival at Charcot’s Salpêtrière was comparable to a descent into hell(“Abandon hope all ye who enter here.”) 5 To be precise, the Salpêtrière was a specifically female form of hell(almost 4000 women were locked up here), and it was the doctor’s role to keep the bowels and circles of this hell under control. Charcot, who can be considered the founding father of neurology, was primarily interested in the mental causes of disease, which he could only infer from bodily symptoms. This meant that observation became his method of choice. In Charcot’s case, however, observation was not simple scrutiny, but rather a scientifically grounded, anatomical-clinical methodology. During the three decades(1862‒1892) under Charcot’s direction, a thoroughly organised surveillance apparatus was developed at the Salpêtrière. Different levels and methods of observation were defined: while Charcot per formed examinations privately, he also put his 1 On the cultural history of hysteria, see Iza Veith, Hysteria. The History of a Disease(Chicago: University of Chicago Press, 1965). 2 Plato, Timaeus, section 91a in Plato in Twelve Volumes, Volume 9, trans. W.R.M. Lamb(Cambridge, MA: Harvard University Press, 1925). 3 See Georges Didi-Huberman, Invention of Hysteria: Charcot and the Photographic Iconography of the Salpêtrière, trans. Alisa Hartz(Cambridge, MA: The MIT Press, 2004). 4 See Michel Foucault, Madness and Civilization: A History of Insanity in the Age of Reason, trans. Richard Howard (London and NY: Routledge, 1989), especially Chapter 2: The Great Confinement. 5 Didi-Huberman, Invention of Hysteria. hysterical patients on display, for the gaze of a wider audience comprised of the interested intelligentsia. The famous Tuesday lectures ( Leçons de Mardi) or“hysteria performances” took place in the great lecture hall(amphithea tre) of the Salpêtrière, giving the wider public a chance to familiarise itself with hysteria. It was Charcot himself who conducted these hysterical fits turned into spectacles, stimulating the pa tient’s body in order to trigger the fit. Charcot did all this in the name of science, as he believed in the objective revealing power of the clinical gaze and was convinced that exact observation and the recording of bodily symptoms were the best strategies for a scientific approach to hysteria. In addition, he believed multiple gazes to provide more impartiality, hence the need for public hysteria performances. This is how the private theatre of hysteria(invisible to others) was turned into a stage of extreme visibility. Balázs Varju Tóth’s silent film focuses on this visi bility. At the beginning of the film, the screen on the left shows an empty bed in a neutral space. A young woman arrives, wearing a trench coat, her hair tied back. She faces the camera and slowly begins to undress. At the same time, a man’s face appears from the complete darkness on the other screen. He watches dispassionately as the woman takes off her coat and shoes, lets her hair down, and lies on the bed in a long white shirt. Then both screens go dark and the word“planche” appears. In French,“planche” si multaneously means plate, figure, bed, or plank. While all of these meanings are condensed into the film, the primary points of reference are the “hysteria tableaux” recorded at the Salpêtrière: the choreography of hysteria strictly defined by 27 Charcot and his medical apparatus. According to this choreography, a major hysterical fit has four distinct stages: the stiff phase, the period of grand movements, the period of great passions, and final delirium. Out of these stages, the third one is of most interest for the clinical gaze: the phase of great passions( attitudes passionnelles) is documented with special attention, using photography, the cutting-edge technological innovation of the era. The expressive gestures captured in these images(by Bourneville and Régnard) are a fascinating testimony to the “psychoplasticity” of hysteria. In Suffocation Exercises, the classic representa tions of hysterical fits, such as Paul Richer’s drawings 6 and the photographs taken at the Salpêtrière, are brought to life and turned into living, breathing tableaux vivants. At the same time – and this is the work’s real innovation – Varju Tóth’s tableaux show not one, but two female figures. The male gaze on the right-hand screen is soon replaced by a woman dressed in a black leotard, who starts performing yoga exercises on her colourful mat spread out on a lightly-coloured wooden floor. The spatial arrangement of the two screens is identical, but while the space of hysteria is dimly lit, the space of yoga is light and airy. Both figures start out in the same pose: lying still on their backs, they bend their whole body backwards (fish pose in yoga). From here onwards, their movements are similar, but not identical. This is in keeping with Charcot’s choreography of hysteria, where the four phases provide only a framework that is filled with different meaning and content by each patient. It could be said that the hysteric“improvises” freely. This improv isation is obviously not conscious – unless it is simulated –, but ruled over by uncontrollable and irrepressible bodily instincts. As the two sets of movements are juxtaposed, the yoga exercises surprisingly seem a lot more energetic and passionate. The hysterical movements are more restrained, as if the body was trying to contract and curl up into itself. However, the most obvious difference is in the presence of control: whilst the hysteric’s movements are free and ungoverned, the yogi’s moves are determined by a strict inner control. It is also worth noting that this 21 st -century hysteric’s moves are void of“hysteric” overtones. Thus, the most characteristic pose of the hysterical fit, the full backbend or wheel pose(“arc de cercle”) is performed in the last image(Plance IX.) by the yogi, not the hysteric. The present essay deliberately omitted a dis cussion of Freud’s version of hysteria, which moved the disease from the stage of extreme visibility to that“other, invisible stage” 7 within the soul. Freud himself first met the symptoms of hysteria through Charcot’s lectures during a study trip to Paris. Upon his return to Vienna, in an 1888 encyclopaedia entry, 8 he described pre-Charcot hysteria as the“bête noire” of med ical science that was first successfully grasped by the French professor as a form of neurosis. Freud emphasises that hysteria itself is not quite psychosis in the psychiatric sense of the word (the personality’s structure as a whole is not damaged, only its modus operandi is disturbed), but it may trigger the development of psychosis in the long run. In Freud’s view, female hyste ria is always rooted in early, suppressed sexual trauma. First he linked such trauma to actual, abusive life events, 9 but later on claimed that they originated in the patient’s imagination. 10 During the following decades, in Freud’s work as well as in clinical history at large, the question of hysteria slowly lost its significance and later disappeared completely. Although it remained a part of the psychiatric corpus, the first, 1952 edition of the Diagnostic and Statistical Man ual of Mental Disorders already refers to it as “Briquet-syndrome”, a set of somatic symptoms that cannot be explained with any underlying organic disorder. One might wonder whether it makes sense to speak about hysteria in the 21 st century. In his 1973‒1974 course entitled Psychiatric Power, 11 Michel Foucault claimed that hysteria was a simulation, with the Salpêtrière as its bastion, 6 Paul Richer illustrated Charcot’s study on the appearance of hysterical ecstasy in art. See Jean-Martin Charcot and Paul Richer, Les Demoniaques dans l’Art(Paris: A. Delahaye et E. Lecrosnier, 1887). 7 Jean-Bertrand Pontalis: Entre le rêve et la douleur(Paris: Gallimard, 1983), 11‒17. 8 Handwörterbuch der gesamten Medizin, ed. Dr Albert Villaret(Stuttgart: Ferdinand Enke, 1888). 9 As it appears in the joint works by Freud and Breuer(Sigmund Freud and Joseph Breuer: Studies in Hysteria, trans. Nicola Luckhurst(London: Penguin Classics, 2004). 10 This shift is testified by Freud’s later autobiographical writings. See Sigmund Freud, The History of the Psychonalytic Movement, trans. A. A. Brill(New York: Nervous and Mental Disease Pub. Co., 1917) and Sigmund Freud, Autobiography, trans. James Strachey(New York: W. W. Norton& Co., 1935). 11 Michel Foucault: Psychiatric Power: Lectures at the Collège de France 1973‒1974, trans. Graham Burchell(London: Picador, 2008).

where hysteria-related manipulations were car ried out. Foucault highlights that psychiatry, a product of the 18 th century, was keen to use methods like interrogative interviews, hypno sis, and drugs that provoked the symptoms of various psychiatric disorders. According to Foucault, despite deceptive appearances, the late-19 th -century dramatic boom in hysteria does not actually testify to the epidemic nature of the disease, but rather to its use as a tool of psychiatric power. After such a pronounced critique of hysteria, it is somewhat surprising to find a very different approach in the first volume of The History of Sexuality(1976). Here, Foucault writes that hysterics were amongst those exempt from the rigidly controlled sexual discourse and practices of the Victorian era:“the prostitute, the client, and the pimp, together with the psychiatrist and his hysteric ‒ those ‘other Victorians’ 12 were the ones that gave voice to the pleasures muted by the majority society. In a way, this was a little morsel of truth granted to the hysteric. Varju Tóth’s work does not take a stance, nei ther for, nor against the truth of hysteria. As a contemporary artist, he is interested in hysteria as a form of movement, a characteristic and essential form of self-expression for the female body, which manifests itself under observation (in front of the invisibly present clinical gaze) as well as in complete freedom. Finally, it is worth noting that two elements of the classic hysterical fit are missing from Varju Tóth’s film: the cry or scream signalling the onset of the fit and the incoherent speech that characterises the final phase of delirium and hallucination. It is as if the whole(silent) film was permeated with hysterical aphasia. 28 This suggests that although hysteria’s gestures are demonstrable in every historical era, hysteria itself still remains unspoken/ unspeakable. Both female bodies retain their secret; the unresolv able enigma of hysteria. 13 12 Foucault, The History of Sexuality ‒ Volume I: An Introduction, trans. Robert Hurley(New York: Pantheon Books, 1978), 4. 13 Freud himself was aware that his lecture on Femininity(Sigmund Freud, New Introductory Lectures on Psycho-Analysis, trans. James Stratchey[London: Hogarth Press, 1974]) did not even come close to providing an exhaustive interpretation of this“enigma”. See Sarah Kofman, The Enigma of Woman: Woman in Freud’s Writings, trans. Catherine Porter(Ithaca: Cornell University Press, 1985). SÁNDOR JUDIT BIOTECHNOLÓGIAI KIRAKÓS JÁTÉK MINT TUDOMÁNYOS ÉS MŰVÉSZETI ALKOTÁS Minek tekinthető az emberi testből kioperált szövet, szerv? Sokáig csak úgy gondoltunk ezekre az emberi testből eltávolított biológiai képletekre, mint a gyógykezelés szükséges, de kellemetlen velejáróira, amelyeket egy műtét után jobb is azonnal elfelejteni. A művészi képzeletet azonban mindig is foglalkoztatta, hogy vajon a fájdalmaink, testi szenvedésünk megtestesítőiből nem hozhatunk-e létre mégis valami mást is. Eperjesi Ágnes műtét során kioperált epekö veket használt fel alkotásához. Bár az epéhez számos szimbolikus jelentés, nyelvi fordulat társul, 1 az epekő eltávolításának jogi és etikai feltételei beleilleszkednek az átlagos, kisebb műtétek során támasztott feltételek sorába, azaz a műtét indokolt és szakmailag megfelelő legyen, a páciens kapja meg az előzetes tájé koztatást és egyezzen bele a műtétbe. A 21. században a páciens egyre inkább ura a testének, beleegyezése nélkül csak kivéte lesen hajtható végre rajta bárminemű orvosi beavatkozás. Még a műtét során eltávolított szervek, szövetek sorsát is joga van a páciensnek befolyásolni. Így a páciens dönt a transzplantá cióról, a szövetei kutatási célú felhasználásáról, biobankba helyezéséről, számfeletti ivarsejtjei, 29 embriói sorsáról. Nyilvánvalóan fokozott figye lem övezi a testből eltávolított, reprodukcióra alkalmas ivarsejteket vagy a genetikai informá ciót hordozó szöveteket, mintákat. E rövid tanulmányban különböző emberi szer vek, szövetek, sejtek eltávolítása után létrehoz ható alkotások, találmányok egyre összetettebb kérdéseiről lesz szó egy-egy régebbi esettől a legújabb biológiai kirakós játékig, amely révén a biotechnológia ma nemcsak sejtvonalakat, szerveket tud létrehozni, de az emberi mester séges reprodukció és génszerkesztés révén az ember születéskori tulajdonságainak jelentős részét is befolyásolni tudja már. Hogy egy ilyen gondolati ívet felvázolhassunk, sok mindennek kellett megtörténnie. Nagy tör ténelmi léptekkel haladva elsőként a sebészet fejlődésének kellett bekövetkeznie, amely az emberi testet biztonságosan tudta felnyitni, és amelyhez persze az altatás, az érzéstelenítés lehetőségének megteremtése is kellett, hiszen csak ezek teszik elviselhetővé a beavatkozásokat a páciens számára. Amikor nem létezett még megfelelő altatás, fájdalomcsillapítás, fertőtle nítés, az orvosok nem végeztek sebészeti tevé kenységet. A hippokratészi eskü szövegében is szerepel:„Sohasem fogok hólyagkövet operálni, hanem átengedem ezt azoknak, akiknek ez a mesterségük.” 2 Az orvosi beavatkozás etikai jóváhagyása máig függvénye a beavatkozás céljának, a hozzájárulás megadásának, a be avatkozás előnyeinek és kockázatainak. A test csonkítása vagy bizonyos szöveteinek, szerveinek eltávolítása sokáig mind az élők, mind a holtak esetében is a büntetés részét képezte. Rembrandt híres képén, a Dr. Tulp anatómiája című festményén dr. Nicolaes Tulp, Amszterdam városának anatómusa látható bon colás közben. A halott nagy valószínűséggel Aris Kindt(más néven Adriaan Adrianszoon) bűnöző volt, akit fegyveres rablásért ítéltek kötél általi halálra. A kép 1632-ben készült, de máig átütő erejű, még akkor is, ha nyilvánvalóan pontatlanul ábrázolja az emberi test boncolását. A holtakon végzett beavatkozások sokat len dítettek az orvostudomány fejlődésén és el juttatták oda, hogy a szerv eltávolítása ne csak büntetés, de bizonyos esetekben eredményes gyógykezelés is legyen. Az orvostudomány sok féle célra használhatja a műtét során eltávolított szöveteket, szerveket, így például transzplan tációra, kutatásra vagy akár biotechnológiai találmányok előállítására. Ezek a tevékenységek kreatív alkotómunkák, amelyek néha versenyre is kelhetnek egymással. A modern képalkotó eljárásoknak köszönhetően ma már kevésbé tekintünk félelemmel a testünk belső alkotóele meire. A röntgen láthatóvá tette a csontjainkat, az ultrahang pedig még egy magzati szívet is megmutat. Ma már sejtjeink, génjeink szintjén is megismerhetjük magunkat. Ennek köszönhe tő, hogy bio-art művészek sokasága használja fel az emberi testet inspiráció céljából, eset leg a tudománnyal is versengve vagy valamely képességünkre, vagy épp törékenységünkre ráirányítva a figyelmet. Nem ritka az sem, hogy a kutatót nemcsak tudományosan foglalkoztatja a kutatási témája, de esztétikai kihívást is lát benne. Alexander Fleming, aki a penicillin felfedezéséért Nobel-dí jat kapott, baktériumrajzokat is készített, ame lyekhez valóságos baktériumokat használt fel. 3 Mivel sokáig a gyógyítók privilégiumának tar tottuk, hogy testünk eltávolított szerveivel, szöveteivel rendelkezzenek, csak lassanként alakultak ki erre etikai vagy épp jogi normák, és ezek jelenleg is átalakulóban vannak, főként az adatvédelem és a genetikai kutatások, vizs gálatok egyre szélesebb lehetőségei miatt. A figyelem elsősorban akkor vetült a műtét során eltávolított szövetekre, amikor az orvosok már nem semmisítették meg, hanem tartósították és mintagyűjteményekben tárolták ezeket, vagy kutatást végeztek rajtuk. A műtét során eltávolított szövetek utóéletére az egyik legtanulságosabb példa a több írásmű ben, 4 és filmben is elmesélt eset, a HeLa sejtvo nalak története, amelyek létrehozása nemcsak tudományos áttörést hozott, de egyszersmind tanulságul szolgált a későbbi, hasonló orvosi kutatások számára is. Henrietta Lacksnél 1951ben diagnosztizálták a méhnyakrákot; Henrietta akkor, az ötödik gyermeke megszületése után 1 Pl.: epés megjegyzés, elönti az epe, sárga irigység. 2 fogalomtar.aeek.hu/index.php/Hippokr%C3%A1teszi_esk%C3%BC 3 microbialart.com/galleries/fleming 4 Rebecca Skloot: The Immortal Life of Henrietta Lacks. New York, Crown Publishing Company, 2010

csupán 31 éves volt. A Johns Hopkins Kórházhoz fordult, mivel ez volt a legközelebb az otthoná hoz. A kórház a kor lehetőségei szerinti kezelést biztosította, azonban a páciens életét nem tudta megmenteni. Henrietta Lacks nőgyógyászati műtéte során eltávolított szöveteiből azonban halhatatlan sejtvonalat 5 sikerült létrehozni, amely azóta számos betegség gyógyításához hozzájárult. A műtét során eltávolított szövetek kutatási felhasználásához akkoriban nem kérték a páciens beleegyezését. Henrietta Lacks halála után hosszú idő telt el, mire bevonták a családot az akkor már a világ számos laboratóriumában használt HeLa sejtek genetikai azonosítása miatt és Henrietta emléke előtt is tisztelegve. Egy jóval későbbi és sokat idézett ügyben, a „Moore v. Regents of the University of California” (1990) 6 esetben a páciensnek tudomása volt a kezelése során eltávolított szövetekről. Az emberi testből eltávolított szervekkel, szövetekkel kap csolatban azért vált mégis ez az eset az egyik legtöbbet idézetté az Egyesült Államokban, mert a kaliforniai legfelsőbb bíróságnak abban kellett döntenie, hogy osztozhat-e a biotechno lógiai találmány bevételén a kutatócsoport és a páciens. Illetve, kellett-e tájékoztatni a páci enst a kutatásról és a szabadalmi bejelentésről. John Moore az alaszkai olajvezeték építésén dolgozott, amikor megbetegedett, és orvosai tanácsára Los Angelesbe(UCLA – Kaliforniai Egyetem) utazott, ahol is dr. Golde és munka társai sikeresen kezelték súlyos leukémiáját. A kezelések során el kellett távolítani John Moore lépét is, de a vizsgálatok magukban foglaltak még számos más mintavételt(pl. csontvelő), vérvételt, valamint bőr és más szövetek eltávo lítását. A sebészeti beavatkozás után dr. Golde vizsgálatokat végzett az eltávolított lépen, ami később nagyon fontos tudományos áttörést is hozott a T-sejtvonal előállításában. John Moore azonban nem tudott arról, hogy orvosai nem csak kezeléseket, hanem kutatást végeznek és biotechnológiai találmányon is dolgoznak. A bíróság úgy döntött, hogy a páciens a testéből eltávolított szervek, szövetek felhasználásával létrejött szellemi tulajdon anyagi hasznából nem részesülhet, mert a műtét során eltávo lított szövet ugyanolyan nyersanyag, mint egy szobrász számára a kő. A bíróság álláspontja szerint azonban a kutatói csapat vétett az orvosi bizalomba vetett hit ellen, amikor a páciens beleegyezése nélkül kereskedelmi célokra hasz nálta fel annak szöveteit. Az emberi testből származó minták a geneti kai kutatások révén fontos adathordozóvá is váltak. Nemcsak bűncselekmények, áldozatok azonosítását segíti a genetikai vizsgálat, de a történeti kutatásokat is táplálja, nem beszélve a jelenleg tomboló Covid-járvány során vég zett fontos vírusszekvenálások szerepéről és a vírus ellen kialakított vakcina genetikán ala puló kifejlesztéséről. A genetikai azonosítás, a genetikai adatok mások általi megszerzése azonban félelmeket is szül, hiszen a genetikai minta könnyen megszerezhető és számos olyan adat származtatható belőle, amely komoly ki hatással lehet az érintett életére. A genetika 20. század végén bekövetkezett fejlődése döbbentette rá az embereket, hogy egy cseppnyi vér még az egyén halála után is segíthet az azonosításban, kutatásban. Az, hogy ilyen mintagyűjtemények léteznek(például az újszülöttek beszárított vérmintái), a 20. század végéig alig volt széles körben ismeret. Sokszor a több emberéletet követelő katasztrófa áldo zatainak beazonosításakor derült csak ki, hogy vannak ilyen biológiai mintagyűjtemények. Egy ilyen esemény történt 2000 májusában Enschedében, Hollandiában, amikor robbanás következett be egy tűzijátékraktárban, húsz ember halálát okozva. Az áldozatok olyan súlyos égési sérüléseket szenvedtek, hogy a beazono sításuk csak úgy volt lehetséges, hogy a hely színen talált DNS-mintákat vetették össze az áldozatok újszülöttkori vérmintáival. Hollandia ekkor szembesült azzal, hogy az újszülöttkorban levett vérmintákat az érintettek beleegyezése nélkül beszárítva megőrizték, és így a mintaként fennmaradt Guthrie-kártyákat nem semmisí tették meg a hatóságok. Ezért volt lehetséges a felnőtt áldozatok azonosítása. Ez az eset lavi naszerű változásokat idézett elő Hollandiában. Az egészségügyi adatok védelme céljából egy nemzeti bizottság alakult, és elrendelték, hogy a vérmintákat öt évnél hosszabb ideig nem tárol hatják, és ezalatt az idő alatt csak meghatározott diagnosztikai és minőségellenőrzési célokra használhatják fel őket, utána viszont egy bizott ság jelenlétében a vérmintákat meg kell semmi síteni. Az eset arra hívja fel a figyelmet, hogy a DNS speciális, szimbolikus jelentéssel bír és az emberek különös jelentőséget tulajdonítanak a genetikai származásuknak, a genetikai leletből levont következtetéseknek. Ma már genetikai vizsgálatot sem lehet az érintett beleegyezése 30 nélkül végezni, és ha már megtörtént a vizsgá lat, más, későbbi célból sem raktározható el a minta, kivéve, ha ehhez az érintett hozzájárult vagy eleve több kutatásba egyezett bele, és mintáit emiatt tárolták biobankban. A 21. század első évében jelentették be az emberi genom első részleges szekvenálását, 7 amelyet két évvel később a teljes emberi genom„meg fejtése” követett. A Humán Genom Projektet követő húsz év leforgása alatt mindenkit foglal koztató genetikai vizsgálatok, tesztek, családfa kutatások egész sora jelent meg. Ma már az sem ritka, hogy családtagok karácsonyra genetikai származási tesztet ajándékoznak egymásnak. A genetika bevonult a mindennapok világába. A művészeket a különböző fajoktól szárma zó gének keveredése is foglalkoztatta. Alba, a fluoreszkáló nyúl esete talán a legismertebb ilyen példa – amelyet a medúza génjének be juttatása révén értek el. Eduardo Kac 8 transz genikus művészete szó szerint láthatóvá tette a biotechnológia lehetőségeit, ugyanakkor össze is mosódott vele. Az ember tökéletesítéséről szóló vita is jóval a tudományos lehetőségek megjelenése előtt kibontakozott már, például a Gattaca 9 című film nyomán. Törvényszerű volt, hogy a tudományos fantaszti kus-irodalomban oly régóta elképzelt genetikai embertökéletesítés, azaz az ember biotechno 5 Az immortalizált(halhatatlan) sejtvonalak olyan mutációkon mentek keresztül, amelyek lehetővé teszik, hogy egy sejttípus in vitro körülmények között is osztódjon, ezáltal számos kutatás hasznos forrását adva. 6 Moore v. Regents of University of California(1990) 793 P.2d 479(Cal. 1990) 7 International Human Genome Sequencing Consortium: Initial sequencing and analysis of the human genome. In: Nature, 409. évf., 2001. február 15., 860–921. o. nature.com/articles/35057062 8 wired.com/2002/08/rip-alba-the-glowing-bunny 9 A Gattaca egy 1997-ben bemutatott, disztópikus jövőt lefestő sci-fi film, amely az eugenikán alapuló társadalomról szól. lógiai eszközökkel való formálása is napirendre kerüljön. 2018-ban egy kínai kutató, Csienkuj He jelentette be a hírt, hogy megszülettek az első szerkesztett genommal rendelkező csecsemők, Lulu és Nana, a génszerkesztett ikerlányok. Az esetből világraszóló etikai botrány keletkezett, 10 mert ez az emberen végrehajtott génszerkesz tési kísérlet nem ellenőrizhető módon és elő zetes kutatási engedélyezés nélkül született, de a CRISPR-Cas9-nak 11 és más technológiák nak köszönhetően a génszerkesztés számos új távlatot nyitott a génhibák kiküszöbölése felé. Voltak olyanok is, akik magukon próbálták ki a CRISPR-módszert, így például a biohacker, képzőművész Josiah Zayner, aki egy konferen cián CRISPR-injekcióval az MSTN-gént próbál ta semlegesíteni, és ezáltal karjában nagyobb izomtömeget létrehozni. A legtöbb vita, jogeset nem véletlenül a repro dukció területére esik. A reprodukciót tekint hetjük egyfajta genetikai adományozásnak is, amely a leszármazók között hagyományozza tovább a genetikai adatot. Az ivarsejtek ma már számos biológiai, reprodukciós kirakós játék részei. Bár ezen a területen naponta adódnak vitás ügyek, nehéz kérdések, de ha a kezdetek re tekintünk, látható, hogy itt is komoly jogi, etikai fejlődés tapasztalható, hiszen ma már tilos az ivarsejtek felcserélése vagy a donorok kihasználása, legalábbis Európában. Nehéz elhinni, de a reprodukciós beavatkozások haj nalán számos visszaélés történt. Az ivarsejtek adományozása már csak azért is érzékenyebb terület, mert egyúttal egy új élet adományo zását is jelenti, és sajátossága, hogy genetikai kapcsolatot hoz létre a rokoni kapcsolat létesí tésének szándéka nélkül. Erre korábban csak a 31 házasságon kívüli titkos kapcsolatban került sor. Míg a petesejt-adományozás csak a huszadik század utolsó évtizedeiben vált lehetségessé, a spermiumadományozás jóval hosszabb múltra tekint vissza. 1884-ben William Pancoast, a philadelphiai Jefferson Medical College professzora meg termékenyítést hajtott végre egy steril kvéker kereskedő feleségén, ami talán az első olyan sikeres megtermékenyítési eljárásnak nevez hető, 12 amelyből gyermek is született. Mivel a férj spermái nem voltak alkalmasak a megter mékenyítésre, a professzor elaltatta a nőt, majd hagyta, hogy orvostanhallgatói megszavazzák, hogy melyikük a legvonzóbb küllemű, és azután az így megválasztott donortól származó spermát a méhnyakába fecskendezték. Az eljárás mikéntje a nő számára rejtve maradt, ő azt gondolta, ha művi úton is, de férje spermáit használták fel az eljáráshoz. Kétsége amiatt sem lehetett, mert a kvékerek az őszinteséget nagyon fontos erénynek tartják. Mégis, a férj kérésére a feleségének soha nem mondták el, hogy miként esett teherbe. Ez a titkos donor ral létrejött megtermékenyítés eredményezett először inszemináció útján létrejött gyermeket. Az eset csak jóval később, 1909-ben derült ki, amikor Addison Davis Hard levele megjelent a Medical World amerikai folyóiratban, amelyben mégiscsak beszámolt az eljárásról. A sikeren felbuzdulva néhány orvos elkezdte alkalmazni a donorspermával végzett megter mékenyítést. Akkoriban általában nem vezettek nyilvántartást a biológiai apákról, így az adomá nyozók nem voltak azonosíthatók az apasági eljárások során. Mivel a technológia ekkor még csak a friss spermiumok használatát tette le hetővé, ezért az„adományozott” spermiumok nagyrészt az orvosoktól és férfi munkatársaiktól származtak, bár alkalmanként magánadomá nyozókat is bevontak. Ez a gyakorlat ma már büntetőjogi szankciókat von maga után. Mivel sokáig az adományozott spermiumokra mint a reprodukció nyersanyagára gondoltak, nem korlátozták az egy donortól származó megtermékenyítések számát. Így történhetett meg, hogy egy donor akár több száz gyermek genetikai apjává is válhatott. 1990-ben az in vitro donor petesejtekkel lehet ségessé vált az életkorral összefüggő meddőség kezelése is. Azóta azok a nők, még a 40 évnél idősebbek is, akik fizikailag képesek gyermeket kihordani, igénybe vehetik a kezelést. Mint a bioetika eddig bemutatott fejlődéséből is sejthető, szinte évente keletkeznek újabb etikai dilemmák, vagy akár a korábbi probléma feloldására talált eszköz ismét újabb kérdéseket is felvethet. Pedig Európa még kötelező érvényű egyezménnyel is büszkélkedhet a bioetika téren, amelyet ráadásul Kiegészítő Jegyzőkönyvekkel is folyamatosan fejlesztenek. 13 A biotechnológiai kirakós játék révén ma már a méhtranszplantáció is lehetséges, 14 de folynak kísérletek a mesterséges méh létrehozására is. Az őssejtkutatások révén talán még bőr sejtekből is tudunk majd ivarsejtet képezni. Szinte pár évtized alatt lebomlott a művészeti képzelet és a tudományos ambíció közti határ. Ami tegnap még csak merész elképzelés volt, csupán művészi ihlet, az ma már kutatási pro jekt. 15 A reprodukció új módszerei, a genetikai beavatkozások, génszerkesztés, génmódosítás, az őssejtkutatások és a szintetikus biológia olyan új lehetőségeket adtak a kutatók kezébe, hogy még a művészek legmerészebb elképzelései is valóra váltak a kutatói laborokban, ez pedig a művészeket is újabb és újabb határok átlépé sére sarkallták. Az érintett fokozott bevonása az orvosi és or vosbiológiai eljárásokba nemcsak a betegek jogainak fejlődését segítette elő, de egyúttal nagyobb terepet biztosított az emberi testtel, biotechnológiával foglalkozó művészeknek is. Eperjesi Ágnes gördülő epekövei is így jelen hettek meg művészi alkotásként. Az élet kirakós játékká vált, és ez egyaránt jelent tudományos és művészi kihívást is. Ebből persze 10 Sándor Judit: Hősök és fenegyerekek, avagy a génszerkesztés etikája. qubit.hu/2018/12/04/hosok-es-fenegyere kek-avagy-a-genszerkesztes-etikaja 11 CRISPR: clustered regularly interspaced short palindromic repeats, azaz„halmozottan előforduló, szabályos közökkel elválasztott palindromikus ismétlődések”. 12 Elizabeth Yuko: The First Artificial Insemination Was an Ethical Nightmare. theatlantic.com/health/archive/2016/01/first-artificial-insemination/423198/ 13„2002. évi VI. törvény az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezménye: Az emberi jogokról és a biomedicináról szóló Egyezmény, valamint az Egyezménynek az emberi lény klónozásának tilalmáról szóló, Párizsban, 1998. január 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyve kihirdetéséről”. 14 Sándor Judit: Dajkaterhességtől a méhátültetésig: az anyaságért való küzdelem etikája. qubit.hu/2019/08/13/dajkaterhessegtol-a-mehatultetesig-az-anyasagert-valo-kuzdelem-etikaja 15 bbc.com/news/av/world-51709597

számos etikai és tudományos kérdés is adódik, például, hogy mennyiben fordítható a művészi fantázia, a vágy tudományos kutatási tervvé, és mennyiben kell inkább a társadalmi hasz nosságnak alárendelni azt. Bár ezek messzire vezető etikai kérdések, annyit megállapíthatunk, hogy a művészi inspiráció nem iktatható ki a legrigorózusabb tudományos kutatási tervből sem, elvégre az ember ma már egyre inkább részese kíván lenni saját biológiai és társadalmi identitása formálásának. Ennek a törekvésnek ma már mind a művészet, mind a tudomány egyre több építőkockát biztosít. JUDIT SÁNDOR BIOTECHNOLOGICAL JIGSAW PUZZLE AS SCIENTIFIC CREATION AND ARTWORK How should we regard tissues or organs that practitioners.’ 2 Even today, the ethical approval have been surgically removed from the human of any medical intervention will hinge on its body? For a long time, we thought of these objective, the patient’s consent, and a careful excised anatomical entities and components as weighing of risks and benefits. a‘necessary evil’, an unavoidable part of med- Maiming the body or removing human tissues ical treatments; after the surgical procedure, it and organs, was for a long time considered as was better to immediately forget about them. an act of punishment, both for the living and Artistic imagination, however, has always been for the dead. In Rembrandt’s famous painting fascinated by the question of whether it was The Anatomy Lesson of Dr. Nicolaes Tulp, Am after all possible to create something from these sterdam’s anatomist is seen as he is dissecting embodiments of our pain and bodily suffering. a cadaver. The body was most likely that of Aris Ágnes Eperjesi used gallstones removed Kindt(alias of Adriaan Adrianszoon), a criminal through surgery to create a work of art. While who was sentenced to death by hanging for there are numerous symbolic meanings and ver- armed robbery. While the painting is from 1632, bal expressions associated with the gall bladder, 1 it is still striking today – even if the depiction of the legal and ethical conditions for the removal the dissected anatomical structure is erroneous. of gallstones are those set for minor surgery: Such dissections and surgical experimentations the procedure should be medically indicated involving cadavers provided great impetus to and adequately performed, patients should the advancement of medicine, eventually re receive all relevant information, and give their sulting in a situation where the removal of an consent, prior to the operation organ did not necessarily equal punishment, In the twenty-first century, patients have in- but could be regarded as a part of a successful creasing control over their bodies. Medical in- course of medical treatment. In medicine, tis terventions of any kind can only be performed sues and organs harvested during surgery can without consent in exceptional cases. Patients be used for many different purposes, including even have a legal say in what happens to the transplantation, research and biotechnological organs and tissues that have been harvest- inventions. These activities all involve different ed during surgery. Patients can decide about types of creative work, which sometimes end 32 33 transplantation, about the use of their tissues in up in competition with one another. Thanks to medical research or their placement in biobanks, modern imaging technologies, we regard the and about what happens to their reproductive inner components of our bodies with less fear cells(also referred to as gametes) or embryos. than before. X-rays have rendered our bones Clearly, particular attention is required when visible, and an ultrasound examination can gametes capable of reproduction – or tissues show us the beating heart of a foetus. Today, and samples that carry genetic information – we can get to know ourselves even at the cel are removed from the body. lular or genetic level. As a result, a multitude of This brief essay discusses the increasingly bio-artists have turned to the human body for complex questions surrounding inventions inspiration, sometimes even competing with and works of art that can be created using science, or drawing attention to our abilities, discarded human organs, tissues, and cells. as well as our fragility. Examples will range from older cases to the Not uncommonly, researchers may be interested latest biological jigsaw puzzles, which make it in their subject area not only from a scientific possible for biotechnology to not only create cell standpoint, but from an aesthetic perspective lines and organs, but – through artificial human as well. Alexander Fleming, who received the reproduction and genetic engineering – also Nobel Prize for discovering penicillin, also made influence a significant portion of a newborn drawings of bacteria, for which he used real baby’s traits and characteristics. specimens. 3 Many things had to happen before we could For a long time, control over what happened to get to this point. In large historical steps, the our surgically removed tissues and organs was first milestone was the development and ad- seen as the privilege of medical professionals, vancement of surgical methodologies that al- ethical and legal norms for alternative uses of lowed for the safe opening of the human body. these anatomical components were slow to Another important requirement was, of course, develop – and are still undergoing constant anaesthesia, which made it possible to operate transformation, primarily as a result of data on living patients. Before the existence of an- protection considerations, as well as the ever aesthesia, analgesics and disinfectants, physi- broadening possibilities afforded by genetic cians performed no surgeries. The Hippocratic research. The fate of surgically harvested tissues Oath reads:‘I will not cut for stone, even for first came into focus primarily when medical the patients in whom the disease is manifest; professionals no longer destroyed them, but I will leave this operation to be performed by conserved and stored them in sample collec 1 E.g. to swallow back the bile, to have the gall, to be green with envy, etc. 2 The Practo Blog for Doctors,‘The Hippocratic Oath: The Original and Revised Version’, https://doctors.practo.com/the-hippocratic-oath-the-original-and-revised-version/(accessed 11 March 2021). In Hungarian: https://fogalomtar.aeek.hu/index.php/Hippokr%C3%A1teszi_esk%C3%BC(accessed 3 February 2021). 3‘Microbial Art, Featured gallery: Sir Alexander Fleming’s Germ Paintings’, http://www.microbialart.com/galleries/fleming/ (accessed 3 March 2021).

tions, or used them to conduct research. One of the most instructive examples for the ‘afterlife’ of surgically removed tissues is the story of the HeLA cell line, which has been written about in numerous instances 4 and also adapted to film. The development of the HeLA cell line not only brought a scientific breakthrough, but also provided an highly informative precedent for future medical research in the same area. Henrietta Lack was diagnosed with cervical cancer in 1951, at the age of 31, shortly after giving birth to her fifth child. She sought treat ment from Johns Hopkins Hospital, as it was closest suitable medical facility. The hospital offered her the best care available at the time, but her life could not be saved. The tissues that had been removed during Henrietta Lacks’s gynaecological surgery, however, could then be used to develop the first immortalised human cell line, 5 which, since then, has led to curing numerous diseases and medical conditions. Back in those days, no consent was asked be fore patients’ discarded tissues were used for research. It was quite some time after Henrietta Lacks’s death that her family was informed and became involved in the matter on account of the genetic identification of the HeLA cells – which, by then, had been used by numerous laboratories around the globe – and also in homage to Henrietta’s memory. In Moore v. Regents of the University of California(1990), 6 a case from much later, the patient was aware that samples of his cells were taken during the treatment process. The reason this became one of the most quoted cases in the United States pertaining to surgically removed human organs and tissues is that the question of whether the patient could share in the profits of the resulting biotechnological invention was brought before the Supreme Court of Califor nia. Another point of contention was whether the patient should have been informed that his tissues were used for research and the cell line developed from them had been patented. John Moore was a worker of the Alaska pipeline when he became ill. On the recommendation of his physicians, he travelled to UCLA, where Dr. Golde and his colleagues successfully treated his leukaemia. In addition to removing John Moore’s spleen, the examinations also involved taking several samples of blood, bone marrow and other bodily fluids, as well as the removal of skin and other tissues. Following surgical removal of the spleen, Dr. Golde conducted further tests on the organ, which later resulted in a crucial scientific breakthrough involving the creation of a T-cell line. Moore, however, had no knowledge that, in connection to his treatment, additional research was also taking place and, in fact, a biotechnological invention was being developed. The Supreme Court ruled that the patient had no property rights to his harvest ed cells and therefore no right to the profits derived from their commercial development. Cells removed during medical interventions and procedures were to be regarded as raw mate rials for the advancement of medical science; just like stones are raw materials for the work of a sculptor. The Court, however, found that the medical team broke doctor-patient trust when they took Moore’s tissues and, without his consent, used it for commercial purposes. As a result of genetic research, samples taken from the human body have also become im portant data carriers. Genetic tests not only help solve criminal cases and identify victims, but also facilitate archaeogenetic research. And, of course, the crucial role of the genome se quencing of the COVID-19 virus in combating the current pandemic should also be mentioned here, along with efforts to develop a gene-based vaccine for the disease. Genetic identification and others’ access to our genetic data can also arouse a sense of fear, as samples can all too easily be collected and then used to derive in formation about us, with potentially serious effects on our lives. Developments in the field of genetics at the end of the twentieth century made people realise that a single drop of blood can help identify, or search for, an individual even post-mortem. The existence of such biological sample collections and banks(for instance, containing dried blood spots of newborn babies) was a little known fact until the end of the twentieth century. Often it was only during the identification process following fatal catastrophes that the existence of such depositories came to light. In May 2000 in Enschede(Netherlands), an explosion occurred at a fireworks depot, re sulting in twenty deaths. The victims were so severely burnt that they could only be identified by comparing DNA samples collected at the scene with dried samples of blood taken after their birth. It was at this point the Dutch public 34 realised that the Cuthrie cards used for new born screening tests were not destroyed and the blood samples taken at birth were stored for future use without parental consent. This was what had made the identification of the deceased possible in the Enschde fireworks disaster, which subsequently led to a landslide of changes in the Netherlands. A national com mission was formed to ensure the protection of medical data and it was declared that blood samples could not be stored longer than five years, during which they could only be used for specified diagnostic and quality control purpos es. Following this five-year period, the blood samples were to be destroyed in the presence of the commission. This case draws attention to the fact that DNA bears unique symbolic sig nificance: people attribute special meaning to their genetic origins and the conclusions drawn based on genetic samples. Today, no genetic tests can be conducted without the individual’s consent. Furthermore, once the test has taken place, samples cannot be stored for future use, unless the person has given consent to that effect, or has agreed to a series of subsequent tests and research, thereby necessitating the storage of the samples in a biobank. In the first year of the twenty-first century, drafts of the first human genome sequences were 4 Rebecca Skloot, The Immortal Life of Henrietta Lacks(New York: Crown Publishing Company, 2010). 5 Immortalised cell lines have gone through mutations which make it possible for a cell to continually keep dividing in vitro, thereby serving as an important tool for various types of biochemical and medical research. 6 Moore v. Regents of University of California, 793 P.2d 479(Cal. 1990) published, 7 followed years later by the‘decoding’ of the complete human genome. In the next twenty years of the Human Genome Project, public preoccupation with the subject resulted in countless genetic examinations, tests and family tree searches. Today, it is not uncommon for family members to present one another with the gift of genetic ancestry testing for Christmas. Genetics have become a part of everyday life. Genetic mixing between different species has also been a subject of interest among artists. The case of Alba, the‘glowing’ rabbit(due to the introduction of jellyfish genes to the ro dent’s DNA), is perhaps the best known exam ple. Eduardo Kac’s 8 transgenic art has literally rendered visible the potential possibilities of biotechnology, while also blending with it, as it were. The debate surrounding the creation of the‘perfect’ human being had already been unfolding long before scientific developments made such a thing possible – for instance in popular culture, through such films as Gattaca. 9 It was only a matter of time before human genetic enhancement through biotechnolo gy – which has long been a favourite subject of sci-fi fiction – also made its appearance. In 2018, Chinese biophysics researcher He Jiankui announced the birth of the first gene-edited babies, twins Lulu and Nana. The case caused worldwide ethical outrage, 10 as this human gene editing experiment was conducted un der unsupervised conditions and without prior permission. Thanks to CRISPR/Cas9 11 and other technologies, however, gene editing has opened new horizons towards the elimination of genetic flaws. Some have tried the CRISPR method on themselves, including biohacker and artist 35 Josiah Zayner, who attempted to disable the Myostatin gene – and thereby increase muscle mass in his forearm – by self-administering a CRISPR injection at a biotech conference. The fact that most debates and legal cases centre on the issue of reproduction is no ac cident. Reproduction can be regarded as an act of genetic donation, whereby genetic in formation is passed onto one’s descendents. Reproductive cells now constitute a part of nu merous biological, reproductive jigsaw puzzles. Although disputes and difficult questions are a daily occurrence when it comes to issues sur rounding reproductive rights, in retrospect, it becomes clear: this area, too, has been subject to substantial legal and ethical development. For instance, swapping reproductive cells and exploiting donors are strictly forbidden, at least in Europe. It is hard to believe, but there were numerous instances of abuse at the dawn of reproductive interventions. The donation of gametes is also a more sensitive issue because, in effect, it constitutes the donation of new life, with the unique consequence of creating a genetic relationship without the intention of creating familial ties. In previous times, this could only be possible in the context of illicit extramarital affairs. While ovum donation only became possible in the final decades of the twentieth century, sperm donation has a much longer history. In 1884, William Pancoast, professor at Phila delphia Jefferson Medical College, performed artificial insemination on the wife of a sterile Quaker merchant. This was perhaps the first successful reproductive procedure 12 in that it resulted in the birth of a child. After he anesthe tised his patient – knowing that the husband’s sperm was incapable of fertilisation – the pro fessor had his medical students take a vote on who amongst them was best looking. The sperm of the‘winner’ was then injected into the woman’s cervix. The patient was unaware of the circumstances of the procedure; she believed that her hus band’s sperm was used for the insemination. As per the husband’s request, the woman was never told about what happened. And – as Quakers hold honesty to be one of the great est virtues – it did not occur to her to have any doubts. This artificial insemination, performed with the involvement of a secret donor, was the first such procedure to result in the birth of a child. The case only came to light much later, in 1909, when a letter by Addison Davis Hard, one of the medical students present during the insemination, was published in the periodical Medical World, describing the details of what had taken place. Enthused by the success of the procedure, a few physicians began to perform artificial in seminations with donor sperm. Since it was not customary to keep records on the donors at the time, the biological fathers could not be identified in paternity proceedings. As the state of technology at that point only allowed for the use of fresh sperm, most of the‘dona tions’ came from physicians and their male colleagues(although, occasionally, private do nors were brought into the process as well). Today, the same practice would constitute a criminal offense. Since, for quite some time, donated sperm was considered reproductive raw material, there were no restrictions placed on the number of inseminations per donor. This resulted in cases where a single donor became the genetic father of hundreds of children. In 1990, in vitro donor eggs also made it pos sible to treat age-related infertility. Since then, women who are physically unable to conceive – even those above the age of 40 – are able to avail themselves of the procedure. As can be suspected based on the above discus sion on developments in the field of bioethics, new ethical dilemmas arise almost every year. It can also happen that a tool that has been found to solve an earlier problem raises new issues and questions. This is so in spite of the fact that Europe has its own legally binding convention on bioethics, which is under contin 7 International Human Genome Sequencing Consortium, Whitehead Institute for Biomedical Research, Center for Genome Research, Eric Lander et al.,‘Initial sequencing and analysis of the human genome’, Nature 409(2001): 860–921. https://doi.org/10.1038/35057062Initial sequencing and analysis of the human genome 8 Kristen Philipkoski,‘RIP: Alba, the Glowing Bunny’, Wired(2002), https://www.wired.com/2002/08/rip-alba-the-glowing-bunny/ 9 Gattaca, released in 1997, is a sci-fi film that takes place in a dystopic, eugenics-based future society. 10 Judit Sándor,‘Hősök és fenegyerekek, avagy a génszerkesztés etikája’[Heroes and Daredevils – the Ethics of Gene Editing], Qubit(2018), https://qubit.hu/2018/12/04/hosok-es-fenegyerekek-avagy-a-genszerkesztes-etikaja 11 CRISPR stands for clustered regularly interspaced short palindromic repeats. 12 Elisabeth Yuko,‘The First Artificial Insemination Was an Ethical Nightmare: The 19th-century procedure involved lies, a secrecy pledge, and sperm from a surprise donor’, The Atlantic(2016), https://www.theatlantic.com/health/archive/2016/01/first-artificial-insemination/423198/

uous development with Additional Protocols. 13 The biotechnological jigsaw puzzle has even made uterine transplants possible, 14 while there are also experiments underway for building the first artificial womb. Stem cell research may, in the future, enable us to create ova and sperm from skin cells. The boundaries separating ar tistic imagination and scientific ambition have dissolved practically within a matter of decades. What seemed like an audacious idea – a mere stroke of artistic inspiration – yesterday is a re search project today. 15 Novel methods of reproduction, genetic in tervention, gene-editing, genetic modifica tion, stem cell research and synthetic biology have opened new possibilities to researchers, whereby even an artist’s wildest ideas could be realised in a laboratory setting – which, in turn, has prompted artists to cross ever newer boundaries. An increased involvement of the subject of such medical and biomedical procedures has facili tated the development of patient’s rights, while also broadening the terrain for artists working with the human body and biotechnology. This is how Ágnes Eperjesi’s rolling gallstones could make their appearance as a work of art. Life has become a jigsaw puzzle, which pos es its own challenges in both science and art. This, naturally, leads to a host of ethical and scientific questions. For instance, we may ask to what extent can an artist’s imagined idea or desire be translated into a research plan – or if and how it should be put in the service of social utility instead. While these are rather far-reaching ethical questions, what we can say for certain is that artistic inspiration can never be completely eliminated from even the most 36 rigorous scientific research plan – as today’s human beings strive to take an increasingly active part in forming their own biological and social identities. This ambition is provided with more and more building blocks to work with, by both art and science. 13 Parliamentary Act No. VI of 2002 on Promulgation of the Convention for the Protection of Human Rights and Dignity of the Human Being with Regard to the Application of Biology and Medicine: Convention on Human Rights and Biomedicine (Ovideo, 4.IV.1997), and the Additional Protocol to the Convention for the Protection of Human Rights and Dignity of the Human Being with Regard to the Application of Biology and Medicine, on the Prohibition of Cloning Human Beings(Paris, 12.I.1998). 14 Judit Sándor,‘Dajkaterhességtől a méhátültetésig: az anyaságért való küzdelem etikája’[From Surrogate Pregnancy to Uterine Transplantation: The Ethics of the Struggle for Motherhood], Qubit(2019), https://qubit.hu/2019/08/13/dajkaterhessegtol-a-mehatultetesig-az-anyasagert-valo-kuzdelem-etikaja 15 BBC,‘The Woman Creating Art with Human Stem Cells’(2020), https://www.bbc.com/news/av/world-51709597 CSÁNYI GERGELY KERÉNYI SZABINA BOSZORKÁNYSÁG VAGY NŐKÖZPONTÚSÁG: NŐI ÖNRENDELKEZÉS A SZÜLÉSZETBEN A FEMINISTA MOZGALOM MOSTOHAGYEREKE Vajúdhatok kádban? Kimehetek a mosdóba? Lejöhetek az ágyról? Megkaphatom a babát? A fenti mondatok különlegessége abban áll, hogy teljesen szokványosnak számítanak a szülőszobán még ma is a világ számos orszá gában, de Magyarországon és a régiónkban mindenképpen. Ahogy Milli Hill is kiemeli a Give Birth like a Feminist 1 című könyvében, a kórházi szülőszoba az a hely, ahol teljesen természetesnek számít, hogy felnőtt, autonóm nők engedélyt kérnek olyan alapvető tevékeny ségekre, amelyek az ő saját testét, illetve saját újszülöttjét közvetlenül érintik. Más társadalmi jelenségekkel ellentétben ez ugyanúgy jellemző a tanulatlan, alacsony státuszú nőkre, mint a magasan iskolázott középosztálybeliekre: a testi integritás és az autonómia kérdése egyszerűen nem tartozik a szülőszobára. Szintén Hill jegyzi meg, hogy amíg az elmúlt évtizedek feminista mozgalmai tematizáltak és a felszínre hoztak olyan fontos kérdéseket, mint a jogegyenlő ség, a szavazati jog, a választás szabadsága, a kisgyerekes nők munkajogai(persze érdemes 37 elgondolkodni azon, hogy ezek közül melyik milyen mértékben valósult meg, és milyen ten nivalók maradtak még ezeken a területeken), a szülés kérdésköre, egy kis képzavarral élve, még mindig a fősodorbeli feminista diskurzusok mostohagyermekének számít. A feminizmus negyedik hullámának egyik legfontosabb témája a testi integritás, az erő szak elutasítása; ismét középpontba került az „én testem, az én döntésem” elve, amelyet a hetvenes évek nőjogi mozgalmai az abortusz kérdésével és a választáspártiság elvével össze függésben használtak, és az erőszak és a kon szenzus kérdése is nagyobb teret kapott, mint valaha. Lengyelországban még a koronavírus miatti lezárások idején is tüntetők tízezrei vo nultak utcára heteken át tiltakozni a szigorított abortusztörvény-tervezet ellen. 2 A nők önrendel kezése, ha nem is mozgatott meg tömegeket Magyarországon, mégis bekerült a közbeszédbe, nagyrészt a nemzetközi metoo-mozgalomnak köszönhetően. Az önrendelkezés, a test autonó miája, a választás lehetősége, az egyén méltósá ga és az összes olyan téma, amelyet a feminista mozgalmak hoztak a köztudatba, látványosan hiányoznak a várandóssággal, a szüléssel és a kisgyermekgondozással kapcsolatban. Mind ezek az ügyek ugyanis fokozott jelentőséget kapnak a szülőszobán, ahol a rossz bánásmód és a rutinszerű beavatkozások a felkészült, isko lázott és tájékozott nőket is fenyegetik, s ahol a szülő nők számára többnyire megismerhetetlen a kórházi protokoll. Ebben a közegben szembetűnő kivételt jelent a Másállapotot a szülészetben! mozgalom, amely amellett, hogy kiemeli a nők önrendelkezésé nek fontosságát a teljes perinatális időszakban, behozta a köztudatba a szülészeti erőszak fogal mát. Közösségimédia-oldalukon teret kapnak a nők saját, szubjektív szülésélményeinek beszá molói, amelyeknek köszönhetően nyilvánvalóvá vált, hogy a szülészeti erőszak megtapasztalása sokkal inkább rendszerhiba, mint szerencsétlen, elszigetelt esetek sorozata. Noha szép és meg ható történetek is jelentős számban szerepelnek az oldalon, ugyanakkor meghökkentően nagy arányban lehet találkozni felkavaró és trauma tikus beszámolókkal is. Ezek az esetek paradox módon éppen arra világítanak rá, hogy bár egy általán nem számítanak kivételesnek, mégis létezett egy társadalmi konszenzus arról, hogy mindez együtt jár a szüléssel, ezeken a rossz, sokszor megalázó élményeken egy szülő nőnek törvényszerűen át kell esnie, s ezt a tudást adták át egymásnak a nők generációkon át. A kézzel tágítás, rutinszerű burokrepesztés, beleegyezés, sőt bármilyen tájékoztatás nélküli szülésindí tás, a(sokszor rutinszerű) gátmetszés után az úgynevezett„férjcsomó” vagy„vőlegény varrat” (nem ritkán explicit módon kikacsintva a férjre és jelezve, hogy a varrásnál az ő szempontjainak kedveznek) mind gyakran ismétlődő elemei ezeknek a történeteknek, amelyekről mind eddig azt kellett gondolni, hogy nem pusztán szükséges, de egyben megkérdőjelezhetetlen elemei a szülésnek. A BÁBASÁG TÖRTÉNETE A BOSZORKÁNYPEREK ÁRNYÉKÁBAN „Senki sem árt többet a katolikus egyháznak, mint a bábák” – írta a 15. század közepén két angol boszorkányvadász, Kramer és Sprenger, akik a The Malleus Maleficarum( Boszorkánypöröly, 1484) című boszorkány-kínvallató kézikönyv szerzői voltak. Ebből is látható, hogy azoknak a harcoknak a története, amelyek a feminista moz galom követelései körül vagy az utóbbi években például Magyarországon az otthonszülés vagy Lengyelországban az abortusz körül zajlottak, többszáz éves – majd' egy évezredes – múltra tekintenek vissza. 3 A boszorkányüldözések több, mint négy év századot öleltek fel és számos strukturális és kulturális okra vezethetők vissza, mint például a feudalizmus válsága és a kapitalizmus szüle tése, a reformáció és az ellenreformáció. Ugyan akkor a boszorkányüldözés magába foglalta 1 Milli Hill: Give Birth Like a Feminist. Harper Collins Publishers, 2019 2 2020 októberében a lengyel kormánypárti PiS az addig is szigorúnak számító abortusztörvény további szigorítását jelentette be, amelynek értelmében a várandós nők akkor sem szakíthatják meg törvényes úton a terhességüket, ha magzatuk súlyosan sérült. A törvény végül minimális enyhítések mellett 2021 januárjában életbe lépett. 3 Barbara Ehrenreich – Deirdre English: Witches, Midwives, and Nurses. A History of Women Healers. The Feminist Press, 1973. Silvia Federici: Caliban and the Witch: Women, the Body and Primitive Accumulation. Autonomedia, 1998

a női test és a társadalmi reprodukció feletti kontroll, az osztályellentétek és az új, születő orvostudomány monopolisztikus törekvései körüli harcokat. Mindezt jól mutatja, hogy ugyan boszorkánysággal számos férfit és ne mest is megvádoltak az évszázadok alatt, de a boszorkányüldözések célpontja alapvetően sosem változott: a parasztasszonyokat és ezek közül is kiemelten a bábákat üldözték. 4 A boszorkányokat érő vádak között fontos he lyet foglalt el, hogy ártanak, és hogy különbö ző módokon gátolják a reprodukciót: férfiakat tesznek impotenssé, magzatokat vágnak ki az anyjuk hasából és gyerekeket rabolnak el, de érdekes módon azzal is vádolták őket, hogy képesek gyógyítani. És valóban, a bábák, a„bo szorkánygyógyítók” gyakran nagy befolyást gya koroltak a paraszti közösségekre. A szegények nyomorúságára az egyház azzal válaszolt, hogy a tapasztalatok ebben a világban mulandók és jelentéktelenek. Ugyanakkor az egyház nem volt ellene a felsőbb osztályok orvosi ellátásának. A királyoknak és a nemeseknek udvari orvosaik voltak, persze férfiak, néha papok. A bábák gyógynövényeket használtak a vajúdás fájdal mára, miközben az egyház úgy ítélte meg, hogy a vajúdási fájdalom az Úr igazságos büntetése Éva eredendő bűnéért. A bábák gyógyítottak és abortuszt végeztek a parasztság körében, ami kor azok senki máshoz nem fordulhattak. Ezért önmagukban veszélyt jelentettek az egyház befolyására, egyrészről mert sokkal kézzelfog hatóbb segítséget nyújtottak a parasztság szá mára, másrészről lehetővé tették az abortuszhoz való hozzáférést a parasztasszonyok számára. A saját test és a reprodukció feletti kontrollhoz való hozzásegítés és a parasztságra gyakorolt hatás miatt fonódott össze örökre a bába és a boszorkány figurája az európai folklórban. 5 Mindeközben a 13. századtól kezdve az orvos tudomány mint világi szakma elterjed Európá ban. Egyetemeken tanították az orvoslást mint leginkább logikai spekulációkon, teológián és filozófián alapuló tudományt. Az egyetemek természetesen szigorúan zárva voltak a nők előtt, az orvosok sokáig nem gyakorolhatták a gyógyítást papi felügyelet nélkül, és az orvos tudomány élesen megkülönböztette magát a műtétet(amputáció) a boncolás durva mes terségétől. 6 Viszont a modern orvostudomány kezdetei a 16. századtól összefonódtak a kapita lizmus születésével. A demográfiai átmenetek Nyugat-Európában, az adminisztratív államok létrejötte, a polgárság születése, a megnöve kedett és kapitalizálódó munkaerő-szükséglet felhívták a figyelmet a test kérdésére. Majd a 18. századtól előtérbe kerültek azok a kollek tív technikák, melyek sokkal inkább a népes ség, mintsem az egyén teste feletti kontrollra összpontosítottak. Létrejöttek a demográfia, népességpolitika, társadalomstatisztika, or vostudomány és orvosi statisztika diskurzusai, melyek értelmében prognosztizálhatóvá vált a népesség várható élettartama, egészségi álla pota és termékenysége. Körülbelül egy időben történt, hogy a testről, a szexualitásról és a szü lésről való beszéd medikalizálódott, és hogy az eredetileg nem gyógyításra szolgáló kórházak működésmódja gyökeresen megváltozott. A kórházakban, amik eredetileg a munkaképte lenek elszállásolására szolgáltak, rendezetlenül halmozódtak fel az emberek mintegy„emberi selejtezőként”. Az újkortól kezdődően, amikor a kórházak funkciója egyre inkább a gyógyí tás, tehát a munkaképesség visszaadása lett– azzal párhuzamosan, hogy a munkaerő iránti kereslet és így az individuum, illetve a mun kaképesség értéke folyamatosan nőtt –, egyre inkább átláthatóvá vált a kórházak elrendezése. Innentől kezdve formálódott az igény, hogy a betegszobák átláthatók és leírhatók legyenek. Kialakultak a különálló kórtermek és ágyak, illetve az olyan adminisztrációs technikák, mint a kórlap. Ezzel együtt kezdett el specifikálódni az orvoslás, megjelentek a különálló szülészeti és nőgyógyászati osztályok. Az egyre formalizá lódó orvosképzés egyik hatása volt a formális képzéssel nem rendelkező bábák képességeinek megkérdőjelezése. 7 Magyarországon 1745-től kötelezték a bábákat vizsgára, és 1806-tól vezették be az egységes, formalizált bábaképzést. Budapesten 1812-ben alakult meg az első szülészeti tanszék, de a századfordulón a szüléseknek még mindig csak az 5%-a zajlott különböző orvosi intézmények ben. A szülés medikalizálása és patologizálása lassan ment végbe. Tauffer Vilmos a 20. század elején dolgozta ki a Tauffer-statisztikaként is emlegetett Szülészeti Rendtartást, kötelezővé téve a szülések bejelentését. 1953-ban a szülések 42%-a már kórházban vagy szülőotthonban zajlott. Egy 1953-as rendelet szerint négy éven belül minden szülésnek intézményben kellett volna történnie, de ez csak az 1970-es évekre valósult meg. 8 38 Mindezzel együtt járt a női szakemberek kiszorí tása a szülés intézményéből. A nők a 19. század végéig nem járhattak egyetemre, de az orvosi karon a női hallgatók aránya az 1910-es évek elején is csak 5–6% körül volt. Mindeközben az ápolói hivatás feminizált foglalkozásként jött létre az otthoni ápolási munka professzionali zálódásával, mint az orvosoknak hierarchikusan alárendelt egészségügyi segítők foglalkozása. Magyarországon 1879-ben alakult meg a Magyar Országos Segélyező Nőegylet. Ez a szervezet alapította meg 1885-ben a Betegápolónői In tézetet mint oktató és módszertani központot. 1906-ban pedig megalakult a Magyarországi Betegápolók Országos Egyesülete. 1920-ban a Debreceni Egyetem Orvosi Kara mellett hozták létre az Ápoló- és Védőnőképző Intézetet, ahon nan kétéves képzés után elsősorban ápolókat bocsátottak ki. Emellett 1922-től a Magyar Vö röskereszt elindította ápolónőképző program ját, valamint zajlott képzés a Mártha Ápolónő Egyesület, a Diakonissza Ápolónőképző Intézet és a Pesti Izraelita Nőegylet szervezésében is. Az Országos Közegészségügyi Intézet 1927-ben dolgozta ki az egységes ápolóképzés irányelveit. 9 Ennek mintájára az 1950-es évektől a korábban autonóm módon dolgozó bábák a kórházak ban jellemzően férfi orvosoknak alárendelve, asszisztálva kezdtek dolgozni. 10 Említhetnénk 4 Ehrenreich–English 1973; Federici 1998 5 Ehrenreich–English 1973; Federici 1998 6 Ehrenreich–English 1973; Federici 1998 7 Michel Foucault: The Incorporation of the Hospital into Modern Technology. In: Space, Knowledge, and Power. Ahgate, 2007, 141–151. o. 8 Kremmer Sarolta: Biopolitika és a magyarországi szülészeti ellátórendszer. Kézirat, ELTE Társadalomtudományi Kar, 2018 9 Papp László: Ápolás hivatástudatból – Az ápolás és az orvoslás történetének összefüggésében. In: Acta Sana, 1. évf., 2006/1., 19–26. o. 10 Kremmer 2018 továbbá Hugonnai Vilmát is, aki férje engedé lyével, viszont anyagi támogatása nélkül or vosi diplomát szerezhetett Svájcban, és hiába praktizált orvosként Zürichben, évekig kellett várnia, hogy később Magyarországon is dol gozhasson, mindaddig pedig szülésznőként tevékenykedett és publikált a nők szerepéről az egészségügyben. A MEDIKÁLIS SZEMLÉLET ÉS A BIZTONSÁG MÍTOSZA A szülészet bábai oldalát ragadja meg Trapp Dominika és Kremmer Sarolta Bábaíre című installációja a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban. A Várószoba – női gyógyítók és páciensek az orvoslás perifériáján című kiál lítás a női testet, a női szerepeket és a medi kalizáció kérdését tárgyalja az orvoslásban, az installáció pedig ezen belül is a szülészetben. A mű rávilágít arra a kontrasztra, amely a szülés „puhasága,” meghittsége, egy baba születése, illetve az évszázadokon át a szülészet során alkalmazott, sokszor félelmetes és ma már meg hökkentő eszközök között húzódik. A kemény, fémes tárgyakat ellensúlyozza az az installáció, amely a bábaság természetes eszközeit, a ha gyományosan használt gyógynövényeket és puha tárgyakat mutatja be, s a kiállítótermen köldökzsinórként fut végig a lágy, természetes anyagból horgolt fonál. A munka a bábaság megítéléséhez kapcsolódó előítéletekkel megy szembe azáltal, hogy nem a„modern és bizton ságos” szülészet sztereotípiáját állítja szembe a „veszélyes és elmaradott” bábasággal, hanem éppen ellenkezőleg, a bábai szemlélet személy 39 központú, vagyis nőközpontú és egyben(és nem ellentmondásosan) biztonságos módját hangsúlyozza. A legfőbb törésvonal ugyanis nem a hagyományos vs. modern, beavatkozáspárti vs. természetes, de még csak nem is feltétle nül a kórházi vs. otthoni szülés között húzódik, hanem a nőközpontúság mentén, vagyis hogy az adott szülés során a közreműködők a szülés alanyának vagy tárgyának tekintik-e a szülő nőt. A bábaság történetének fényében talán nem meglepő, hogy ma Magyarországon a nőgyó gyászatban a női orvosok aránya még mindig alig éri el a 10–20%-ot. A fő probléma azonban, ettől nehezen elválasztható módon, az a szem lélet, amelyben a szülésnél éppen a szülő nő szempontjai hiányoznak. A medikális szemlélet és a modern szülészeti gyakorlat szószólóinak központi érve a biztonság, vagyis az a felfogás, amely szerint a szülés célja nem a jó élmény, hanem a születő baba épsége és biztonsága, amelyre hivatkozva gyakorlatilag bármilyen hely zetben felül lehet írni a vajúdó nők döntéseit és kéréseit, a nők kellő informálása nélkül. A medikalizációval mint biztonságot feltételező megközelítéssel szemben két főbb probléma is felmerül: az első és legfontosabb, hogy ez az állítás eleve azt feltételezi, hogy az anya és a baba ellentétes oldalakon állnak, és az anya részéről a szülés élménye ellentétben állhat a baba biztonságával. Az anyai beszámolók mind a Másállapotot! oldalán, mind pedig bábai be számolók alapján 11 szinte kivétel nélkül arról ta núskodnak, hogy a szülés során nem valamiféle exkluzív élményre vágynak, hanem elsősorban biztonságra. A baba biztonságára való hivatkozás pedig sokszor fenyegetésszerűen jelenik meg a szülőszobákban a valós és szükséges informálás helyett. A másik, legalább ennyire aggasztó érv pedig az, hogy a medikális, beavatkozáspárti szemlélet valójában egyáltalán nem garantálja a biztonságot, hiszen a beavatkozások továb bi beavatkozásokat eredményezhetnek, ami jellemzően növeli a kockázatot a szülés során, ráadásul a nő beleegyezése nélkül végrehaj tott beavatkozások komoly etikai problémákat vetnek fel és a szülés minőségére is hatással vannak. 12 A medikális szemlélet okai és gyökerei na gyon összetettek, egyszerre van meg benne a folyamat kontrollálhatóságának igénye az orvosi oldalról, szerepel benne a nők gyenge érdekérvényesítő képessége a rendszeren belül, nem mellékesen a fogadott orvos és a hálapénz (2020 végéig létező 13 ) intézménye, amely mö gött a nők biztonság iránti vágya áll, azonban paradox módon éppen a beavatkozásokat és a további komplikációkat növeli. 14 Nem utolsósor ban pedig, és részben az előző két tényezőből is következik az a szülészeti gyakorlat, amely annyira eltávolodik a természetesnek tekinthető, beavatkozásmentes szüléstől, hogy napjainkban alig van a rendszerben olyan orvos, aki egyál talán látott például faros szülést vagy hüvelyi úton történő ikerszülést. Mindehhez szervesen kapcsolódik az a piaci és versenyszemlélet, amely egyfelől nyomás alá helyezi a családokat, elsősorban a nőket, hogy születendő gyermekük érdekében a lehető legjobb döntéseket hozzák minden téren, és akár anyagi áldozatokat is hozzanak. 15 Így jött létre többek között a szülészet területén is egy „fogyasztói termékcsomag”, amely a szülő nők számára a biztonságot és a minőségi szülést hivatott garantálni. Ez a szemlélet azonban csak tovább mélyíti a nők másodlagos és passzív szerepét az ellátásban, hiszen az intézmények az ellátásért cserébe valamilyen szolgáltatást igyekeznek nyújtani. Ezt támasztják alá a fent említett törvényi változásig szokványosnak tekintett fogadott orvos intézményén túl a magánkórházak statisztikái is, ahol jellemző en kiemelkedően magas arányban, akár 80%ban is előfordulnak császármetszések és egyéb szülészeti beavatkozások. Mindez azt eredmé nyezi, hogy a nők a pénzükért nem biztonságot, hanem a beavatkozások és ennek megfelelően komplikációk sorát vásárolják meg, a medikali záció fogalma pedig egyre jobban összeolvad a kiváltságos, vagyis a„minőségi” és„biztonságos” szülés illúziójával. Míg a rendszerváltás óta folyamatosan csökken az ország népessége, és az egymást követő 11 Ina May Gaskin: Útmutató a szüléshez. Jaffa Kiadó, 2015 12 Szebik Imre – Susánszky Éva – Nicolas Rubashkin: Ethical Implications of Obstetric Care in Hungary: Results from the Mother-Centred Pregnancy Care Survey. In: European Journal of Mental Health, 13. évf., 2018/1., 51–69. o. 13 2021. január 1-jén lépett érvénybe az egészségügyi szolgálatról szóló új törvény, amelynek értelmében mind a hálapénz felajánlása, mind az elfogadása büntetendőnek számít. A hálapénzben különösen érintett a szülészetben; mindez egyben azt is jelenti, hogy megszűnik a fogadott orvos intézménye a kórházon belül és a területi alapú ellátás érvényesül. 14 Baji Petra – Nicholas Rubashkin – Szebik Imre – Kathrin Stoll – Saraswathi Vedam: Informal cash payments for birth in Hungary: Are women paying to secure a known provider, respect, or quality of care? In: Social Science& Medicine, 189. évf., 2017. szeptember, 86–95. o. 15 Vö. Kovai Cecília – Szőke Alexandra: A gyermeknevelés, mint befektetés? A szülői felelősségek átalakulása. portfolio.hu/krtk/20210127/a-gyermekneveles-mint-befektetes-a-szuloi-felelossegek-atalakulasa-466834

kormányok egyik kiemelt szempontja a de mográfiai növekedés, ezen felül pedig a 2010 utáni konzervatív és deklaráltan családbarát kormány prioritásként kezeli a családpolitikát és a gyerekvállalási szándék növelését, szem betűnő, hogy a szülésnek csupán a mennyiségi dimenziója kerül előtérbe, és kevés szó esik a szülészeti ellátás minőségi oldaláról. A hálapénz betiltása egy komplex problémának csupán egy szeletére kínál megoldást, míg a szülészeti ellátásban és a szülés kérdésében elsődleges, hogy a nőket a társadalom és az egészségügyi, valamint a szociális intézmények a népszapo rulat kívánatos eszközeinek vagy a folyamat alanyainak tekintik, akik képesek rendelkezni a testük fölött. GERGELY CSÁNYI SZABINA KERÉNYI WITCHCRAFT OR WOMEN-CENTRED CARE? WOMEN’S SELF-DETERMINATION IN OBSTETRIC PRACTICE THE BASTARD CHILD OF FEMINISM interventions threaten even highly educated, well-prepared women, as hospital protocol is Can I labour in a bathtub? May I go to the often simply impenetrable to birthing mothers. bathroom? Can I get off the bed? May I hold The Hungarian Movement for Obstetric Reform my baby? (Másállapotot a szülészetben!) is a breath of Sentences like these are still commonly heard fresh air amidst such circumstances: besides in many delivery rooms all over the world and highlighting the importance of women’s self-de are definitely more the rule than the excep termination during the whole perinatal phase, tion in Hungary and the region of East-Cen they have also brought the concept of obstetric tral Europe. As Milli Hill also points out in her violence to public awareness. Their social media book Give Birth like a Feminist, the hospital page offers women a platform to share their delivery room is a place where it seems com subjective birth stories, which have made it pletely natural for adult, autonomous women evident that obstetric violence in Hungary is to ask for permission for activities that directly not a matter of a few, unlucky, isolated cases, concern their own body or their newborn. 1 As but rather an underlying systemic issue. Al opposed to most other social phenomena, this though the page does feature many beautiful affects highly educated, middle-class women and touching birth stories as well, the proportion as much as uneducated women from poorer of disturbing and traumatic accounts is shock backgrounds: no matter who the mother is, ingly high. Paradoxically, these cases highlight the issues of autonomy and integrity are often the fact that while these stories are in no way simply disregarded in the delivery room. Hill also exceptional, there exists a social consensus remarks that feminist movements of the last around the idea that all this suffering is sim decades have brought to the surface important ply inherent to birth and that these traumatic issues like equality before the law, freedom of experiences are a rite of passage for birthing choice, the right to vote, or the labour rights of women, engendering a body of knowledge to women with small children(even though many be passed on to the next generation. Manual 40 41 of these projects are arguably only partially dilation of the cervix, routine-like rupturing of realised and there is still a lot to be done in the membranes, non-consensual induction,‘the these areas), yet the issue of birth, to use a bit husband’s stitch’(sometimes accompanied by of a mixed metaphor, still counts as the bastard an explicit wink at the father, signalling that the child of feminist discourses. stitch is performed for his benefit) following an The fourth wave of feminism has highlighted (often routine-like) episiotomy are all recurrent the issue of bodily integrity and the rejection of features of these stories, believed to be not only violence; bringing the principle of“my body, my necessary, but also unquestionable elements choice”(developed by Women’s Rights Move of the process of giving birth. ments of the 1970s in relation to abortion and pro-choice ethics) back to the centre of the THE HISTORY OF MIDWIFERY discourse and giving more space to the question of consent than ever before. Even in the midst IN THE SHADOW WITCH TRIALS of COVID-related restrictive measures, tens of thousands of protesters took to the streets in Poland to demonstrate against a draft legisla tion that was to significantly curtail abortion rights. 2 The issue of the self-determination of women might not have moved such crowds in Hungary, but it did enter the mainstream discourse through the#metoo movement. Self-determination, the autonomy of the body, freedom of choice, the dignity of the individual, along with all the other issues that feminism has brought to public awareness, are glaringly absent from the discourses around pregnancy, birth, and the caring for small children. This is especially problematic considering that these very issues play such a central role in the deliv ery room, where mistreatment and routine-like According to Kramer and Sprenger’s 15 th -century manual on the torture of witches, entitled The Malleus Maleficarum(the Hammer of Witches),“no one does more harm to the Catholic Faith than midwives.” 3 This quote proves that the struggles around the demands formulated by feminism, or, in recent years, around home birth in Hungary and abortion in Poland, look back on an almost thousand-year-old history. 4 Witch hunts were common for more than four centuries and can be attributed to numerous structural and cultural causes, including the crisis of feudalism, the birth of capitalism, Refor mation and Counter Reformation. Witch hunts also provided a platform for determining who had control over reproduction and the female body, as well as for the struggles resulting from 1 Hill, Milli, Give Birth Like a Feminist(London: Harper Collins Publishers, 2019) 2 In October 2020, the Polish governing party PiS announced the plan to further tighten an already very restrictive abortion law, according to which pregnant women would not be legally allowed to terminate the pregnancy even if the foetus was severely ill. With some minor modifications, the law eventually came into force in January 2021. 3 Heinrich Kramer and James Sprenger, Malleus Maleficarum(Windhaven Network,[1484] 2001). http://malleusmaleficarum.org 4 See Barbara Ehrenreich and Deirdre English, Witches, Midwives, and Nurses. A History of Women Healers(New York: The Feminist Press, 1973) and Silvia Federici, Caliban and the Witch: Women, the Body and Primitive Accumulation (New York: Autonomedia, 1998).

class conflict and the monopolistic ambitions of the recently established medical science. This is underpinned by the fact that although some men and aristocrats were also indict ed throughout the centuries, the real target of witch hunts were always women from the peasantry, especially midwives. 5 The charges against witches included causing harm and inhibiting reproduction in various ways, such as making men impotent, cutting foetuses out of the womb, or simply kidnapping children. Interestingly, they were also charged with being able to heal. Midwives or“witch healers” were often very influential in peasant communities. The church responded to the misery of the poor by claiming that all expe riences in this world were impermanent and insignificant. Yet the church was not against the medical treatment of the upper classes. Kings and members of the nobility had court physicians, obviously all men, sometimes also clergymen. Midwives used herbs to alleviate the pain of labour, while the church looked upon labour pain as God’s just punishment for Eve’s original sin. Midwives healed and per formed abortions for members of the peasantry when they had no one else to turn to. This in itself turned them into a source of threat for the church’s authority: on the one hand, they offered a very tangible form of help for the poor, while on the other, they provided peasant women with an access to abortion. Because they had such an influence on the peasantry and encouraged women to gain control over their own bodies and reproduction, the figure of the midwife had become forever conflated with that of the witch in European folklore. 6 In the meantime, medicine had become a sec ular profession in its own right: it was taught at universities as a science primarily based on logical speculation, theology, and philosophy. Women were banned from attending universi ties and for a long time, licensed doctors were not allowed to practice their trade without be ing supervised by a priest. The new medical science drew a strict line between operation (amputation) and the vulgar trade of dissection. 7 From the 16 th century onwards, the beginnings of modern medicine were tightly intertwined with the birth of capitalism. The demographic changes in Western Europe, the foundation of administrative states, the birth of the bour geoisie, as well as the increased and capitalised demand for labour all called attention to the issue of the body. From the 18 th century onwards, the floor was increasingly taken by collective techniques that focused on control over the body of the population rather than that of the individual. This brought about the foundation of discourses like demographics, population policy, social statistics, medicine, and medical statistics, which in turn made it possible to predict the life expectancy, health, and reproductive status of the population. It was around this time that the general discourse on the body, sexuality, and birth became heavily medicalised, while the modus operandi of clinics, originally set up for non-healing purposes, became radically reor ganised. As institutions previously used for the housing of those unfit to work, clinics were like human wastelands, full of uncategorised masses of social rejects. From the dawn of Modernity onwards, following a huge surge in labour de mand and the resultant increase in the value of the individual(or rather his/her capacity to work), clinics were mandated with the task of healing, or more precisely, the task of return ing patients to the labour market. This shift in function brought about a need to organise the clinic in a more transparent way that lends itself to logical description. This process was aided by the introduction of designated wards and beds as well as new administrative technologies like medical records. Simultaneously, medicine itself became increasingly specialised, bringing about the appearance of separate wards for obstetrics and gynaecology, for example. Concurrently, in light of a more formalised medical training, the skills of midwives, who received no such training, became increasingly questioned. 8 In Hungary, from 1745 onwards, midwives were required to take an exam before they were al lowed to practice. In 1806, an integrated, for malised midwife training was introduced. The first Obstetric Department opened in Budapest in 1812, but around this time, only 5% of births took place in medical institutions. The medi calisation and pathologisation of birth was a slow process. It was in the early-20 th century that Vilmos Taufer developed the Hungarian Obstetric Regulation(Szülészeti Rendtartás), 42 also known as Taufer’s Statistics, which made it compulsory to report every single birth. By 1953, 42% of births in Hungary took place in a hospital. A regulation from the same year projected that all births should be institutionalised within the upcoming four years, but this eventually only came to be realised by the 1970s. 9 This process was simultaneous with a gradual exclusion of women from the institutions built up around birth. Women were not allowed to at tend universities until the end of the 19 th century and the percentage of female students at the Medical Faculty in the early 1910s was still only 5-6%. Concurrently, with the professionalization of home care, nursing was created as a female occupation, the work of healthcare assistants subordinated to doctors. The Hungarian Nation al Women’s Aid Association(Magyar Országos Segélyező Nőegylet) was founded in 1879. It was this organisation that established the Female Nurses’ Institute(Betegápolónői Intézet) 10 in 1885, as an educational and methodological centre. In 1906, the Hungarian Nurses’ Nation al Association(Magyarországi Betegápolók Országos Egyesülete) was established. In 1920, 5 Barbara Ehrenreich and Deirdre English, Witches, Midwives, and Nurses. A History of Women Healers (New York: The Feminist Press, 1973), 5.; Silvia Federici, Caliban and the Witch: Women, the Body and Primitive Accumulation (New York: Autonomedia, 1998), 163‒218. 6 Ehrenreich& English, Witches, Midwives, and Nurses, 8‒13.; Federici, Caliban and the Witch, 179‒186. 7 Ehrenreich& English, Witches, Midwives and Nurses, 13‒15.; Federici, Caliban and the Witch, 27‒31. and 85‒91. 8 See Michel Foucault,“The Incorporation of the Hospital into Modern Technology,” in Space, Knowledge, and Power: Foucault and Geography, ed. Stuart Elden and Jeremy W. Crampton(Oxford: Routledge, 2007). 9 Sarolta Kremmer, Biopolitika és a magyarországi szülészeti ellátórendszer(Biopolitics and Maternity Care in Hungary) (Hungarian manuscript, ELTE Faculty of Social Sciences), 20‒25. 10 In Hungarian, the word“nurse”, much like that of other professions, has a male(“ápoló”) and female(“ápolónő” – female nurse) form. Although in English, this gendered character disappears, I think it is important to emphasise the gendered Hungarian root, since most of the names of these early-20 th century institutions feature the female form, highlighting the ways in which nursing was actively created as a feminised profession(Translator’s note). the Institute for the Training of(Female) Nurses and Health Visitors(Ápoló- és Védőnőképző Intézet) was inaugurated beside the Medical Faculty in Debrecen, offering a two-year nursing course. In addition, in 1922, the Hungarian Red Cross, the Mártha(Female) Nurses’ Association (Mártha Ápolónő Egyesület), the Diakonissza (Female) Nurse Training Institute(Diakonissza Ápolónőképző Intézet) and the(Female) Nurses’ Home run by the Israelite Women’s Associa tion of Pest(Pesti Izraelita Nőegylet Ápolónő Otthona) also launched programmes for the training of nurses. The National Public Health Institute(Országos Közegészségügyi Intézet) developed the directive for a standardised training of nurses by 1927. 11 In line with this, from the 1950s onwards, previously autonomous midwives became subordinated to(typically male) doctors, working as their assistants in the hospital context. 12 An example is Vilma Hugonnai who, albeit with her husband’s permission, but without his financial support, earned a medical degree in Switzerland and worked as a doctor in Zürich, yet she had to wait years to practice her profession when she returned to Hungary, working as a midwife and publishing on the role of women in healthcare in the meantime. THE MEDICAL APPROACH AND THE MYTH OF SAFETY The installation by Dominika Trapp and Sa rolta Kremmer, exhibited at the Semmelweis Museum of Medical History, tells the story of birth through the midwives’ lens. As part of the exhibition Waiting Room ‒ Women Healers and 43 Patients at the Periphery of Medicine, which looks at female roles and bodies and the issue of medicalisation within the sphere of healing, Trapp and Kremmer’s installation focuses on maternity care. The work highlights the contrast between the arrival of a baby(a soft, cosy event) and the instruments, often peculiar and terrify ing from a modern perspective, that were used in maternity care for several centuries. These hard, metallic objects are counterbalanced by the natural tools of midwifery, including herbs and soft objects, linked by a crocheted, natural thread that wraps around the exhibition space like a giant umbilical cord. In an attempt to counter the clichés attached to midwifery, in stead of contrasting the stereotype of a“safe and modern” obstetric medicine with that of a “dangerous and backward” midwife-led practice, the installation emphasises the ways in which midwives offer a person-(and thus also wom an-) centred form of care that is also(and not conversely) safe. This is because the main fault line is not between a traditional and a modern, or an interventionist and a natural view of birth, and not even necessarily between hospital and home births. The decisive question is whether the applied form of care is woman-centred, or in other words, whether the caregivers treat the mother as an object or a subject of the birth process. In light of the history of midwifery, it is no longer surprising that in Hungary, the percentage of female doctors in the fields of gynaecology and obstetrics is still only around 10 to 20%. The most glaring(and closely related) issue, however, is the dominant approach that sim ply disregards the perspective of the birthing woman. The proponents of modern obstetrics and the medical approach use safety as their central argument, namely the idea that instead of ensuring a good experience, the main goal around birth is to cater for the health and safety of the baby, which can in turn be used as a reason to overrule the requests and decisions of the labouring woman, often without her in formed consent. Two main issues arise from equating medi calisation with safety. First and foremost, this approach presumes that mother and baby are on opposing sides, where prioritising the mother’s birth experience might compromise the baby’s safety. However, birth stories shared on the Obstetric Reform in Hungary page, as well as midwives’ accounts 13 testify that most birthing mothers do not long for some special experience, but simply for a feeling of safety. Nonetheless, instead of straightforwardly pass ing on relevant information, referencing the baby’s safety is often used as a form of threat in the delivery room. The other, equally prob lematic issue is that the medical, interventionist approach is actually nothing like a guarantee for safety. Interventions usually lead to further interventions, which typically increase the risk during birth. In addition, interventions per formed without the mother’s consent pose a significant ethical issue and have an impact on the quality of the birth. 14 The reasons behind this widespread medical approach are complex and entangled, including doctors’ need to control the process, women’s systematically limited ability for self-advocacy, as well as the institution of“hired doctors” 15 and informal payments(most likely termi nated in late 2020). 16 Such practices may be rooted in women’s desire for safety, yet they paradoxically contribute to a higher likelihood of further interventions and complications. 17 Last but not least ‒ and partly as a result of the two issues mentioned above ‒ the last decades have witnessed the appearance of a new obstetric practice so disconnected from birth as a natural, undisturbed process that in 11 László Papp,“Ápolás hivatástudatból ‒ Az ápolás és az orvoslás történetének összefüggésében(Nursing as a Vocation, in the Context of the Histories of Nursing and Medicine),” Acta Sana no. 1(2006): 23. 12 Sarolta Kremmer, Biopolitika és a magyarországi szülészeti ellátórendszer(Biopolitics and Maternity Care in Hungary) (Hungarian manuscript, ELTE Faculty of Social Sciences), 23. 13 Ina May Gaskin, Guide to Childbirth(London: Vermilion, 2008) 14 Imre Szebik, Éva Susánszky and Nicolas Rubashkin,“Ethical Implications of Obstetric Care in Hungary: Results from the Mother-Centred Pregnancy Care Survey,” European Journal of Mental Health no. 13(2018): 51‒96. 15 Rough translation of the Hungarian term“fogadott orvos”. This refers to the practice of giving one’s chosen gynaecologist/ obstetrician a large sum of money(gratuity or informal payment,“hálapénz”) to ensure that(s)he will be present at the birth of their baby(Translator’s note). 16 A new law on medical providers came into force on 1 January 2021, proclaiming both the offer and acceptance of informal or gratuity payments(hálapénz) as punishable offences. In obstetric practice, one of the areas most affected by the system of informal payments, this also means that it is no longer possible for pregnant women to“hire” doctors and secure their presence at their birth. Instead, they will have to rely on their local hospitals and the medical staff on duty. 17 Petra Baji, Nicolas Rubashkin, Imre Szebik, Kathrin Stroll, and Saraswathi Vedam,“Informal Cash Payments for Birth in Hungary: Are Women Paying to Secure a Known Provider, Respect, or Quality of Care?,” Social Science& Medicine no. 189(2017): 86‒95.

Hungary today, there are virtually no doctors who have ever witnessed the vaginal birth of twins or a breech baby. All of the above are closely connected to a com petitive market approach that places pressure on families, especially women, to make the best possible decisions ‒ often entailing significant financial sacrifices ‒ in the interest of their un born child. 18 This is why the field of maternity care also started offering various“consumer packages” that guarantee a safe and high qual ity birth to expecting mothers. This approach, however, further entrenches women’s subor dinate and passive position in the maternity care system, since the institutions strive to offer them services in return for their investment. Besides the system of“hired doctors” an ac cepted practice until the recently inaugurated law, the statistical data from private hospitals also supports this claim: here, the percentage of Caesarean sections(and other interventions) is even higher(80%) than in public hospitals. This means that what women actually get for their money is not safety, but rather a series of interventions and resulting complications, while the concept of medicalisation is increasingly intertwined with the illusion of a privileged, or “good quality” and“safe” birth. Since the change of the political regime in 1989, Hungary has experienced a population decline. Each successive government has thus made a point of trying to reverse this tendency, with the post-2010 conservative government, a self-ap pointed supporter of families, announcing family policy and an increase in childbirths as their main priority. Nonetheless, all these declarations focus solely on the quantity of births and only 44 very little ‒ if anything ‒ is said about improving the quality of maternity care. Banning gratuity payments might solve one small aspect of the larger problem, yet the primary issue in birth and maternity care remains the following: do the society and its(social and medical) institu tions regard women as mere tools for achieving population growth, or as agents in the process, in possession of full bodily self-determination. 18 Cf. Cecília Kovai and Alexandra Szőke,“A gyermeknevelés mint befektetés? A szülői felelősségek átalakulása (Raising Children as a Form of Investment: The Transformation of Parental Responsibilities)”, Portfolio, 27 January 2021. https://www.portfolio.hu/krtk/20210127/a-gyermekneveles-mint-befektetes-a-szuloi-felelossegek-atalakulasa-466834 SZŐKE ALEXANDRA SZEMÉLYES SZAKMAISÁG A VÉDŐNŐI MUNKA KIHÍVÁSAI ÉS LEHETŐSÉGEI A 21. SZÁZADBAN A védőnői munka egy nagyon komplex, sokféle feladatot magában foglaló és személyes kapcso laton alapuló egészségügyi szakma, melynek a védőnői hálózat kialakulásának kezdeteitől az anya- és gyermekvédelem, valamint a csa ládgondozás a fő célja. A védőnői szolgálat 1915-ben kezdett el intézményes keretek kö zött működni az Országos Stefánia Szövetség részeként. A magas anya- és csecsemőhalálozás, az I. világháború után egyre rosszabbodó egész ségügyi viszonyok, valamint az egészségkultú ra és higiénia hiánya egyre sürgetőbbé tették egy szervezett, magas fokú képzésen alapuló anya- és gyermekvédelmi szakma létrehozását. A Stefánia Szövetségnél dolgozó védőnők ele inte főként városokban dolgoztak, és a terhes, gyermekágyas anyák gondozását, valamint a csecsemők és kisgyermekek ellátását végezték. De fontos része volt a munkájuknak a családok szociális segítése is. A két világháború közötti időszakban egyre nagyobb figyelem irányult a falvakban jellemző súlyos közegészségügyi helyzet javítására, melyet a magas csecsemő halálozás, tudatlanság, babonák, járványok, az egészségügyi szakszemélyzet hiánya tett szükségessé. Az 1925-ben létrehozott Zöldke resztes Egészségvédelmi Szolgálat ezekre a problémákra kívánt választ nyújtani, melynek 45 keretében a védőnői munka rendszere is átala kult. Így nagy hangsúly került a falvakban vég zett egészségvédelmi, felvilágosító és szociális munkára. Továbbá a védőnői képzés feltételei tovább szigorodtak és a védőnői munka egy magas presztízsű, a tanítókéval hasonló státuszú szakmává vált. Bár a védőnői szakma bizonyos elemei és hangsúlyai korszakonként változtak, a védőnők munkájának a kezdetektől a segítő munka és a szakmai professzionalizmus voltak a legfőbb alappillérei. A védőnők felsőfokú egészségügyi képzéssel rendelkező szakemberek, munkájuk sok felelősséggel és szerteágazó feladatokkal jár, melynek fő céljai a betegségek megelőzése, az elváltozások korai felismerése és a családok egészségének megőrzése. Így a védőnőknek kiemelten fontos szerepe van a nők, anyák, csecsemők, gyermekek, az ifjúság és a család egészségének védelmében, valamint a köz egészségügyi, a járványügyi, egészségfejlesz tési, egészségnevelési feladatok végzésében. A célcsoport, illetve a munkavégzés helyszíne és a konkrét feladatok aszerint is változnak, hogy az egészségügyi alapellátásban dolgozó területi vagy iskolai védőnőről vagy kórházi, illetve az ÁNTSZ-ben(Állami Népegészségügyi és Tisz tiorvosi Szolgálat) dolgozó vezető védőnőről van-e szó. A területi védőnők nek különösen nagy szerepe van a várandós és gyermekágyas anyák gondozásában és segítésében, a 0–6 éves korú gyermekek megfelelő fejlődésének követésé ben, a kötelező oltások szervezésében, óvodában végzett védőnői feladatok ellátásában, valamint nővédelem, családgondozás és egészségvéde lemmel kapcsolatos felvilágosítás terén is. Ez olyan sokrétű feladatköröket foglal magában, mint az egyénre szabott egészségi, szociális és mentálhigiénés segítségnyújtás, szűrővizs gálatok szervezése, védőoltások előkészítése, valamint egészségnevelő és más egészségvédő közösségi programok biztosítása. A feladatok sokrétűségén kívül a védőnői szak mának két nagyon fontos sajátossága van más, gyermekekkel foglalkozó szakemberek mun kájához képest. Az egyik a szoros személyes kapcsolat a gondozott családokkal, mely elen gedhetetlen része az egyéni szükségletekhez alakított gondozásnak, az egyéni problémák ban való segítségnyújtásnak. A védőnői ellá tás jelentős része a gondozott családok ott honában történik, melynek révén a védőnők betekintést nyernek a családok legintimebb személyes környezetébe, szokásaiba, életve zetésébe. A védőnők munkája így kiemelten fontos a gyermekjólét és gyermekvédelem, a családok szociális körülményeinek megismerése és segítése, illetve a gyermekneveléssel, családi élettel és egészséges életmóddal kapcsolatos szokások kialakításának szempontjából. Hiszen ők az egyedüli szakemberek, akik ilyen szoros és rendszeres kapcsolatban állnak a gondozott családokkal. Ez egyrészt nagyon nagy felelőssé get jelent mind a gyermekjóléttel kapcsolatos problémák észlelése és jelzése, mind a gyerme kek megfelelő fejlődésének biztosítása terén. Másrészt a családokkal kialakított bizalom és jó viszony, mely elengedhetetlenül alapja az egyénre szabott gondozás megtervezésének és megvalósításának, nagyon sok időt, energiát és személyes elköteleződést igényel a védőnők részéről. Ehhez köthető a védőnői szakma másik fontos különlegessége, a személyes szakmaiság, azaz a szakmai és személyes tapasztalatok, tudás, kompetenciák közötti határ elmosódása. Ez egy olyan sajátosan(főleg) női foglalkozás, melyben kiemelt szerepet kap a gondoskodás, empátia, szolidaritás, valamint a szoros személyes kap csolat. Azonban mindez a főiskolai egészség ügyi szakképzésben szervezett magas szintű tudással párosul. Másrészt a védőnői szakmában különösen nagy szerepet kap a személyes ta pasztalatoknak a foglalkozási gyakorlatba való beépítése, így a magánélet és a közfeladat több féle szempontból is elválaszthatatlan ebben a szakmában. A VÉDŐNŐI MUNKA KIHÍVÁSAI Az elmúlt évek során végzett kutatásom azt mutatja, hogy nagy eltérések vannak az or szág egyes részein dolgozó védőnők munka végzési feltételei és társadalmi szerepe terén. A hazánkban jellemző nagy térbeli-társadalmi egyenlőtlenségek, hasonlóan más szakmákhoz, a védőnői szakmában is nagyon meghatározók. Magyarországon az egyenlőtlenségeknek több dimenziója is érzékelhető. Egyrészt nagy különb ségek vannak az elzárt kis falvak és a nagyobb városok, központi települések között mind a szakemberek hiányának mértéke(mely mára

már az egész országban jellemző), mind pedig az alapvető és a szakellátásokhoz való hozzáfé rés terén. Másrészt ehhez adódnak az ország egyes térségei közötti különbségek: az Észak- és Kelet-Magyarország vagy a déli országrészben található aprófalvas térségek jóval hátrányosabb helyzetben vannak, mint a nyugati országrész ben vagy a főváros agglomerációjában található települések. Ezek a térbeli egyenlőtlenségek hazánkban erősen összefonódnak a társadalmi egyenlőtlenségekkel. Sok esetben ezeken a hátrányos, illetve elzárt településeken a lakosság sokféle társadalmi problémával küzd, úgymint nagyarányú és évtizedeken átnyúló munkanél küliség, mélyszegénység, alacsony iskolázottság. Ezek a térbeli és társadalmi különbségek több szempontból is meghatározók a védő nők mindennapi munkáját és munkafeltételeit tekintve. Azon önkormányzatokra, ahol a fenti hátrányok halmozottan érvényesülnek, jóval nagyobb szociális kiadások hárulnak, míg a bevételeik helyi vállalkozások, ipar és turizmus hiányában sokszor elenyészők. Ez azért is fon tos, mert az esetek többségében továbbra is az önkormányzatok a helyi védőnői szolgálatok fenntartói, azaz ők biztosítják a munkavégzés helyszínét, eszközeit. Így sokszor a hátrányos helyzetű településeken a védőnők jóval ros� szabb fizikai körülmények között kénytelenek dolgozni, ha a fenntartónak nincsenek meg a megfelelő forrásai. Míg a szerencsésebb tele püléseken korszerű, felújított, gyermekeknek külön játszósarokkal felszerelt várótermekben várakozhatnak a szülők, és tágas, jól felszerelt eszközökkel rendelkező rendelőben dolgoznak a védőnők, számos olyan település van, ahol a szűkös, málladozó várókban csak néhány ósdi szék van, a védőnőknek nincs számítógépük, nyomtatójuk, internet-hozzáférésük és sokszor elavult eszközökkel tudnak csak dolgozni. Így a védőnők gyakran saját forrásaikból kénytelenek pótolni a hiányzó eszközöket, hogy munkájukat megfelelően tudják végezni. A hátrányos helyzetű településeken sokszor jóval több feladat hárul a védőnőkre: magas a sokféle problémával küzdő családok száma, akik így jóval nagyobb odafigyelést, sokrétű segítsé get igényelnek. Ilyenek jellemzően a fiatalkorú terhesség, a védelembe, illetve gondozásba vett gyermekek folyamatos követése, a koraszülöttek magasabb aránya, a higiéniai és szociális prob lémák. Így a családlátogatások száma ezeken a településeken jóval magasabb. A hátrányos térségekben továbbá sokkal inkább jellemző a szakemberhiány, ezért egy-egy védőnő sokszor évekig helyettesít más körzetekben is, mely szin tén sok többletmunkával jár. A szakellátásokhoz való nehéz hozzáférés következtében a védőnők re sokszor további felelősség és munka hárul, mert sok esetben ők az egyedüli szakemberek, akik helyben elérhetők és gyakori kapcsolatban állnak a családokkal. Ezáltal ezeken a telepü léseken sokszor nagyobb szerepet vállalnak a terhesgondozás megszervezésében, szűrések végzésében és kisgyermekkori fejlesztésekhez való hozzáférésben. A kistelepüléseken ugyanakkor a védőnők társadalmi pozíciója, jelentősége is sokszor felérté kelődik. Az elzártabb településeken, ahol nincs gyermekorvos vagy hetente csak 1-2 napot ren del, és a helyi lakosság csak nehezen tud eljutni a távolabbi településeken lévő szakszolgáltatá sokhoz, a védőnők szerepe megsokszorozódik a gyermekneveléssel, gyermekgondozással és egészségápolással kapcsolatban. A települé sen szinte folyamatosan jelen lévő, családokkal szoros kapcsolatban álló védőnők sokszor a legfőbb információs források. Társadalmi elfo gadottságuk is más, tudásukat és véleményüket nagyon tisztelik és elfogadják a helyi családok. Ezzel szemben kutatásom azt mutatja, hogy a nagyobb városokban, ahol sokféle tudás, infor máció van egyszerre jelen és sokféle szakmai erőforrás elérhető, a magasabb végzettségű szülők sok esetben csak akkor fordulnak a vé dőnőkhöz, ha nagyon elbizonytalanodnak vagy sürgősen szükségük van információra, segítség re. A védőnők tanácsait sok esetben összevetik az interneten vagy szakkönyvekben elérhető információkkal, valamint(a falvakhoz képest itt jóval könnyebben elérhető) más gyerme kekkel foglalkozó szakemberek véleményével. Ugyanakkor a személyes jelenlét és sokszor a mélyebb helyi beágyazottság révén a kisebb falvakban a védőnők könnyebben érik el a csa ládokat, könnyebben szereznek információkat az egyes családok életkörülményeiről, igényeiről, szükségeiről, mint a nagyvárosokban. A térbeli különbségek mellett a védőnői szak ma egyes elemei időben is sokat változtak az évtizedek során. Ezek szorosan kötődnek a gyermeknevelési kultúra és a gyermekekről alkotott társadalmi kép változásához, csakúgy, mint a szakmai nézőpontok alakulásához. A 80-as évektől jelentős változások mentek végbe a gyermeknevelés terén. Ez a globális folyamat hazánkban az elmúlt tíz évben vált jellemzővé, melynek főbb aspektusai: a gyer mekközpontúság, a szülői felelősség elmélyü lése, a gyerekekbe fektetett energia/pénz/idő/ egyéb erőforrások jelentős megnövekedése és a szülői gyakorlatokra irányuló egyre nagyobb 46 közfigyelem. Ez a változás olyan társadalmi és gazdasági folyamatokkal függ össze, melyek révén a gyermekekről alkotott társadalmi nézet megváltozott és felértékelődött a gyermekne velésnek tulajdonított társadalmi szerep, illetve végső soron a szülők szerepe. A neoliberális szemlélet elterjedésével a gyermeknevelés egy fajta befektetéssé vált(legalábbis a társadalom és a közpolitika számára), melynek garantálnia kell a gyermekek gazdaságilag produktív és mentálisan egészséges felnőtté válását, azaz akik felnőttként majd minél kevésbé terhelik a társadalmat, állami kiadásokat. Emellett az állam egyre erőteljesebb kivonulása a jóléti ellátások finanszírozásából, a közszolgáltatások leépülése és a beléjük vetett bizalom megrendülése is a szülői felelősség növekedéséhez vezet. Így egyre jobban a szülőkre hárul a gyermekek jóllétének és jövőbeni lehetőségeinek, boldogságának felelőssége. Egyre inkább elterjedt az a szemlélet, hogy minden szülői cselekvésnek, még a látszólag legkisebb döntéseknek is(mint pl. etetés, al tatás, játék), visszafordíthatatlan hatása lesz a gyerek jövőjére, fejlődésére nézve. Ebben nagy hatása volt a pszichológiai szemlélet széles körű elterjedésének. Emellett a kockázat az élet szinte minden területén már nem pusztán lehető ségként jelenik meg, hanem egy potenciális veszélyként, aminek elejét kell venni, amit ki kell kerülni. Ez a szemlélet a gyermeknevelésben is jelen van. A fenti változások következtében elsősorban a szülő felelőssége lett, hogy ezeket a veszélyforrásokat felmérje és a megfelelő in formáció birtokában elhárítsa. Különösen a fejlődéspszichológia gyakorolt nagy hatást az elmúlt évtizedekben a gyermeknevelési irányzatokra. Ennek eredményeként egyre nagyobb hang súly tevődik a fejlődési szakaszok figyelemmel kísérésére mind a szülők, mind a szakemberek által. Ma már az interneten széles körben elér hetővé váltak az információk az egyes fejlődési szakaszokról és az azokban elérendő fejlődési mérföldkövekről. Egyre több fejlesztő foglalko zás és program épül a gyermekek megfelelő fejlődésének elősegítésére, a problémák korai felismerésére és elkerülésére, melyeken már csecsemőkortól részt vehetnek a szülők gyer mekeikkel. Ilyenek például a nagyobb váro sokban népszerű Ringató, a babamasszázs és a baba-mama jógás foglalkozások. A fejlődési szakaszok figyelemmel követése révén felérté kelődött azok fontossága, amik megváltoztatták a szülő-gyermek viszonyt is. A gyerekekkel való játék, a velük való foglalkozás egyre inkább egy tudatos cselekvéssé válik, melynek fő célja a gyerekek legoptimálisabb fejlődésének elérése, a jövőbeni fejlődési problémák elkerülése és az adott fejlődési szakaszok kibontakoztatása. Kutatásom azonban arra figyelmeztet, hogy ez az újfajta, intenzív gyermeknevelési trend felerősítheti a meglévő térbeli és társadalmi kü lönbségeket. Ugyanis nem mindenhol elérhetők az ehhez kapcsolódó szolgáltatások, szakembe rek. Másrészt sok családban hiányoznak vagy csak nagyon nagy áldozatok árán teremthetők meg azok az erőforrások, melyek ehhez a fóku száltabb gyerekneveléshez szükségesek. Ez a védőnői szakmára is nagy hatással van, hiszen a hátrányosabb helyzetű, elzártabb települése ken nagyobb felelősséget helyez a védőnőkre. Egyrészt a prevenció a védőnői szakmában is hangsúlyos tényezővé vált. A gyermekek fejlő 47 dési szakaszainak követése, azok fontosságának megismertetése a családokkal kiemelkedő sze repet kapott az elmúlt évtized során a védőnők feladatai között is. Másrészt miután ez egy, a hátrányokat tovább mélyítő körülménnyé vált a hátrányos helyzetű családok számára, még fontosabb lett a védőnők szerepe: ők végzik el a szűréseket és közvetítik a családokat a meg felelő szakemberekhez Ezzel egyidőben a gyermekneveléssel kapcso latos tudások, különféle trendek bárki számára elérhetővé váltak az interneten keresztül. A sok, egymás mellett létező gyermeknevelési trend egyfajta szabadságot is jelent a szülők számára. Ugyanakkor, pontosan a szülőkre nehezedő megnövekedett felelősség révén, ez sokszor elbizonytalanodáshoz is vezet: melyik a jobb, melyiket válassza, melyiknek milyen hatása lesz a gyermek fejlődésére nézve? Ilyen szempont ból is fontos szerepet kapnak a védőnők: az elbizonytalanodott szülők sokszor fordulnak segítségért, tanácsért hozzájuk. Mindezek azt mutatják, hogy bár a védőnői szakma az elmúlt évszázad során sok változáson ment át, a társa dalmi környezet és feltételek is sokat változtak, továbbra is fontos szerepet tölthet be pontosan a családokhoz fűződő szoros, személyes viszony révén, mely egyedivé teszi a gyermekekre fó kuszáló szakmák között. 1 1 Felhasznált irodalom: Dr. Kiss-Tóth Emőke: A védőnői hivatás történetének értékalakulási tendenciái. In: Egészségtudományi Közlemények, 5. kötet, 2015/1., 11–23. o. Neményi Mária: Egy határszerep anatómiája – Védőnők a nemi, szakmai és etnikai identitás metszéspontjában. Budapest, Új Mandátum Kiadó, 2001

ALEXANDRA SZŐKE PERSONAL PROFESSIONALISM CHALLENGES AND OPPORTUNITIES IN THE MATERNAL AND CHILD HEALTH NURSING PROFESSION IN THE 21ST CENTURY Maternal and child health(MCH) nursing is a highly complex, multifaceted, interpersonal re lationship-based health profession, whose main purpose, since the establishment of the MCH network, has been to provide mother and child protection, as well as family care. The Hungarian MCH nursing service began to operate on an institutional basis in 1915 as part of National Stefánia Association. High maternal and infant mortality rates, the deterioration of health con ditions after World War I, along with a lack of health culture and hygiene, increasingly necessi tated the establishment of an organised, highly trained profession aimed at mother and child protection. Initially, the MCH nurses employed by the Stefánia Association worked mainly in towns and cities, caring for pregnant women and postpartum mothers, as well as infants and young children. Providing social support for families also comprised an important part of their work. During the interwar period, at tention increasingly shifted towards improving the poor public health conditions that prevailed in the villages of the Hungarian countryside, as necessitated by high infant mortality rates, ignorance, superstition, epidemics and a lack of qualified health workers. The Green Cross Health Service, set up in 1925, sought to re spond to these problems, as a result of which the operations of the MCH nursing network also underwent some changes. Great emphasis was subsequently placed on health protection, edu cation and social work in villages. Furthermore, the conditions for training MCH nurses became even stricter, making it a highly prestigious profession with a social status on par with that of a teacher. Although certain elements and emphases of the profession changed with each subsequent era, lending care and support, and exhibiting professionalism have remained the most pivotal elements of the work performed by MCH nurses. Maternal and child health nurses are profes sionals with a degree in higher education; their work involves many responsibilities and a wide range of tasks, with a central focus on disease prevention, early detection of abnormalities and maintaining family health. They play a key role in protecting the health of women, mothers, in fants, children, young people and families. They also perform tasks related to public health and epidemiology, as well as health promotion and education. The target group, the work setting and the specific tasks also vary depending on whether the person in question is a district or school MCH nurse working in primary health care, or if we are talking about a head MCH nurse working in a hospital or in the National Public Health and Medical Officer Service. In particular, district MCH nurses have an espe cially prominent role in caring for, and offering support to, pregnant women and postpartum mothers, as well as children between the ages of 0 to 6 years, monitoring their development and keeping track of compulsory immunization. They also perform tasks in preschools, as well as in areas related to women’s protection, family care, and health education. This includes a wide range of tasks such as providing individualised health, social and mental hygiene assistance, organising screening tests, preparing vaccina tions, and organising community programmes focused on health education and protection. In addition to these versatile tasks, the maternal and child health nursing profession has two key specificities compared to other occupations involving work with children. Firstly, it requires a close personal relationship with the families, which inevitably forms the basis for individually tailored care and the capacity to offer help with unique problems. MCH nurses provide a signif icant part of their service in the homes of the families in their care, which gives them insight into the most intimate personal environment, habits and lifestyles of those families. Their work is therefore of paramount importance for child welfare and protection, for understanding and helping families’ social circumstances, and for developing habits with reference to family life, parenting and healthy living. They are the only 48 professionals who are in such close and regular contact with the families that are in their care. This entails a high level of responsibility, both in terms of detecting and reporting problems in connection to child welfare and ensuring that children develop properly. Furthermore, the trust and good relationship cultivated with families – which are essential for planning and implementing personalised care – require a great deal of time, energy and personal com mitment on the part of MCH nurses. This is linked to the second important peculiarity of MCH nursing, that of personal professionalism, i.e. the blurring of boundaries between professional and personal experience, knowl edge and competence. For the most part, it is a uniquely a female profession, where care, empathy, solidarity and close personal contact are of particular importance. However, all this is combined with advanced knowledge, com petence and skills acquired through higher education training. On the other hand, in MCH nursing, the integration of personal experience into professional practice is particularly impor tant, rendering private life and public duty in many ways inseparable. THE CHALLENGES OF MCH NURSING As my research over these past years has shown, there are significant disparities in different parts of the country with respect to the working con ditions of maternal and child health nurses, as well as the social role they fulfil. As is the case with other professions, the local/regional and social imbalances prevalent in this country also impact, and are reflected in, the MCH nursing profession. These imbalances and inequalities manifest in Hungary along several dimensions. Firstly, there are great differences between iso lated small villages and larger towns or more central settlements, both in the availability/ shortage of professionals – by now a nation wide phenomenon – and in terms of access to basic and specialised care. Secondly, there are regional disparities as well: Northern and Eastern Hungary, or rural regions incorporating small villages in the southern part of the country, are in a much more disadvantaged situation than those in the western portion of the country, or in the agglomeration of Budapest. These local/ regional disparities are deeply intertwined with social inequalities in Hungary. In many cases, the populations of these disadvantaged or iso lated settlements face a wide range of social problems, such as high levels of unemployment that span decades, as well as extreme poverty and low levels of education. These spatial and social divergences in many ways determine the day-to-day work and work ing conditions of maternal and child health nurses. Municipalities with compounded dis advantages have much higher social expend iture, while their income is often negligible in the absence of local businesses, industry, and tourism. This is also important because, in most cases, municipalities are still the maintainer of local MCH nursing services – that is to say, they provide the facilities for the work. This means that, in more disadvantaged settlements, where the provider does not have adequate resources 49 at its disposal, the physical conditions in which the MCH nurses work are often considerably less favourable. In more fortunate villages or towns, parents can wait in modern, renovated waiting rooms with a separate play area for children, and the nurses work in spacious, well-equipped consulting rooms. Numerous places, however, have cramped, rundown waiting rooms with only a few old, worn chairs, and the MCH nurses work without computers, printers or even inter net, often using outdated equipment. In many cases, they have no choice but to purchase the missing equipment from their own resources, so that they can perform their job properly. In vulnerable localities, maternal and child health nurses often have a lot more on their plate: there are a high number of families struggling with multiple problems, requiring much more attention and multifaceted support. These include assistance with underage preg nancies, the continuous monitoring of children in the nurses’ care, dealing with higher rates of premature births, as well as addressing hy gienic and social problems. Consequently, in such settlements, the number of family visits is much higher. Furthermore, a shortage of professionals is much more characteristic of disadvantaged areas, which means that a given MCH nurse may be required to substitute in other districts as well, sometimes for several years, which entails a considerable amount of extra work. The difficulty of accessing specialist care often places additional responsibility and work on MCH nurses; they are often the only qualified professionals who are available locally and are in frequent contact with families. As a result, in these localities, MCH nurses tend to take on a greater role in organising prenatal care, screening and access to developmental therapies in early childhood. At the same time, the social position and impor tance of MCH nurses is often enhanced in small, isolated settlements, where there are often no paediatricians available(or they can only receive patients one or two days a week), and the local population has difficulty accessing specialist services in remote towns or villages. In such settings, the role of MCH nurses in connection to parenting and child care, as well as paediatric healthcare, is multiplied. As qualified health professionals who are in essence constantly present in these settlements, and who foster close connections to the families within the local community, MCH nurses are often turned to as the authoritative source of information. Their social acceptance is also different; their knowledge and opinions are greatly respected and accepted by local families. In contrast, as my research reveals, in larger cities, where a wider range of information and professional resources are available and acces sible, parents with a higher education in many cases only turn to MCH nurses for help when they feel unsure, or are in urgent need of infor mation and assistance. There is a tendency to compare the nurse’s advice with information available on the internet or in books, as well as with the opinions of other early childhood professionals(much more readily accessible here than in smaller settlements). At the same time, the personal presence and deeper local embeddedness of MCH nurses in smaller vil lages make it easier for them to reach families and obtain information on their living conditions and needs, than would be the case in large towns or cities. In addition to local differences, certain aspects of the profession have also changed over the dec ades. These are closely linked to changes in the parenting culture and the socially constructed image of children, as well as to evolving profes sional perspectives. Since the 1980s, parenting practices have undergone significant shifts. The main aspects of this global process – which has manifested in Hungary mostly in the past decade – include: a child-centred approach, a deepening sense of parental responsibility, a significant increase in energy/money/time/other resources invested in children, and a growing public focus on parenting practices. These changes are related to social and eco nomic processes that have changed the way society views children and have increased appre ciation for the social role of parenting. With the spread of neoliberal thinking, raising children has become an investment(at least for society and public policy), which should guarantee that children grow up to be economically produc tive and mentally healthy adults, who, in turn, will be less of a burden on society and public expenditure as adults. Moreover, the gradual withdrawal of the state from the financing of welfare, also resulting in the decline – and erosion of trust – in public services, further in creases parents’ responsibility for their children’s wellbeing, future opportunities, and happiness.

There is a growing perception that every pa rental action – even the seemingly smallest decisions(such as feeding, playing or putting the child to sleep) – will have an irreversible im pact on the little one’s future and development. The widespread adoption of the psychological perspective has had a major influence in this. In addition, risk in general is no longer seen(in almost any area of life) as mere possibility, but as a potential danger to be avoided and pre vented. This approach is, of course, also present in parenting. As a result of these changes, it has primarily become the parents’ responsibility to assess these potential risks and – in possession of adequate information – avert them. Developmental psychology in particular has had a major impact on parenting trends in recent decades. As a result, there is increasing emphasis placed on monitoring developmental stages, by both parents and professionals. Today, information on the different stages of child development, and the milestones to be achieved at each of these stages, is widely available on the internet. An ever growing number of developmental activities and programs focus on promoting children’s appropriate development and identi fying and preventing problems early on – which parents can participate in with their children from infancy. Examples include Ringató(where parents are encouraged to hold and rock their babies or toddlers on their lap while singing as a group), baby massage and mum and baby yoga sessions, popular in larger cities. Monitoring de velopmental stages has raised appreciation for their importance and changed the parent-child relationship. Playing and working with children is increasingly becoming a conscious action, the main aim of which is to ensure optimal development, to prevent future developmental problems and to facilitate the full unfolding of each developmental stage. My research warns, however, that this new trend towards intensive childcare may exac erbate existing local and social differences, as the associated services and professionals are not available everywhere. Furthermore, many families lack – or can only acquire at great cost – the resources needed for this more inten sive type of parenting. This also has a major impact on the MCH nursing profession, and places greater responsibility on those working in more disadvantaged and isolated commu nities. On the one hand, prevention has also become an emphatic factor in MCH nursing. Tracing children’s developmental stages and informing families of their importance have also come to comprise a prominent aspect of MCH work over the last decade. On the other hand, since this has become an exacerbating factor in the case of disadvantaged families, the role of MCH nurses has become even more crucial: they carry out the screenings and refer families to the appropriate professionals. Information related to parenting and a wide range of trends is now accessible to anyone via the internet. The coexistence of many different child-raising trends also provides parents with a certain freedom. At the same time, precisely be cause of the increased responsibility on parents, this sense of freedom often leads to uncertainty: it is difficult to know which perspective is better, which approach should be chosen for optimal facilitation of the child’s development. In this respect, too, the MCH nurse plays a key role: parents who are unsure often turn to them for help and advice. All this shows that, although the profession has been greatly transformed over the past century, and the social environment and conditions have also undergone significant changes, maternal and child health nurses can still play an important role precisely on account of their close, personal relationship with the families in their care, which makes MCH nursing unique among children-focused professions. 1 50 1 Bibliography: Emőke Dr. Kiss-Tóth.“A védőnői hivatás történetének értékalakulási tendenciái” [Trends in the Evolution of Values in the History of Maternal and Child Health Nursing]. Egészségtudományi Közlemények[Journal for Health Sciences] 5, no. 1(2015): 11–23. Mária Neményi. Egy határszerep anatómiája – Védőnők a nemi, szakmai és etnikai identitás metszéspontjában [Anatomy of a Borderline Role – District nurses at the intersection of gender, ethnic and professional identity]. Budapest: Új Mandátum Kiadó, 2001. SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM HORÁNYI ILDIKÓ 51 A Magyar Nemzeti Múzeum – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum időszaki kiállítása inak koncepciójában hangsúlyos szerepet kap, hogy kortárs képzőművészek is bemutatkozhassanak intézetünk falai között, illetve hogy lehetőségük legyen alkotásaikkal reflektálni gyűjteményünk darabjaira. Ez utóbbi egyrészt élővé teszi állandó kiállításunkat, másrészt műtárgyaink újabb és újabb rétegekkel gazdagodhatnak a különféle kontextu soknak köszönhetően. Ebbe az évek óta futó sorozatba jól illeszkedik a Várószoba projekt, így a felkérés – hogy kettős funkcióban: inspiráló partnerként és kiállító helyként vegyünk részt a megva lósításban – Múzeumunk részéről nyitott fülekre talált.

range of trends is now accessible to anyone via There is a growing perception that every pa- the internet. The coexistence of many different rental action – even the seemingly smallest child-raising trends also provides parents with a decisions(such as feeding, playing or putting certain freedom. At the same time, precisely be the child to sleep) – will have an irreversible im- cause of the increased responsibility on parents, pact on the little one’s future and development. this sense of freedom often leads to uncertainty: The widespread adoption of the psychological it is difficult to know which perspective is better, perspective has had a major influence in this. which approach should be chosen for optimal In addition, risk in general is no longer seen(in facilitation of the child’s development. In this almost any area of life) as mere possibility, but respect, too, the MCH nurse plays a key role: as a potential danger to be avoided and pre- parents who are unsure often turn to them for vented. This approach is, of course, also present help and advice. All this shows that, although the in parenting. As a result of these changes, it has profession has been greatly transformed over primarily become the parents’ responsibility to the past century, and the social environment assess these potential risks and – in possession and conditions have also undergone significant of adequate information – avert them. Develop- changes, maternal and child health nurses can mental psychology in particular has had a major still play an important role precisely on account impact on parenting trends in recent decades. of their close, personal relationship with the As a result, there is increasing emphasis placed families in their care, which makes MCH nursing on monitoring developmental stages, by both unique among children-focused professions. 1 parents and professionals. Today, information on the different stages of child development, and the milestones to be achieved at each of these stages, is widely available on the inte S r E n M et M . ELWEIS An ever growing number of developm M en E t D a I l CAL HISTORY activities and programs focus on prom M ot U in S g EUM ILDIKÓ HORÁNYI children’s appropriate development and identi fying and preventing problems early on – which parents can participate in with their children from infancy. Examples include Ringató(where parents are encouraged to hold and rock their babies or toddlers on their lap while singing as a group), baby massage and mum and baby yoga sessions, popular in larger cities. Monitoring de velopmental stages has raised appreciation for their importance and changed the parent-child relationship. Playing and working with children is increasingly becoming a conscious action, 52 53 the main aim of which is to ensure optimal development, to prevent future developmental problems and to facilitate the full unfolding of each developmental stage. My research warns, however, that this new trend towards intensive childcare may exac erbate existing local and social differences, as the associated services and professionals are not available everywhere. Furthermore, many families lack – or can only acquire at great cost – the resources needed for this more inten sive type of parenting. This also has a major impact on the MCH nursing profession T , a h n e d temporary exhibitions at the Semplaces greater responsibility on those wo m rkin e g lweis Medical History Museum have in more disadvantaged and isolated commu nities. On the one hand, prevention has a a l l w so ays aimed to provide a platform for become an emphatic factor in MCH nursing. Tracing children’s developmental stage c s a o n n d temporary artists to show their work informing families of their importance hav w e al i s t o hin the museum and simultaneouscome to comprise a prominent aspect of MCH work over the last decade. On the other h ly an r d e , flect on our collection. This gesture since this has become an exacerbating factor in the case of disadvantaged families, th b e r r o i le ngs new life into our permanent dis of MCH nurses has become even more cr p uc l i a al y : and, as they are placed into new conthey carry out the screenings and refer families to the appropriate professionals. texts, its objects are enriched with new Information related to parenting and a l w a i y de ers of meaning. As the Waiting Room project fits neatly into this tradition, we 1 Bibliography: Emőke Dr. Kiss-Tóth.“A védő w női e hiv r at e ás tö k rté e ne e tén n ek é t r o téka o lak f ul f á e si t r end o en u ciá r i” space as an exhibi[Trends in the Evolution of Values in the History of Maternal and Child Health Nursing]. Egészségtudományi Közlemények[Journal for Health Sciences] 5, no. 1(2015): 11–23. Mária Neményi. Egy határszerep anatómiá t ja io – V n édőn v ők e a n nem u i, e szak a ma n i é d s etn o ika u i id r en c titá o s m ll e e tsz c ésp t o i n o tjá n ban as a source [Anatomy of a Borderline Role – District nurses at the intersection of gender, ethnic and professional identity]. Budapest: Új Mandátum Kiadó, 2001. of inspiration for participating artists.

EPERJESI ÁGNES Az epekövek gyűjtése természetesen a saját kö vemmel kezdődött. A műtét előtt metaforikus ér telmezést kapcsoltam az ismeretlen, láthatatlan kis kőhöz, ami abban segített, hogy betegként kiszolgáltatott helyzetemben valamennyit vissza nyerjek a saját testem feletti kontrollból. Az ér telmezésem csak az enyém, annak alakításában teljes a szabadságom. A betegnek szüksége lehet arra, hogy jelentéssel ruházza fel a folyamatokat a gyógyulása érdekében, akár magát a testé ben tárgyiasult epekövet is. Váratlan fejlemény volt, hogy a kórházban a kezembe is nyomták, így megnézhettem, tanulmányozhattam. Azért őriztem meg – és gondolom, hogy mások is így vannak vele –, mert voltaképpen a kövön keresz tül az ember a saját, gyógyuláshoz hozzásegítő értelmezéséhez, a saját metaforájához, a saját gondolatához kötődik érzelmileg. Egy darabig. Idővel aztán ez a kötődés elkopik, elmúlik. Nálam viszont tárgyiasult. Elkezdtem gyűjteni mások epeköveit. Készen kapott természeti for mának, kvázi ready made-eknek tartottam őket. Ezen a ponton a művészethez is kapcsolódott a dolog, amennyiben szokták azt mondani, hogy egy művészeti alkotásnak nincs sem célja, sem funkciója – van viszont formája és szerepe ab ban a kultúrának nevezett munkafolyamatban, amelyet a megismerés, a megértés érdekében végzünk. A hozzám került kövek különböző formájúak, méretűek, színűek. Keménységük és így mintha az anyaguk is kissé más lenne, miközben mégis nagyon egyformák. Egy darabig ezekkel akartam valamit kezdeni, pontosabban azt gondoltam, hogy a sokaság hasonlósága és egyedisége által hordozott metaforából sikerül valami általánost megfogalmaznom. Ezért készítettem például olyan fotogramot, amelyen az összes kő egyszerre látszik, sorban egymás mellett, nagyságrendben. Maradt azonban bennem hiányérzet. Elveszett például a kövek anyagszerűsége, ami ebben az esetben nagyon is fontos – hiszen a testünkben látens módon növekedő tárgyról van szó, amit ritkán láthatunk csak, és az anyaguk, a felületük sok esetben láthatóan más, mint egy egyszerű kavicsé. A fotogramon jól kivehető viszont az a néhány rendhagyó, a többitől eltérő formájú darab, amely a gyűjtés során hozzám került. A véletlen formaképzés esetlegességének felisme rése inkább arra késztetett, hogy ellenálljak a formai különlegességek csábító erejének. Inkább azon kezdtem gondolkozni, hogy miért válnak meg olyan könnyen az emberek a köveiktől, ha már egyszer eltették, megőrizték őket. A kéré sem talán azt az esélyt kínálta számukra, hogy a kő, amely nekik már nem jelent semmit, az én kezeim között valamiképpen újra jelentéssel telítődhessen. Az epekő az egyetlen olyan betegséghez köt hető és az egészség érdekében kioperálható részünk, ami nem gyorsan lebomló sejthalmaz, hanem megőrzi a formáját, konzerválás nélkül is eltehető a fiókba. Az epekő általában veszély telen, nem végzetes problémát okoz, hanem átmeneti kellemetlenséget, és minimális koc GÖRDÜLŐ EPEKÖVEK OBJEKT, HANG(2020) kázattal operálható ki a testből. Nincs benne semmilyen drámai potenciál, semmi olyasmi, ami miatt méltó lenne kitartó érdeklődésünkre. Érzelmileg nem lehet hozzá úgy kötődni, mint mondjuk egy tejfoghoz(hogy a másik meg csontosodott szervtárgyat említsük, amit a test eleve úgy hoz létre, hogy aztán kivesse magából). Az öröm az epekőben épp az eltűnése, testből való kikerülése, elporladása a gyógyulás során. Bár az epekő orvosi értelemben szervmaradvány – azaz megsemmisítendő –, tárgyiasult volta és szervetlen anyaga miatt mégis odaadható a betegnek. Az egészségügyi hulladékokra vonat kozó szabályozás vonatkozik rá a leginkább, de érint néhány, a kegyeleti joghoz tartozó kulcs fogalmat is, így a kettő közötti szürkezónába esik. A kegyeleti jog alá például az amputált testrészeket lehet sorolni(melyek esetében a felismerhetőség a kulcsszó), vagy egy abortált magzatot(akihez érzelmileg kötődik az ember). A dolog ennél pontosabban nem szabályozható, és jelentéktelensége, veszélytelensége miatt nincs is jelentősége a szabályozásnak. Tulajdonjogi értelemben is érdektelen. Többfelé is tartozhat: lehet a betegé, akinek a teste kiter melte, létrehozta; lehet az orvosé, aki a testből kioperálta, láthatóvá tette; és végül lehet bárkié, aki igényt tart rá. A gyakorlat az, hogy az orvos megkérdezi a beteget, kéri-e. Ha nem, akkor szervmaradványként elvben megsemmisítésre kerül. Viszont nem fertőző, nem bomlik le, ezért nem kötelező a megsemmisítése. 54 Mindebből az következik, hogy olyan tárggyal van dolgunk, ami maga a megtestesült szürkezóna: sem ez, sem az – az egyikhez túlságosan is a másik, és mégsem. A maga nemében egye dülálló, de a maga neme, mint olyan, nem túl érdekes. A test működésének mellékterméke, de még salakanyagként sem elég karakteres, hiszen semmilyen funkciója nincs. Az epekő valami, ami nincs. A testet öltött, testhez kötött semmi. Testből lesz porrá, a gyógyulás folyamatának emlékezetében. Az összegyűjtött köveket egy lezárt, fémtenge lyén forgatható üvegedénybe tettem, melyet a látogatók forgathatnak. Az üvegedény megidézi az orvosi eszközök, gyógyszerészeti tárolóedé nyek világát, homokórára is emlékeztet. A kövek a forgás következtében egymást koptatják, és lassan felőrli őket a súrlódás, az állandó ütközés és az idő. Eleinte ez a folyamat hangképződéssel jár. A hangokat rögzítjük, és a kiállítás folyamán az elporladt köveket tartalmazó tárolóedény mellé helyezzük, hallgathatóvá tesszük. A forgatást megelőzően az eredeti köveket tartalmazó edényről„előtte”-típusú tárgyfotó készül. Üveg: Ábel Tamás Fémállvány: Imrei Boglárka és Szilos András ÁGNES EPERJESI Unsurprisingly, my collection of gallstones started with my own one. Before the opera tion, I attached a metaphorical interpretation to this unknown, invisible little stone; an act that helped me, the vulnerable patient, regain some control over my own body. My interpretation was only mine and I had total freedom over how I wanted to shape it. In aid of their own healing, it makes sense that a patient would have the need to attribute meaning to these bodily processes – including the gallstone that has materialised within them. I was surprised when the doctor handed me the stone, giving me the opportunity to properly examine it. I decided to keep it – and I imagine others feel the same way – because the object allowed for an emotional attachment to my own metaphor and personal interpretation that fostered the journey of healing. For a while, at least. With time, this attachment usually fades and then slowly disappears. For me, however, it materialised itself in this very concrete object. I decided to collect other people’s gallstones as well. I considered them to be something like ready-mades, produced by nature. In this sense, my quest was connect ed to art, as it is often said that artworks have no purpose or function, only a form and a role within the process we call culture – a type of labour performed for the sake of cognition and understanding. The stones I ended up with are of various forms, sizes, and colours. They vary in degrees of hard 55 ness and therefore it feels like they are made of different materials, while also being very similar. In the beginning, I wanted to work with these ideas, hoping to formulate something general from the metaphor carried by the simultaneous presence of uniqueness and similarity within a multitude. I made a photogram, for example, where all stones are presented in an order of magnitude. Yet I still felt like something was missing. The materiality of the stones was lost – something that is quite crucial for an object growing la tently in the human body; an object we can only rarely catch a glimpse of, with a materiality and surface texture so obviously different from that of a simple pebble. The photogram, however, did a good job at highlighting the few irregu larly formed gallstones that I acquired during the collection process. Once I understood the randomness of the force that created these forms, I was able to resist the temptation to dwell on formal peculiarities. I decided instead to focus on the reasons why people were ready to part with the stones they had held on to for so long. I wondered whether they felt that my proposal was a chance for their gallstones, already meaningless to them, to once again be saturated with meaning. Gallstones are the only illness-related formations in the human body that, once removed in order to restore health, do not rapidly decompose but keep their original form and can thus be easily stored in an ordinary drawer. Gallstones usually are a minor, non-terminal form of disease, a temporary inconvenience, and their operation only poses a minimal risk. They have no dramatic potential, nothing that would warrant our sustained interest. ROLLING GALLSTONES OBJECT, SOUND(2020) They do not invoke emotional attachment the way a milk tooth does(the other ossified organ-object produced by the body destined for rejection). Although in a medical sense, the gallstone is the residue of an organ and should therefore be destroyed, its fossilised form and inorganic material make it a safe keepsake for the patient to take home. The regulation on medical waste is probably the most applicable to gallstones, yet as they also touch upon certain key issues of funerary law, they fall into a grey zone between the two. Funerary law applies to entities like amputated limbs(where recognisability is the key concept) and aborted fetuses(because of the emotional attachment). Gallstones seem to fall outside of every legal category, but since they are quite trivial and pose no great risk, there is also no need for their more precise regulation. They also seem uninteresting in terms of pro prietary rights. They can belong to a variety of people, including the patient, whose body produced them, the doctor, who removed them from the body and made them visible, and also to basically anyone who happens to claim them. The general practice is that the doctor asks the patient whether they want the stone. If not, then it usually gets destroyed as medi cal waste – this, however, is not a compulsory procedure as the stone is non-infectious and does not decompose. The gallstone is therefore the very incarnation of a grey zone: it is neither this nor that; to be seen as one thing it is too much like the other, yet not quite enough. The stone is thus unique in its own right, but‘its own right’ is not very interesting. It is a by-product of the body’s normal functioning; even as excrement, it is without much of a character, as it bears no function whatsoever. The gallstone is something that is not. It is in carnated, embodied nothingness. From the body, it shall return to dust, to commemorate the process of healing. I put the collection of stones in a glass vessel that the visitor can turn along its metal axis. The vessel evokes the world of medical instruments and pharmaceutical containers, but also recalls the shape of an hourglass. Due to the constant rotation, the stones rub up against each other and are thus slowly but surely completely erod ed through the forces of time and friction. In the beginning, this process produces sounds that we record and place by the vessel with the pulverised gallstones, making them audible for the visitor. Prior to the rotation process, a ‘before’ type photo is taken of the vessel with the original stones. Glasswork: Tamás Ábel Metal stand: Boglárka Imrei and András Szilos

SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM 1. A MÚZEUM 56 57 A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 1965-ben nyílt meg. Ezt megelőzően több évnyi előkészítő munka segítette alapításakor megfogalmazott céljait, gyűjtőkö rének megrajzolását. A magyar vonatkozású orvosés gyógyszerésztörténeti emlékanyag összegyűjtésén és tudományos feldolgozásán túl egyik fontos célja Semmelweis Ignác(1818–1865) munkásságának és családi hagyatékának őrzése, gyűjtése, feldolgozása, kultuszának ápolása lett. Hiszen a múzeum helyszíné nek kiválasztása már évekkel előbb megtörtént, a nemzetközileg legelismertebb magyar orvostudor szülőházát szemelve ki erre a célra. A Tabán rehabilitá ciójakor megkímélt, ám a II. világháborúban súlyosan sérült polgár- és kereskedőház műemléki újjáépítése már egy kialakítandó múzeum szempontjait vette figyelembe. A gyűjtemény alapját a Budapesti Királyi Orvosegyesület Könyvtárának jogutódjaként tekinthető Orvostörténeti Könyvtár anyaga adta, mely könyveken és dokumentumokon kívül az orvosi és gyógyszerészeti mesterség tárgyi kultúráját tükröző korábbi gyűjtemé nyek megmaradt anyagát is őrizte. Később a két intéz ményt összevonták, majd levéltárral bővítették. Ma a Magyar Nemzeti Múzeum keretein belül működik.

SEMMELWEIS MEDICAL HISTORY MUSEUM 1. MUSEUM 58 59 The museum’s 1965 opening was preceded by years of preliminary work to outline its foundational goals and the focus of its collection. Besides collecting and researching the material traces of Hungarian medical and pharmaceutical history, another main aim is to preserve, collect, and process the work and family heritage of Ignác Semmelweis(1818‒1865), cultivating his status in public memory. The museum’s location had long been appointed as the former home of the most internationally well-known Hungarian doctor. The house, inhabited by tradesmen and members of the middle classes, was spared during the rehabilitation of the surrounding area(the“Tabán”), but was severely damaged in World War II. Its subsequent reconstruction was already carried out with the needs of a future museum in mind. The collection’s core was formed by the material heritage of the Medical History Library (the legal successor of the Royal Budapest Medical Association’s Library), which preserved not only books and documents, but also the material culture of medical and pharmaceutical practice as inherited from earlier collections. The two institutions were later merged and expanded with an archive, currently operating within the framework of the Hungarian National Museum.

60 61

FÁTYOL VIOLA A SZENTKÉPALBUM ÉS SZOMMER MÁRIA PORTRÉJA FOTÓ, ARCHÍV ANYAGOK(2020) Fotográfusként a f igyelmem az egészség ügyben dolgozó nők képi reprezentációja felé fordult. Több publikus és online elérhető fotó gyűjteményt megvizsgáltam, majd az MTVA fotóarchívumában végeztem kutatást, ahol sok női orvosról készült képet találtam, az orvosnő (35 találat), a doktornő(40 találat) és az orvos (4198 találat) szavakra keresve. Ezeknek egy jó része az ötvenes-hatvanas években készült, és illeszkedett a korabeli sajtófotó jellegzetes képi világába: a képeken látszik a tudatos rendezés és a jobbára mesterséges fényhasználat. A fotókat nézegetve feltűnő volt, hogy a női orvosokat a leggyakrabban gyerekek ellátása közben ábrázolják. Ez abból is következett, hogy Magyarországon a gyermekorvosok között min dig jelentős volt a nők aránya, a jelenleg prak tizáló gyermekorvosok háromnegyede szintén nő. Mivel a hagyományos női szerepmodellben a nők feladata a gyermekek gondozása, a nők felülreprezentáltsága a gyermekorvosi szakmá ban tulajdonképpen ennek a szerepelvárásnak a családon kívüli kiterjesztése. Ennek a szerepnek az ábrázolása látható a sajtófotókon is, amikor a női orvosokat ábrázoló fényképek a magasan iskolázott nő imázsa vagy az általa végzett mun ka szellemi erőfeszítéseinek bemutatása helyett inkább a betegellátás anyai, gondoskodó, érzel mi részére helyezték a hangsúlyt. Különös képi jelenség jött így létre, hiszen a fotók a barokkos fényhasználat és a kimerevített jelenetek miatt szignifikáns hasonlóságot mutatnak a Máriát és a Kisjézust ábrázoló festményekkel. Tekint ve, hogy a kommunista államhatalom komoly lépéseket tett a kereszténység és az egyházak felszámolására, a keresztény ikonográfia ilyen markáns megjelenését kifejezetten érdekes képi leletnek tartom. A szentképek kis méretű, imakönyvben őrizhető képek, melyek a szent családot, bibliai jelene teket vagy szenteket ábrázolnak, és a katolikus vallás gyakorlói az otthoni magánáhítat során használják őket. Ezeket szokás volt gyűjteni, és gyűjtőik gyakran nagy műgonddal rendezget ték őket albumokba. Ehhez a gyűjteményező szokáshoz visszanyúlva elkészítettem speciális álszentkép albumomat. Az albumban egymás mellett szerepelnek eredeti szentképek, mű vészettörténetből ismert festmények általam szentképformátumra alakított variációi, vala mint a női orvosok fotói. A különböző forrású képek összesimulnak, a kompozíciós hasonló ságok láthatóvá válnak. A gyűjtemény egyrészt szakralizálja az orvosábrázolásokat, másrészt a piros műbőr album idézőjelei között felvillantja a gyermekkori bélyeg- és képeslapgyűjtemé nyeket övező áhítatot is. Ezt a szentképábrázolási típust követi a Szom mer Mária védőnőről készült portrém is. Mária gondozta a terhességemet 2019-ben, és ő volt az, aki egy rutinlátogatás alkalmával felismer te a terhességi toxémiát, és haladéktalanul kórházba küldött. Az ő szakmai felkészültsé gén múlt, hogy a gyermekem és én időben 62 kerültünk szakorvosi kezekbe, így a kisfiam a korai születés ellenére semmilyen maradandó károsodást nem szenvedett. A védőnői hálózat megléte, ezen belül is különösképpen Mária szakértelme a családom egész jövőjére hatás sal volt, így személyesen tapasztalhattam meg a védőnők munkájának fontosságát. Mivel a védőnők képi reprezentációja még a többi női egészségügyi dolgozóénál is hiányosabb, ezzel a portréval szeretném megnyitni a sort, és képi jelenlétet adni Szommer Máriának, valamint a magyarországi védőnőknek a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum falai között. VIOLA FÁTYOL THE ALBUM OF HOLY IMAGES AND THE PORTRAIT OF MÁRIA SZOMMER PHOTO, ARCHIVE MATERIAL(2020) My interest as a photographer has recently tur ned towards the visual representation of women in healthcare. I have researched several public and virtual photo collections, as well as the MT VA’s(Media Services and Support Trust Fund) photography archive, where I found numerous images of women doctors when searching for the keywords“female physician”(35 matches), “female doctor”(40 matches) and“doctor”(4198 matches). A large portion of these were taken in the 1950s and 1960s, with the typical visual aesthetic of the era’s press photography: they are heavily staged and rely on artificial lighting. SEMMELWEIS Skimming through the images, it became quite ORVOSTÖRTÉNETI evident that female doctors were most typically MÚZEUM depicted while caring for children. This is partly 2. BÁBÁK because women have always been overrep resented amongst Hungarian paediatricians: about three quarters of currently active paediat ricians are still female. As the traditional female role model is organised around childcare, the high percentage of women in the paediatric profession can be seen as an extension of the same role model beyond the family. Press pho tographs also reiterate this model, when instead of the image of the highly educated woman 63 motherly, caring, emotional aspect of female or her intellectual efforts, they highlighted the physicians’ work. This results in a peculiar visual phenomenon: the baroque-like use of light and the staged scenes show significant similariti es with paintings of the Holy Mary and Baby Jesus. Keeping in mind that the communist Az elmúlt s s ta z t á e z a a u d th o o k ri b ty a d n id a e s v z e ü ry l t ő hi n ng ő i é n s it a s p m ow a e g r z t a o t élete a bába sza el k im tu in d at á e s C á h t r ó is l ti f a ü ni g ty g a ö n t d t t . h A e m Ch e u n rc n h, y I i c b o e ns n id h er ozzá nem értő t b hi á s b ob a vi s o e u g s r é e d ite k r e at z io e n tt o , f a Ch s r z is ü tia lé n s ic g on y o a g k ra r p a h n y végző a very interesting visual discovery. dött a szü R lő eli n gi ő ou é s s ic a on g s y d e e r p m ict e in k g h th a e lá H l o á ly va Fa l. m A il z y, a B n ib y a- és csecsemő li h ca a l la sc n e d ne ó s s , á or g s m ain a ts g a a r s e s o z ft á en m s á m n a a ll k en c o s u ö g k h kentését szerették t v o o f l i n t i a nt e o lé p r ra n y i e a r b b o á o b ks á , k m m aki e n g g f t e h l e e m lő a k n é im pz ésével a portant part of private liturgies for Catholics. 18–19. száz It a w d a b s a c n u . st A o z m e ar r y re to v c o o n lle a c t t k t o he z s ó e l i e m g a k g o es rá an b d bi javaslat Torkos Jus a t rr u a s ng J e án th o e s m (1 w 6 it 9 h 9 g – r 1 e 7 a 7 t 0 c ) ar t e o i l n lá to b d ó e l d s i z ca á t r e m d azik, aki az 1745-be a n lbu m m e s. g R j e e a l c e h n in t g T b a a x c a k t P o h th a is rm tra a d c it e io u n, t I ic p a re Posoniensis című pa m red u m nk y á o j w á n ba sp n ec s i z a a l f b ak á e ly ic o o z n ta alb a u b m á . b H á e k re, működé I present original religious imagery alongside sének felt s é o t m e e le w it e . ll E -k z no v w o n lt p a a z in a ti l n a g p s j t a ha a t z I r 1 e 7 p 7 h 0 ra s b ed en as kiadott Generale r N el o ig r io m us a i t c i o v n u s m , as in we R ll e as S t a h n e i p t h a o t t i o s g r r e a n ph d s e o le f tnek, amely tar f t e a m lm ale a d z o ta cto a r z s. e A g s a é r s e z s s u é lt g o ü f t g he y j m uxt e a g po s s z i e tio r n v , ezésé c h e e m z ade it possible for my son and me to get the different images come together; their com- medical treatment on time, ensuring that my szükséges jogszabályokat, így a bábák működésének positional similarities become evident. On the baby suffered no permanent damage. The exis kereteit is o . n M e u ha n n k d á , j t u he ka co t ll e ec n t g io e n d sa é c l r y a h lis e e z s t k h ö e t i ö m t a t g é e k s , ame t l e y n e c t e of the health visitor network, but especially kizárólag o a f h do a c t t ó o s rs á , g w i h o ile rv a o lso s p e l l a ő y t fu ti lly vi c z a s ll g in a g u to t m án in k d, aphat M ta ár k ia’s competence has had a lasting impact on meg. A tö t r h v r é o n ug y h a t l h a e p r j e á d n im a i v ta á t r io m n e le g at y h é e k r a é lb s u a m v , á th ro e sok k t ö h t e e fu ture of my whole family and provided me reverence surrounding the stamp and postcard with a personal perspective on the importance lesek volta co k lle a c z ti o on r s vo of s o m ur e c l h le ild tt ho fi o z d e . tett bábát is alkalm of a t z h eir work. As the visual representation of ni. Beveze T t h t i é s k re k li ö g t io e u le s z ic ő on o o k g t r a a t p á h s y u r k es a u t r , f m ace e s g i s n z m er y vezték health visitors 1 is even more lacking than that annak isk p o o la rt i ra fe it l o té f h te ea le lt i h t. v E isi n to n r e M k ár e ia lle S n zo é m re m a er 2 . I 0 w . a s s zázad of other female health workers, I dedicate this in Mária’s care during my pregnancy in 2019, portrait to be the first in line, granting a visual elejéig a képzésben részesült bábák száma országos and it was she who diagnosed my pregnancy presence to Mária Szommer and Hungarian viszonylatb to a xa n em re ia n d d u k r í in v g ü a l a ro la ut c in so e n vis y it v a o n l d t, im ez m é e r d t ia fő te k ly épp health visitors in general within the walls of the a kisebb te se le n p t m ü e lé t s o e h k o e sp n ita m l. H ű e k r ö p d ro t f e es k si o on ly a a l c n o o m k p , e a t k en ik oktat S á e s mmelweis Medical History Museum. nélkül, gyakorlatban szerzett ismereteikre támaszkodtak. 1 Hungarian health visitors are exclusively women, hence the name“védőnő”, literally“a woman who protects”. Translator’s note.

FÁTYOL VIOLA A SZENTKÉPALBUM ÉS SZOMMER MÁRIA PORTRÉJA FOTÓ, ARCHÍV ANYAGOK(2020) Fotográfusként a f igyelmem az egészség ügyben dolgozó nők képi reprezentációja felé fordult. Több publikus és online elérhető fotó gyűjteményt megvizsgáltam, majd az MTVA fotóarchívumában végeztem kutatást, ahol sok női orvosról készült képet találtam, az orvosnő (35 találat), a doktornő(40 találat) és az orvos (4198 találat) szavakra keresve. Ezeknek egy jó része az ötvenes-hatvanas években készült, és illeszkedett a korabeli sajtófotó jellegzetes képi világába: a képeken látszik a tudatos rendezés és a jobbára mesterséges fényhasználat. A fotókat nézegetve feltűnő volt, hogy a női SEMMELWEIS orvosokat a leggyakrabban gyerekek ellátása MEDICAL HISTORY közben ábrázolják. Ez abból is következett, hogy MUSEUM Magyarországon a gyermekorvosok között min 2. MIDWIVES dig jelentős volt a nők aránya, a jelenleg prak tizáló gyermekorvosok háromnegyede szintén nő. Mivel a hagyományos női szerepmodellben a nők feladata a gyermekek gondozása, a nők felülreprezentáltsága a gyermekorvosi szakmá ban tulajdonképpen ennek a szerepelvárásnak a családon kívüli kiterjesztése. Ennek a szerepnek az ábrázolása látható a sajtófotókon is, amikor a női orvosokat ábrázoló fényképek a magasan iskolázott nő imázsa vagy az általa végzett mun ka szellemi erőfeszítéseinek bemutatása helyett inkább a betegellátás anyai, gondoskodó, érzel 64 mi részére helyezték a hangsúlyt. Különös képi jelenség jött így létre, hiszen a fotók a barokkos fényhasználat és a kimerevített jelenetek I m n ia t t h t e past centuries, the life of newborn babies and szignifikáns hasonlóságot mutatnak a M th ár e iá i t r mothers depended on the knwoledge of midés a Kisjézust ábrázoló festményekkel. Tekint ve, hogy a kommunista államhatalom ko w m i o v l e y s. If the attending midwife lacked the necessary lépéseket tett a kereszténység és az egyh e á x z p ak ertise, the birth could end with the death of both felszámolására, a keresztény ikonográfia b il a ye b n y and mother. In the 18 th and 19 th centuries, sevmarkáns megjelenését kifejezetten érdekes képi leletnek tartom. eral attempts were made to organise the education A szentképek kis méretű, imakönyvben őri o zh f e m tő idwives in order to decrease the high numbers képek, melyek a szent családot, bibliai je o le f n m e aternal and infant mortality. The earliest such teket vagy szenteket ábrázolnak, és a katolikus motion was made by János Justus Torkos(1699‒1770), vallás gyakorlói az otthoni magánáhítat során használják őket. Ezeket szokás volt gyűjte w ni h , é o s , in his 1745 work Taxa Pharmaceutica Posoniengyűjtőik gyakran nagy műgonddal rende s z i g s e , t p roposed the regulation of the operating conditék őket albumokba. Ehhez a gyűjtemén ti y o e n ző s of midwives. This formed the basis of the 1770 szokáshoz visszanyúlva elkészítettem speciális álszentkép albumomat. Az albumban eg r y e m g á u s lation entitled Generale Nominativum in Re mellett szerepelnek eredeti szentképek S , m an ű itatis, which included the necessary legalities for vészettörténetből ismert festmények ált o a r la g m anising healthcare and outlined the framework szentképformátumra alakított variációi, vala for the legal operation of midwives. This entailed an mint a női orvosok fotói. A különböző forrású képek összesimulnak, a kompozíciós has o o p nl e ó rating ke p r e ü r lt m ün i k t s is za s k u o e rv d os o i n ke c z e ek t b h e e , í m gy i a dw kis i f f i e am pa a ssed an ságok láthatóvá válnak. A gyűjtemény egy e r x é a sz m t ove k rs o e ra e i s n zü b le y té t s h e e lle lo né c r a e l s m em e m d i i l c ye a n l a m u a t ra h d o a r n i d ty ó . Accordszakralizálja az orvosábrázolásokat, másré in sz g t a to the k l á a ro w so , c dá o s u t n ne t m ies sz a en n v d ed t e o t w t. A n v s é w dő e n r ő e i h o á b ló l z i a g t ated piros műbőr album idézőjelei között felvillantja megléte, ezen belül is különösképpen Mária a gyermekkori bélyeg- és képeslapgyűjt t e o m e é m ploy sz a ak p é a rt i e d lm m e i a d c w sa i l f á e do a m lo e n g g é s sz id jö e vő d jé o r c e t h o a r t s á . s Their nyeket övező áhítatot is. compulso s r a y l v e o d lt, u íg c y a s t z i e o m n é w lye a s s en in ta t p ro as d zt u a c lh e a d tt , a i m ts m c e o g nditions Ezt a szentképábrázolási típust követi a S w zo e m re outli a n v e é d d . ő H nő o k w m e u v n e k r á , j u án p ak un fo t n il to t s h sá e g b át e . g M i i n ve n l i a ng of the mer Mária védőnőről készült portrém is. Már th ia védőnők képi reprezentációja még a többi női 20 century, the number of midwives actually receivgondozta a terhességemet 2019-ben, és ő volt egészségügyi dolgozóénál is hiányosabb, ezzel az, aki egy rutinlátogatás alkalmával felis in m g er f orma a l p e o d rt u ré c v a a t l i s o ze n re r t e n m ém a m in e e g d ny v it e n r i y a s lo or w t, é ; s th ké e p m i ajority te a terhességi toxémiát, és haladékta o la f n m ul idwiv j e l s en in lét s e m t a a d l n le i r Sz t o o m w m n e s r a M n á d riá v n il a l k a , g v e al s am co in n t tinued to kórházba küldött. Az ő szakmai felkészü re lt l s y é on pra a c m ti a c g a y l ar k o n rs o z w ág l i e v d éd g ő e n . őknek a Semmelweis gén múlt, hogy a gyermekem és én időben Orvostörténeti Múzeum falai között. VIOLA FÁTYOL THE ALBUM OF HOLY IMAGES AND THE PORTRAIT OF MÁRIA SZOMMER PHOTO, ARCHIVE MATERIAL(2020) My interest as a photographer has recently tur ned towards the visual representation of women in healthcare. I have researched several public and virtual photo collections, as well as the MT VA’s(Media Services and Support Trust Fund) photography archive, where I found numerous images of women doctors when searching for the keywords“female physician”(35 matches), “female doctor”(40 matches) and“doctor”(4198 matches). A large portion of these were taken in the 1950s and 1960s, with the typical visual aesthetic of the era’s press photography: they are heavily staged and rely on artificial lighting. Skimming through the images, it became quite evident that female doctors were most typically depicted while caring for children. This is partly because women have always been overrep resented amongst Hungarian paediatricians: about three quarters of currently active paediat ricians are still female. As the traditional female role model is organised around childcare, the high percentage of women in the paediatric profession can be seen as an extension of the same role model beyond the family. Press pho tographs also reiterate this model, when instead of the image of the highly educated woman 65 motherly, caring, emotional aspect of female or her intellectual efforts, they highlighted the physicians’ work. This results in a peculiar visual phenomenon: the baroque-like use of light and the staged scenes show significant similariti es with paintings of the Holy Mary and Baby Jesus. Keeping in mind that the communist state authority did everything in its power to eliminate Christianity and the Church, I consider this obvious reiteration of Christian iconography a very interesting visual discovery. Religious icons depicting the Holy Family, Bib lical scenes, or saints are often small enough to fit into prayer books, making them an im portant part of private liturgies for Catholics. It was customary to collect these images and arrange them with great care into dedicated albums. Reaching back to this tradition, I pre pared my own special fake icon album. Here, I present original religious imagery alongside some well-known paintings that I rephrased as religious icons, as well as the photographs of female doctors. As a result of the juxtaposition, the different images come together; their com positional similarities become evident. On the one hand, the collection sacralises the images of doctors, while also playfully calling to mind, through the red imitation leather album, the reverence surrounding the stamp and postcard collections of our childhood. This religious iconography resurfaces in my portrait of health visitor Mária Szommer. I was in Mária’s care during my pregnancy in 2019, and it was she who diagnosed my pregnancy toxaemia during a routine visit and immediately sent me to hospital. Her professional competen ce made it possible for my son and me to get medical treatment on time, ensuring that my baby suffered no permanent damage. The exis tence of the health visitor network, but especially Mária’s competence has had a lasting impact on the future of my whole family and provided me with a personal perspective on the importance of their work. As the visual representation of health visitors 1 is even more lacking than that of other female health workers, I dedicate this portrait to be the first in line, granting a visual presence to Mária Szommer and Hungarian health visitors in general within the walls of the Semmelweis Medical History Museum. 1 Hungarian health visitors are exclusively women, hence the name“védőnő”, literally“a woman who protects”. Translator’s note.

66 67

SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM 3. HUGONNAI VILMA Hugonnai Vilma nevét valószínűleg sokan ismerik, életét regények, filmek dolgozták fel. Az első magyar 68 orsz 6 á 9 gi női orvos 1847-ben született grófi család leszár mazottjaként. Élete jól példázza, hogy a nők jelenlé téről a magyar orvostudományban csak a 19. végétől kezdődően beszélhetünk, általánosan elfogadottá és elismertté azonban ennél is később, a huszadik század elején vált a női orvosi tevékenység. Az okos, tanulni vágyó fiatal lány azonban nem végezhetett itthon felsőbb iskolákat, ugyanis ezeket akkor nők még nem látogathatták. Svájcban képezhette tovább magát, ahol női hallgatók előtt is nyitottak voltak az egyete mek. 1872-ben iratkozott be a Zürichi Egyetem orvosi fakultására, majd a kórházi gyakorlatot követően 1880ban tért haza. Azonban küzdelmes út várt rá, csupán 1897-re sikerült kiharcolnia, hogy diplomáját Magyaror szágon is elfogadják. Erre azt követően kerülhetett sor, hogy 1895-től hazánkban engedélyezték, hogy nők is részt vehessenek a felsőoktatásban. Hugonnai Vilma a női emancipációs mozgalom egyik élharcosa lett. A nőmozgalom Magyarországon című művében fejti ki gondolatait arról, hogy milyen szerepet játszhatnak a nők a szellemi életben, illetve kijelöli a helyüket az egészségügy területén belül is. Elsősorban a szegé nyek, elesettek és a nők orvosaként praktizált, de jelentős munkát végzett az egészségügyi felvilágosítás terén is. A Múzeum állandó kiállítása is megemléke zik Hugonnai Vilmáról, adattára pedig őrzi az orvosnő hagyatékát, amelyben többek közt kiadatlan kéziratai, betegnaplói, orvosi tevékenységgel kapcsolatos iratai találhatók.

SEMMELWEIS MEDICAL HISTORY MUSEUM 3. VILMA HUGONNAI Vilma Hugonnai’s name is quite well-known, as her life was an inspiration for several novels and films. The first Hungarian female doctor was born in 1847 as the descendant of a lineage of Hungarian counts. Her career demonstrates that the presence of women in Hu 7 n 0 71 garian medical science can only be dated back to the late 19 th century, while their general acceptance and recognition came even later, in the first half of the 20 th century. Hugonnai, a bright woman eager to study, did not have the chance to enter higher education in Hungary, as women were banned from these institutions at the time. Therefore she studied in Switzerland, where universities were open to women. She enrolled at the Medical Faculty of the Zürich University in 1872, and then returned to Hungary in 1880 after her hospi tal placement. Her struggles, however, did not come to an end, as it took another 17 years to get her degree acknowledged by the Hungarian authorities. This was only possible after an 1895 act that allowed women to participate in higher education. Hugonnai became one of the leading figures of the Hungarian women’s liberation movement. Her work Women’s Movement in Hungary summarises her thoughts on the contributions women could make to intellectual life as well as their potential role in healthcare. She dedicated her career to women and those living in poverty and at the peripheries of society, while also doing relevant work in the field of health education. The Semmelweis Museum’s permanent exhibition commemorates Hugonnai’s work and the institution’s archive preserves her material heritage, including her unpublished manuscripts, patient diaries, and other documents related to her medical practice.

SIMON ZSUZSANNA FORTIS FEMINAE FANZINE, INSTALLÁCIÓ(2020) ZSUZSANNA SIMON FORTIS FEMINAE FANZINE, INSTALLATION(2020) A legenda szerint Wilgefortis(a latin eredetű „virgo fortis” szóösszetételből ered, ami„bátor szüzet” jelent) örök szüzességet fogadott Is tennek, azonban édesapja, a pogány portugál király ennek ellenére férjhez akarta adni Szicília királyához. Wilgefortis kemény böjtbe fogott, önmegtartóztató gyakorlatokkal sanyargatta magát, koplalt és külön imádkozott azért, hogy a nők megszabaduljanak az életükben megta pasztalt szenvedéstől: a nem kívánt férjektől, a nőket érő fizikai erőszaktól és a gyakori fájdal makkal járó menstruációtól. Azért is fohászkodott Istenhez, hogy vegye el szépségét, és így elriassza a kérőket. Egy nap szakállal ébredt, amivel valóban sikerült elkerül nie, hogy férjhez adják. Apja dühe elől azonban nem menekülhetett: a király keresztre feszíttette saját lányát. Wilgefortis az abúzust elszenvedett nők, a ke gyetlenkedő férjeiktől szabadulni akaró asszo nyok védőszentje, és emellett női betegségekből való gyógyulásért is szoktak hozzá fohászkodni. Úgy emlékeznek rá, mint a bátor nőre, aki meg halt azért, mert kiállt a férfi elnyomás ellen és reményt adott a nőknek, akik szintén ki voltak téve a férfi erőszaknak és hatalomnak. Wilgefortis legendája az 1000-es évekre datálha tó, ám csak az 1200-as évektől övezte nagy tisz telet a városokban és kolostorokban egyaránt. Európa-szerte különböző neveken vált ismertté, rendszerint Jézushoz hasonlóan, kereszten és hosszú(női) ruhában ábrázolták. Wilgefortis története az orvostudományhoz kapcsolódva is aktuális: jelenleg is nagyon sok nő szenved az arcszőrzet problémájától. Míg az arcszőrzet Wilgefortisnál a férfiak elleni véde kezést szolgálta,„védelmet nyújtott”, ma már szégyenérzést kelt; szorongást, depressziót vált ki azokban a nőkben, akik fokozott szőrnöveke désben(hirsutizmusban) szenvednek. A legenda érvényessége visszaköszön a női jogokért vívott harcban, mind az abúzust elszenvedett nők helyzetét, mind hétköznapi életüket tekintve. According to legend, Wilgefortis, whose name originates from the Latin compound‘virgo fortis’ (‘brave virgin’), vowed eternal virginity to God, 72 73 yet her father, the heathen king of Portugal, planned to marry her to the king of Sicily. Wilge fortis embarked on a strict fast and tortured herself with various other exercises in absti nence, while praying to God to rid women of the manifold sufferings they experience throughout their lives, such as unwanted husbands, physical violence, recurring pains, and menstruation. She also pleaded with God to take away her beauty as a way of deterring her suitors. One morning, she woke up with a beard and thus managed to avoid being married off. However, she couldn’t escape her father’s anger: the king condemned his own daughter to crucifixion. Wilgefortis is known as the patron saint of bat tered women and wives who hope to escape from their abusive husbands. She is also invoked to heal diseases of the female reproductive sys tem. She is remembered as a brave woman who was ready to face death in her fight against patriarchal oppression, offering hope to other women who are exposed to male aggression and dominance. Wilgefortis’ legend can be dated back to the 1000s, but she only gained respect among both laywomen and nuns in the 1200s. She became known under various names throughout Europe and was usually portrayed in a Jesus-like man ner, on the cross, wearing a long(female) dress. Wilgefortis’ story is also pertinent to the med ical discourse: facial hair still poses an issue for many women. While in the past it“gave pro tection”, in the present it provokes shame and depression in women suffering from increased hair growth(hirsutism). Wilgefortis’ story also resonates with the fight for women’s rights, concerning women’s everyday lives as well as the situation of abused women.

SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM 4. „LUJZA” 74 75 A firenzei Palazzo Pitti természettörténeti és fizi kai stúdiójában 1775-től működött Felice Fontana (1730–1803) anatómus vezetésével az a viaszmodelláló műhely, ahol olyan európai hírű viaszszobrászok dol goztak, mint például Clemente Susini(1754–1814) vagy Paolo Mascagni(1752–1815). A tudományos és művészi kivitelezés tekintetében egyaránt magas színvonalat képviselő anatómiai szemléltető eszközök legszebb darabjait készítő műhely évtizedeken keresztül látta el Európa egyetemeit az oktatáshoz nélkülözhetetlen anatómiai készítmények viaszból készült változataival. A különféle kisebb szervektől kezdve az egész alakos bonctani figurákig több ezernyi viaszpreparátum di cséri az anatómusok és művészek összehangolt mun káját. Innen került ki a II. József által 1789-ben a pesti orvosi fakultásnak ajándékozott, a női test nyirokrend szerét bemutató méretarányos figura is, amely szép ségével méltán érdemelte ki a Venus Anatomica(hét köznapi nevén„Lujza”) elnevezést, és amely a Múzeum kiállításának egyik legmegbecsültebb darabjává vált.

SEMMELWEIS MEDICAL HISTORY MUSEUM 4. “LUJZA” 76 77 Florence’s famous wax modelling studio that employed internationally renowned artists like Clementine Susini(1754‒1814) and Paolo Mascagni(1752‒1815), operated in the city’s natural history and physics studio under the auspices of anatomist Felice Fontana (1730‒1803) from 1775. Working to a very high scientif ic and artistic standard for decades, the studio sup plied European universities with beautiful, wax-based anatomical visual aids that were indispensible for medical education. From smaller organs to full-body anatomical models, thousands of wax figures testify the coordinated work of artists and scientists. The wax figure representing the female lymphatic system to scale, presented as a gift by Joseph II to the Medical Faculty of Budapest in 1789, was also produced in this studio. The figure’s beauty earned it the name Venus Anatomica(more commonly known as“Lujza”). It is one of our collection’s most treasured pieces.

78 79

SZÁSZ LILLA HÉTKÖZNAPI HŐSEINK – KÉT VÉDŐNŐ PORTRÉJA FOTÓSOROZAT, INTERJÚ(2020) A védőnők kilencvenkilenc éve nyújtanak segít séget a legfontosabb életszakaszokban: a gyer mekvárás alatt, az újszülött fogadásakor, a csalá di élet kialakításánál; támogatják a családokat a gyerekek óvodába, iskolába menetelénél. Jelen vannak mind az alap-, mind a szakellátásban. A területi védőnők a várandósok és gyereket nevelők körében, az iskolavédőnők az oktatási intézményekben végzik munkájukat. A kórházi védőnők jellemzően a szülészeteken, újszülött osztályokon dolgoznak, és a várandós, gyermekágyas anyák ellátásában, a szoptatás segítésében, az anya és újszülöttje hazabocsátá sának előkészítésében, az egészségnevelésben vesznek részt. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szol gálat(ÁNTSZ) szervezetében működő Család védelmi Szolgálat munkatársai védőnői képe sítéssel rendelkező szakemberek. Feladatuk 80 többek között az oktatási intézményen kívüli családtervezési ismeretek terjesztése, a nehéz helyzetben lévő várandós anyák segítése, támo gatása, illetve a terhességmegszakítás előtti és utáni tanácsadás. Munkájuk nagyon fontos, de nem látványos, nincsenek megbecsülve sem szakmailag, sem anyagilag, pedig a társadalom minden szeg letében jelen vannak. Sokszor az ő személyük és az irántuk érzett bizalom segít abban, hogy perifériára szorult embereket elérjenek, nőgyó gyászati, pszichológiai, nevelési és egyéb segít séget adva nekik. A gyűjteményben való kutatásom során szá mos védőnőkről készült csoportképet, portrét találtam. Ezeket tanulmányozva arra gondol tam, hogy személyes portrékat készítek a mai Magyarországon dolgozó védőnőkről. A kiállításon két„portré” kerül bemutatásra: A slideshow Bánhidi Ildikó 17. kerületi védőnő egy napját mutatja be. Ildikó hosszú évek óta dolgozik területi védőnőként. Baba-mama klu bot vezet, dolgozik anyaotthonban, újabban mediátor képzésre jár. Ildikó nagyon elkötelezett a munkája iránt, szinte nincs is olyan része, amit ne szeretne. A hanganyagban Mészáros Ágnes mesél a mun kájáról. Ági szociális munkás, számos egyéb feladata mellett védőnői feladatokat is ellát. Az Élessarokhoz jár ki hajléktalan családokat látogatni, az ő ügyes-bajos dolgaikat intézi, tanácsokat ad, abortuszt szervez, terhesség megelőzésről beszél. Ő maga is volt hajléktalan anya, gyermekével kilenc évet töltött utcán és egy autóban. Ismeri a telep összes tagját, prob lémáikat. Érti és beszéli a nyelvüket. LILLA SZÁSZ OUR EVERYDAY HEROES – PORTRAIT OF TWO HEALTH VISITORS PHOTOSERIES, INTERVIEW(2020) In the last 99 years, Hungarian health visitors have been offering their help in the most im portant stages of life, including pregnancy, the arrival of a newborn, and the beginnings of family life; supporting families through the inauguration of children into kindergartens and schools. They are present in both basic and specialised healthcare. Some health visitors are employed by districts to care for pregnant SEMMELWEIS 5. women and those raising young children, while ORVOSTÖRTÉNETI ORIENTALE PHARMACIA others work with schools and other educational MÚZEUM institutions. In hospitals, health visitors usually work at obs tetric or neonatal units, looking after pregnant and postpartum women, assisting with breast feeding, preparing mothers and newborns for their release from hospital, and participating in health education. Employees of the ÁNTSZ’s(National Public Health and Medical Officer Service) family care centres are all qualified health visitors. Their tasks include extra-institutional education about Az O 8 rv 1 ost f ö a r m té ily n p e la t n i n M in ú g, z c e a u rin m g fo á r ll a a n n d d su ó pp k o iá rt l in lí g tá p s re a g a lapjainant women in difficult social circumstances, ban a nyu a g n a d t p i r o e r v a o nd slá po s s t tö a r b t o é r n tio e n té c r o e un f s ó e k ll u in s g z . ál, ezen belül leginkább Th a e z w e o u r r k ó o p f a h i e s al z t í h n v t i é si r t r o e rs h is e v ly er e y z i i m a p h or a ta n n g t, súlyt. Földrajzi é y s et k a u lm lt o u s r t á in li v s is h ib e le l : y e z v e en té t t ho t u e g k h in th tv ey e a e re z p íg re y természetes s , e h n i t s i z n e a n lm a o m st e a v g er y y a c r o o rn r e v r o o s f t s u oc d ie o t m y, t á he n y y a i r s e ebbe a underpaid and do not receive the respect they régióba ág de y s a e z rv ó e d . I o t i t s t o b ft e en . É th p e p ir p e e z r é so r n t a a l p j r e e l s e e n nc le e g an k d ronológiai vezérf th o e n t a ru la st t t k he ö y v i e n t v ő ok t e á in rl p a e t o p p á le r t h h u at z h a e m lps o t s h a em n szem lélteti a sz b a r k id m ge a th t e ág ga a p b a b n é d s of h fe a r z g a y i n ö ae s c s o z l e og te ic v a ő l, i p t s , y f ejlődési chological, educational, etc. help to those on ívét. Az in t t h é e ze p t er g ip y h ű er j y tő o k f ö so r c é ie t t i y s . ekképp határozták meg alapításak D o u r r . in A g zo m n y b re a s n ea a rc t h á i r n la th t e ig c y o e lle k c s t z io i n k , , I h c a am cs e upán jelzés érté a k cr ű o e ss n nu is m , k er i o te us k i i n n d t i é vi s d t ua n l y an ú d jt g a r n ou i p a p t o ö rt r r t a é it n s eti korok más kultú o r f k h ö e r a e lt i h b v e is n ito m rs e . S g tu je d l y e in n g ő th e e g s é e, s I z d s e é c g id f e e d lf t o o gására, a create my own portraits of health visitors cur gyógyítás re e n lt tl é y r a ő ct s iv z e e i m n H lé u l n e g t a ű ry v . onulataira. A közel-keleti iszlám és T a h k is e e r x e h s ib z it t i é o n n y fea k t u ur lt e ú s t r w k o ör of e t g he y s m e‘p á o s r s t a ra l it s s z ’: orosabb kontaktus T a h i e r s é lid v e é s n ho g w y p ü r m ese ö n l t c s s a ö d z a ő y e in n th o e s l z ife to o t f t Il a di m kó eg az Bánhidi, who has been working as a health vi egészségv si é to d r e in le B m ud m ap e es l, t’ h s 1 i 8 g t i h é d n i é st v ri e ct l, fo te r a rá lo p n i g áv ti a m l e k . apcsolatos tapa S s h z e ta ru la n t s a a it m , a um zo & nb ba a b n y c Á lu z b s , ia wo t r á k v s o in lib a b mo ré t gióinak tudását év h s e z rs á ’ h z o a m do e, k a o n n d h k a e s r r e e s ce z n tü tly l b c e s g u u p n á a n tr a ain k i e n r g eskedők révén ism i e n r m h e e d t i t a ü ti k on m . Sh e e g i . s A ver t y ö d b e b di é ca v t e ed zr t e o d he e r s w m ork últra and loves almost every aspect of it. visszateki I n n t t ő h , e a s z o o un n d b r a e n co m rdi á ng s , f w il e o h z e ó a f r i Á a g i n a e la s p M o és k z o á n nyug vó, a gyóg r y os ít t á a s lk h a o b z ou m t á he s r k w ép or p k. v Á i g s i z i o s n a y so u c l i ó al t w á o v r o ke lr keleti orvoslásna w k ho a a k ls i o á w ll o ít r á ks s a e s g a y he v a i l t t r h in vi t si s to z r e a n m t o e n l. g E st z h t e e r rmészenumerous other jobs. She does regular visits tesen igen to c h s o a m k e b le e s h s a fa t m á i r l o ie l s ja at a B l u e d h ap e e tő st s ’s é É g le e s k s e ar t o , k é , pp csak éreztetni l h e e h lp e in t g , h th o e g m y w e i n th n t e h k ei a r d k a u ily lt t ú ro r u k b ö l r e n s, e c k ou a n z orvostudomány se a lli s n e g m , org k a o n n is s in t g an ab s o , r e ti g on y s s , é in g fo e r s m . i A ng r p é e g o i p ó le n belüli különbség ab e o k u e t t h h ow iv t a o to pr t e t v k en if t e u je nw zn an i t a ed k p o r r e e g a n i a s n z c ü ie l s é . szorvos Having been a homeless mother herself, having alakjának li f v e e l d v o il n la t n h t e á s s tr a e , e a ts z a ó n p d i i u n m a ca k r ö w r i ü th li h b e o r n ch y i o ld dalmak megidézé fo s r e 9 , i y l e le a t rs v , e sh a e j is a f p a á m n ilia é r s w k it í h na ev i e g ry y o ó n g e y a í t t t á h s e történetéhez kap h c o s u o si l n ó g d e ó st t a á te r , g kn y o k w u s l t t h ú e r ir a p b ro e b m lem u s t i a n t ti á m s a a t . ely and speaks and understands their language.

SZÁSZ LILLA HÉTKÖZNAPI HŐSEINK – KÉT VÉDŐNŐ PORTRÉJA FOTÓSOROZAT, INTERJÚ(2020) A védőnők kilencvenkilenc éve nyújtanak segít séget a legfontosabb életszakaszokban: a gyer mekvárás alatt, az újszülött fogadásakor, a csalá di élet kialakításánál; támogatják a családokat a SEMMELWEIS gyerekek óvodába, iskolába menetelénél. Jelen MEDICAL HISTORY vannak mind az alap-, mind a szakellátásban. MUSEUM A területi védőnők a várandósok és gyereket 5. ORIENTALE PHARMACIA nevelők körében, az iskolavédőnők az oktatási intézményekben végzik munkájukat. A kórházi védőnők jellemzően a szülészeteken, újszülött osztályokon dolgoznak, és a várandós, gyermekágyas anyák ellátásában, a szoptatás segítésében, az anya és újszülöttje hazabocsátá sának előkészítésében, az egészségnevelésben vesznek részt. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szol gálat(ÁNTSZ) szervezetében működő Család védelmi Szolgálat munkatársai védőnői képe sítéssel rendelkező szakemberek. Feladatuk 82 többek között az oktatási intézményen T k h ív e üli museum’s permanent exhibition is organised családtervezési ismeretek terjesztése, a n a e r h o é u z nd the history of Western medicine with a spehelyzetben lévő várandós anyák segítése, t c á i m al o focus on Europe. This is an obvious choice, since gatása, illetve a terhességmegszakítás előtti its é g s eographical and cultural roots have embedded utáni tanácsadás. Munkájuk nagyon fontos, de nem látvá H ny u o n s, garian medical science within this region. Therenincsenek megbecsülve sem szakmailag f , o se re m the currently chronologically organised exhibition anyagilag, pedig a társadalom minden j s u ze x g ta poses Hungarian and European developments letében jelen vannak. Sokszor az ő személyük és az irántuk érzett bizalom segít abban, i h n o m gy edicine. Upon its foundation, the collection’s perifériára szorult embereket elérjenek, n f ő o g c yó u s was also defined along these lines. Yet we have gyászati, pszichológiai, nevelési és egyéb a se ls g o ít attempted to give glimpses into other cultures’ séget adva nekik. medical history and different concepts of health and A gyűjteményben való kutatásom során szá mos védőnőkről készült csoportképet, p h or e tr a é l t ing. Due to their physical proximity and regular találtam. Ezeket tanulmányozva arra go c n o d n ol t act, there was a continuous exchange of ideas tam, hogy személyes portrékat készítek a a b m o a u i t healthcare, hygiene, and therapy between A kiállításon két„portré” kerül bemutatá Magyarországon dolgozó védőnőkről. C sr h a: ristian Europe and Middle Eastern Islamic cultures. A slideshow Bánhidi Ildikó 17. kerületi vé Y d e ő t nő for many centuries, the knowledge of further Asian egy napját mutatja be. Ildikó hosszú éve r k e ó g t i a ons was only transmitted to Hungary by traveldolgozik területi védőnőként. Baba-mam l a in kl g u tradesmen. Our exhibition dedicates one display bot vezet, dolgozik anyaotthonban, újabban mediátor képzésre jár. Ildikó nagyon elköte c le a z s et e t to the millennia-old medical practices of the Far a munkája iránt, szinte nincs is olyan része E , a a m s i t t , which rest on very different philosophical tradine szeretne. tions with a different attitude towards healing. This is A hanganyagban Mészáros Ágnes mesél a mun kájáról. Ági szociális munkás, számos e o g b yé v b iously a rather limited perspective, but it allows us feladata mellett védőnői feladatokat is t e o llá d t e . monstrate that this medical culture is also really Az Élessarokhoz jár ki hajléktalan család v o a k r a ie t d and constantly changing. We aimed to give a látogatni, az ő ügyes-bajos dolgaikat i g nt l é im zi, pse of regional differences through evoking the tanácsokat ad, abortuszt szervez, terhesség megelőzésről beszél. Ő maga is volt hajlék f t i a g la u n re of the Korean obstetrician, the issues around anya, gyermekével kilenc évet töltött utc o án pi é u s m, as well as some artefacts from Chinese and egy autóban. Ismeri a telep összes tagját, J p a ro p b a nese medical history. lémáikat. Érti és beszéli a nyelvüket. LILLA SZÁSZ OUR EVERYDAY HEROES – PORTRAIT OF TWO HEALTH VISITORS PHOTOSERIES, INTERVIEW(2020) In the last 99 years, Hungarian health visitors have been offering their help in the most im portant stages of life, including pregnancy, the arrival of a newborn, and the beginnings of family life; supporting families through the inauguration of children into kindergartens and schools. They are present in both basic and specialised healthcare. Some health visitors are employed by districts to care for pregnant women and those raising young children, while others work with schools and other educational institutions. In hospitals, health visitors usually work at obs tetric or neonatal units, looking after pregnant and postpartum women, assisting with breast feeding, preparing mothers and newborns for their release from hospital, and participating in health education. Employees of the ÁNTSZ’s(National Public Health and Medical Officer Service) family care centres are all qualified health visitors. Their tasks include extra-institutional education about 83 family planning, caring for and supporting preg nant women in difficult social circumstances, and pre- and post-abortion counselling. The work of health visitors is very important, yet almost invisible: even though they are pre sent in almost every corner of society, they are underpaid and do not receive the respect they deserve. It is often their personal presence and the trust they invoke in people that helps them bridge the gap and offer gynaecological, psy chological, educational, etc. help to those on the periphery of society. During my research in the collection, I came across numerous individual and group portraits of health visitors. Studying these, I decided to create my own portraits of health visitors cur rently active in Hungary. This exhibition features two of these‘portraits’: The slideshow presents a day in the life of Ildikó Bánhidi, who has been working as a health vi sitor in Budapest’s 18th district for a long time. She runs a mum& baby club, works in a mot hers’ home, and has recently begun a training in mediation. She is very dedicated to her work and loves almost every aspect of it. In the sound recording, we hear Ágnes Mészá ros talk about her work. Ági is a social worker who also works as a health visitor amongst her numerous other jobs. She does regular visits to homeless families at Budapest’s Éles sarok, helping them with their daily troubles, coun selling, organising abortions, informing people about how to prevent unwanted pregnancies. Having been a homeless mother herself, having lived on the streets and in a car with her child for 9 years, she is familiar with everyone at the housing estate, knows their problems intimately and speaks and understands their language.

84 85

TRAPP DOMINIKA KREMMER SAROLTA „A szülés kérdéseit övező tabu megjelenése a centrum országokban ahhoz a múlt századi változáshoz köthető, amely során a szülő nők mellett a bábákat felváltották az orvosok, az otthont pedig az egészségügyi intézmények, a szülés családi eseményből orvosi eseménnyé vált. Ez az átalakulás a nemek közötti egyenlőtlenségek fennmaradását biztosító mechanizmusok térnyerését jelentette egy olyan területen, amely korábban kizárólag a nők fennhatósága alá tartozott. Az intézménybe vonulás eltávolította a szülő nőt a közösségéből, megszakítva a nők közötti informális tudásátadás kontinuitását. Emiatt az anyák haláltól való félelmét fokozatosan felváltotta az ismeretlentől való félelem.” Trapp Dominika művészeti kutatása során a bábaság magyarországi történetét vizsgálta, és elsősorban a szülés körüli tudásnak mint hagyományosan női tudásnak az útját kísérte nyomon napjainkig. Egészen a 20. század közepéig ismeretesek példák arra, hogy nők gyermekeiket egyedül vagy családi segítséggel szülték, azonban a szülésnél segédkező személyek hagyományo san nők voltak, és tudásukat elsősorban a helyi szokásokból merítették. Feltehetően a más gyó gyító tevékenységekkel is foglalkozó, bátrabb asszonyok közül kerültek ki az első bábák, akik az írásos emlékek bizonysága alapján korán önálló szerepre tettek szert az általuk szolgált közösségekben. A bába különleges helyzetű személynek számított: kezében megfért a szü letés és a halál, a szentség és a tisztátalanság is, hiszen alkalmilag fogamzásgátló eszközöket készített, magzatelhajtást végzett, kényszerke resztelt vagy épp fogyatékos újszülöttek sorsáról döntött – szembefordulva a helyi vagy akár az állami jogszokásokkal is. Marginális társadalmi helyzeténél fogva többféle világgal érintkezett, egyfajta híd szerepet töltött be, azonban mindez elmagányosodással is járt, hiszen ambivalens státusza, kiterjedt tudása és jogköre gyanakvást kelthetett a közösség tagjaiban. Hivatalosan körvonalazott bábamesterségről az általános közegészségügyi reformokat követően a 18. századtól beszélhetünk, azonban ennek feltételei száz évvel később is csak hiányosan vol tak adottak. Akkortól válhatott Magyarországon a bábaság az első egzisztenciális önállóságot biztosító, államilag oktatott és társadalmilag elismert női foglalkozássá, amivel – ha szükséges volt – a nő legálisan kiléphetett a saját családi közösségéből. Emellett a bábaság olyan nőknek is lehetőséget biztosított társadalmilag elismert státusz megszerzésére, akik valamilyen okból kifolyólag mellőzöttnek vagy megvetettnek (vénleányok, fiatal özvegyek, megesett lányok) számítottak a saját közösségükben. A bábák körében többféle„kaszt” is létezett, a spektrum két végpontján a városokban képzett okleveles szülésznők és a falusi parasztbábák álltak, a közöttük dúló rivalizálás pedig a 20. század első évtizedében férfi orvosok kezdeményezésére megalakuló Magyar Bábaegyesület érdekérvé nyesítése okán, illetve az egyesülethez köthető kiadványok( Szülésznők Lapja, Bábakalauz) megjelenésével még inkább kiéleződött. A szülés 20. századi intézményesülésének fo BÁBAÍRE FONÁLINSTALLÁCIÓ(2020) lyamata során a korábban otthoni szüléseket kísérő bábákat szülőotthonokba, majd kórhá zakba terelték, amely nagymértékben korlátoz ta önállóságukat, másodrendű egészségügyi alkalmazottakká minősítette le őket. Mindez a helyi szokásvilágok által szabályozott foglal kozásuk fokozatos felszámolásához, valamint a szülésélmény homogenizálásához, a rítusok megszakadásához vezetett. A bábák szakmai háttérbe szorulásával és a szülészorvosok auto ritásának növekedésével a női anatómiáról és reprodukciós funkciókról szóló ismeret a férfiak monopóliumává vált; azonban kutatások bizo nyítják, hogy ez a folyamat dinamikusan ment végbe, hiszen az átképzett bábák közt többek ben élt még a ragaszkodás az orvostársadalom által“kuruzslásnak” minősített módszerekhez. Tetten érhetők voltak még a megérzések, a női közösség szerepének fontossága, valamint a gyermekágyi időszakra is kiterjedő figyelem, de már jelen volt a természetes folyamatokba való beavatkozások pozitív hatásába vetett hit és a technokrata szemléletmód racionalitása is. Az utóbbi a modern szüléskultúra attribútu ma: az orvosi intézményrendszer ellenőrzése, a medikalizáció, a tekintélyelvűség, valamint a test lélektől való radikális elválasztásán alapu ló szemléletmód. Az 1950-es évek közepére a szülések közel fele történt kórházakban, ám a visszaemlékezések tanúsága szerint a szülő nők többsége az állami tiltás ellenére is idegenkedett az otthontól távol, intézményben való szüléstől. A szülészet technokrata szemléletű átalakítása az 1980-as évekre teljesedett ki. Magyarorszá 86 gon 1980-ban a szülések csupán 1%-a zajlott otthon, és az otthonszülés állami támogatott sága teljesen megszűnt. Ez a medikalizálódás magával hozta a rutinszerű bábai ellátás teljes visszaszorulását, illetve a nem minden esetben indokolt invazív beavatkozások(burokrepesztés, gátmetszés, császármetszés) megszaporodását, amely a WHO adatai szerint Magyarországon máig extrém magas számban fordul elő a világ más fejlett országaihoz képest. Mindezekkel a folyamatokkal párhuzamosan, 1977-ben egy fiatal orvostanhallgató, Geréb Ág nes elkezdte beengedni az apákat egy budapesti kórház szülőszobájába. Eleinte megrovásban részesült a hivatalos protokollal szembeszegülő tettéért, azonban idővel engedékenyebbé váltak az intézmények, és a 2000-es évekre rutinná vált hozzátartozók jelenléte a szüléseknél. Hosszabb és fájdalmasabb harcot vívtak az orvostársadalommal és a hatóságokkal Geréb és követői a nők otthonszüléshez való jogának és a független bábaság hivatalos státuszának visszaállításáért, amely harc jelenleg sem zárult le, és amely megvilágító erejű példája hatalmi érdekek és emberi jogok összeférhetetlenségé nek. Részeredménye azonban, hogy 2011-ben bizonyos korlátok között, de újra legalizálták Magyarországon az otthonszülést, 2014 júliusától pedig szülésznők dokumentáltan végezhetnek várandósgondozást szakorvos által megállapí tott alacsony rizikójú terhességek esetében. Az a fajta posztmodern, tudományos alapokon nyugvó bábai modell és intézményen kívüli szüléskísérés, amelyet Geréb Ágnes is képvisel, alapjaiban kérdőjelezi meg a Magyarországon uralkodó gyakorlatot, hiszen a kontrollt az orvos kezéből az anyának adja át. Az egyébként a WHO megragadni ezt a hálózatos, időnként rejte által is támogatott és javasolt holisztikus, azaz kutakra száműzött tudást. Anyaga mohair és bábai szemléletmód teljes mértékben elisme- selyem, kötés és horgolás technikájával készült, ri az orvosi segítség szükségességét ott, ahol mintái azokból a gyógynövényekből inspirá az indokolt, azonban elsődlegesnek tartja az lódtak, amelyek népi elnevezése a„bába” szót anyák információhoz való jutásának és döntési tartalmazza – mint a bábakalács és bábaguzsaly. szabadságának biztosítását. A vele szemben Voigt Vilmos néprajzkutató jegyzi meg, hogy a álló, itthoni, medikalizált struktúra nem ismeri 16–18. századból fennmaradt orvosi könyvek el a bábai tevékenység nélkülözhetetlenségét ből mintha kimaradtak volna a bábamesterség még a rizikó nélkülinek mondott folyamatok adatai, és a„bába” csupán mint előtag, szinte esetében sem, és a laikusok informálását nem kizárólag gyógynövények neveként szerepelt. tartja indokoltnak és célszerűnek. A kézimunkák két alkotótárs, Kremmer Sarolta Az installáció arra a speciálisan női tudásra és Palkó Bori bevonásával készültek. szeretne reflektálni, amely a szülés, egy vitat hatatlanul női képesség körül alakult ki, és amely a bábák és szülésznők évezredes tevé kenységében vált egy mesterség alapjává. A bábaság magyarországi történetét végigkísérve szembetűnővé válik, hogy a bábai szemlélet a sorozatos támadások ellenére is fenn tudott maradni, napjainkban is dolgoznak képviselői, akik áldozatos munkával próbálnak a szakmá nak érvényt szerezni a szülészeti gyakorlatban. SEMMELWE A IS z installáció egy szubtilis, ám beszédes inter 6. ORVOSTÖRT v É e N nc E i T ó I , amely anyagválasztásával, te N c Ő hn K ik A áj G á Y va Ó l GYÍTÁSBAN MÚZEUM és motívumkészletével többféle síkon próbálja A gyógyítás és a gyógyulás évszázadokon keresztül a közösség ügye és érdeke volt. A betegek ápolása, a gyermekek gondozása azonban mindig inkább a nők hatáskörébe tartozott. Az ókorban bevett gya korlat volt a nők közreműködése a gyógyításban, ami nem 87 csupán a szülés körüli teendőkre korlátozódott. Számos tanult és oktatást is végző nő nevét őrzik az ókori források. 1220 körül azonban jogi precedenst teremtett a párizsi egyetem rendelete, mely megtiltotta az egyetemi végzettség nélküli orvosi gyakorlatot, illetve a sebészeti beavatkozásokat és a szülés körüli teendőket alacsonyabb rangú gyakorlattá minősítette. Az orvosi fakultásra viszont nők nem, csak nőtlen férfiak jelentkezhettek. A nők kiszorultak a magasabb kvalifi kációt nyújtó oktatásból. Egészen a 19. század végéig, 20. század elejéig a nők csupán alacsonyabb presz tízsű ápolási és szülésznői feladatokat láthattak el. Az elismerés hiánya a mai napig is megfigyelhető, dacára annak, hogy az orvostársadalmon belül ma már maga sabb a női orvosok aránya. A Múzeum állandó tárlata egyrészt ez okból is nevezhető férfiközpontúnak, hisz a történeti anyag sem bővelkedhet női tudósokhoz kötődő emlékekben, másrészt a jelenlegi kiállítás koncepcióját még az 1960–70-es években határozták meg. Abban az időszakban pedig a nők helyét inkább csak a páciensi szerepkörben látták hangsúlyosnak, illetve a szülés körüli teendők okán csupán a bábák ról emlékeztek meg. Hugonnai Vilma, akinek óriási jelentősége volt abban, hogy ma már természetes a női orvos jelenléte a szakmában, csupán egy fénykép erejéig kapott helyet a tárlatban. Az időben korlátozott (jobbára csak az I. világháborúig kitekintő) kronológiai ív sem nagyon tette lehetővé a nők gyógyításban elis mert szerepének megjelenítését, hangsúlyozását.

TRAPP DOMINIKA KREMMER SAROLTA BÁBAÍRE FONÁLINSTALLÁCIÓ(2020) „A szülés kérdéseit övező tabu megjelenése a lyamata során a korábban otthoni szüléseket centrum országokban ahhoz a múlt századi kísérő bábákat szülőotthonokba, majd kórhá változáshoz köthető, amely során a szülő nők zakba terelték, amely nagymértékben korlátoz mellett a bábákat felváltották az orvosok, az ta önállóságukat, másodrendű egészségügyi otthont pedig az egészségügyi intézmények, alkalmazottakká minősítette le őket. Mindez a szülés családi eseményből orvosi eseménnyé a helyi szokásvilágok által szabályozott foglal vált. Ez az átalakulás a nemek közötti egyen- kozásuk fokozatos felszámolásához, valamint lőtlenségek fennmaradását biztosító mecha- a szülésélmény homogenizálásához, a rítusok nizmusok térnyerését jelentette egy olyan megszakadásához vezetett. A bábák szakmai területen, amely korábban kizárólag a nők háttérbe szorulásával és a szülészorvosok auto fennhatósága alá tartozott. Az intézménybe ritásának növekedésével a női anatómiáról és vonulás eltávolította a szülő nőt a közössé- reprodukciós funkciókról szóló ismeret a férfiak géből, megszakítva a nők közötti informális monopóliumává vált; azonban kutatások bizo tudásátadás kontinuitását. Emiatt az anyák nyítják, hogy ez a folyamat dinamikusan ment haláltól való félelmét fokozatosan felváltotta végbe, hiszen az átképzett bábák közt többek az ismeretlentől való félelem.” ben élt még a ragaszkodás az orvostársadalom által“kuruzslásnak” minősített módszerekhez. Trapp Dominika művészeti kutatása során a Tetten érhetők voltak még a megérzések, a bábaság magyarországi történetét vizsgálta, női közösség szerepének fontossága, valamint és elsősorban a szülés körüli tudásnak S m EM in M t ELWE a IS gyermekágyi időszakra is kiterjedő figyelem, 6. hagyományosan női tudásnak az útját k M ísé E r D te ICAL HI d S e TO m R á Y r jelen volt a termé F s E ze M te A s LE fo P ly R am ES a E t N ok C b E a IN HEALING nyomon napjainkig. MUSEUM való beavatkozások pozitív hatásába vetett hit Egészen a 20. század közepéig ismeretesek és a technokrata szemléletmód racionalitása példák arra, hogy nők gyermekeiket egyedül is. Az utóbbi a modern szüléskultúra attribútu vagy családi segítséggel szülték, azonban a ma: az orvosi intézményrendszer ellenőrzése, szülésnél segédkező személyek hagyom H án e y a o ling a a n m d e h d e ik a a l l t iz h á c ci a ó r , e a t h ek a i v n e tél b ye e lv e ű n sé c g o , v m ala m m u in n t a a l matters san nők voltak, és tudásukat elsősorban a a h n e d lyi intere te s s t t s lé fo le r kt t ő h l e va w ló h ra o d l i e ká o lis f e h lv is á t la o s r z y tá . s Y á e n t a t la h p e u majority szokásokból merítették. Feltehetően a más o g f y c ó a re wo ló rk sz a em ro l u él n et d m c ód h . il A d z r 1 e 9 n 50 a -e n s d év t e h k e kö s z ic e k pé h re a a ve been gyító tevékenységekkel is foglalkozó, bátrabb szülések közel fele történt kórházakban, ám a asszonyok közül kerültek ki az első bábák d , a e k l i e k gated vis t s o za w em om lék e ez n é . s I e n k t a a n nú t s iq ág u a it s y ze , r i i t nt w a a sz s ü c lő u n s ő t k omaz írásos emlékek bizonysága alapján k a o r r y án for wo t m öbb e s n ég t e o a t z a á k lla e m p i t a il r tá t s i e n lle h n e ér a e l i i s n id g e , g e e v n e ke n de b tt eyond önálló szerepre tettek szert az általuk szo th lg e ált spher a e z o ot f th c o h n i t ld ól b tá i v r o th l, i . n A té n zm ci é e n n y t be t n ex va t l s ó r s e zü c l o és r t d ől e . d the közösségekben. A bába különleges helyzetű A szülészet technokrata szemléletű átalakítása személynek számított: kezében megfért names a szü of a m z 1 a 9 n 80 y -a e s d é u ve c k a r t e e t d elj w es o ed m et e t n ki. w M h ag o ya a r l o s r o sz h á ad t 8 h 8 eir letés és a halál, a szentség és a tisztátala o n w sá n g teach g i o n n g 19 p 8 r 0 a -b c a t n ic a e. s A zü r l o és u e n k d cs 1 u 2 p 2 á 0 n A 1% D -a , h za o jl w ot e t ver, is, hiszen alkalmilag fogamzásgátló eszkö t z h ök e et decre o e tt i h s o s n u , e é d s a b z y ot t t h ho e n U sz n ül i é v s e á r l s la it m y i o tá f m P o a g r a is to c tt r eated a készített, magzatelhajtást végzett, kénysz l e e r g ke a l prec s e á d ga en te t lje t s h e a n t m b e a g n sz n ű e n d t. E t z h a os m e ed w ik it a h liz o á u ló t dá u s niversity resztelt vagy épp fogyatékos újszülöttek sorsáról magával hozta a rutinszerű bábai ellátás teljes döntött – szembefordulva a helyi vagy ak e á d r u az cation vi f ss r z o a m szo m rul e ás d á i t c , i a lle l t p ve ra a c n t e i m ce m a in n d d en d e e s e e m tbe e n d surgical állami jogszokásokkal is. Marginális társad a a n lm d i obste in tr d i o c ko d lt u in ti v e a s zív a b s e i a n va fe tk r o io zá r so to k(b o u t r h o e kr r ep m es e z d té i s c , al interhelyzeténél fogva többféle világgal érintk v e e ze n tt t , ions. g W át o m m et e sz n és w , cs e á r s e zá b rm a e n t n sz e és d ) m fr e o g m sza a po p r p od ly ás in át g , to the egyfajta híd szerepet töltött be, azonban mindez amely a WHO adatai szerint Magyarországon elmagányosodással is járt, hiszen medical ambivalens fa m c á u ig lt e y x , tr w ém hi m ch ag b a e s s c z a á m mb e an th fo e rd e u x l c el l ő u a si v v il e ág domain státusza, kiterjedt tudása és jogköre gyana o k f vá u st nmarr m ie á d s f m ejle e t n t o . r A sz s á a ga r i e ho s z u k lt é , p w es o t. men were excluded kelthetett a közösség tagjaiban. from high M e i r nd e e d z u ek c k a e t l i a o f n o : ly u a n m t a i t l o t k h k e al l p a á t r e hu 19 za th m a o n sa d n, early Hivatalosan körvonalazott bábamesterség 2 rő 0 l t a h z centu 19 ri 7 e 7 s -b , e t n h e e g y y w fia e ta re l or o v n os ly tan a h ll a o ll w ga e tó d , G to eré p b e Á r g fo rm the általános közegészségügyi reformokat követően nes elkezdte beengedni az apákat egy budapesti a 18. századtól beszélhetünk, azonban e l n o n w ek -presti k g ó e rh j á o z b sz s ü o lő f s n zo u b r á s já e b s a a . E n le d in m te id m w eg iv ro e v s á . s T ba h n is lack of feltételei száz évvel később is csak hiányosa r n e v c o o l gnitio ré n sz i e s s s ü t lt il a l h p iv r a e t s a e lo n s p t r t o o to d k a o y lla , l e s v ze e m n b t e h sz o e u g g ül h ő the pertak adottak. Akkortól válhatott Magyarorsz c á e g n on tage o t f et w té o ér m t, a e zo n nb w a i n th id i ő n ve t l h en e g m edé e k d e i n c y a eb l b p é r v o á f l e ta s k sion has a bábaság az első egzisztenciális önállóságot az intézmények, és a 2000-es évekre rutinná vált biztosító, államilag oktatott és társadalm sig ila n g ifican h t o ly zz i á n ta c r r t e oz a ó s k e j d el . en T l h ét e e r a e s fo zü r l e és o ek n n e él o . f the reasons elismert női foglalkozássá, amivel – ha szük f s o ég r e t s he ma H l o e s s d za o b m b i é n s a f t á e jd d al n m a a r s r a a b t b iv h e a o rc f o t t h v e ívt m ak u a s z eum’s volt – a nő legálisan kiléphetett a saját cs p a e lá r d m i anen or t vo e s x t h ár i s b a i d t a io lo n m i m s a t l h é e s a fa h c a t tó t s h á a go t k t k h a e l G h e i r s é t b orical közösségéből. Emellett a bábaság olyan nő m kn a e t k erial s é im s kö p v l e y tő la i a ck nő s k o o b tt j h e o c n t s s zü re lé l s a h t e e z d va t l o ó j f o e g m án a ak le scienis lehetőséget biztosított társadalmilag elismert és a független bábaság hivatalos státuszának státusz megszerzésére, akik valamilyen t o i k s b t ó s l . In ad v d iss it z i a o á n llí , tá t s h á e ért e , x am hi e b ly it h io ar n c ’ j s ele m nl a eg in se n m ar z r á a ru t l i t ve was kifolyólag mellőzöttnek vagy megvete o tt u ne tl k ined i l n e, t é h s e am 19 e 6 ly 0 m s e a g n vi d lág 7 ít 0 ó s e , r w ejű he pé n ld w áj o a m hat e a n lm w i ere seen (vénleányok, fiatal özvegyek, megesett lá m nyo o k r ) e as p é a rd s e s k iv e e k é p s a e t m ie b n er t i s jo i g n ok h ö e s a sz l e th fé c rh a e r t e et , le w n i s t é h gé t he excepszámítottak a saját közösségükben. A bábák nek. Részeredménye azonban, hogy 2011-ben körében többféle„kaszt” is létezett, a tion of spektrum mi b d i w zo i n v y e o s s , k w or h lá o to a k r k e ö m zöt e t, n d t e io ú n jr e a d leg a a s li a zá c l t tá iv k e agents két végpontján a városokban képzett okle i v n el t e h s e dut M ie a s gy a a r ro o r u sz n ág d on ch az il o d tt b h i o r n t s h z . ülé V s i t l , m 20 a 14 H jú u liu g sá o t n ól nai, who szülésznők és a falusi parasztbábák állt p a l k a , y a ed a m pe a d j i o g r sz r ü o lé le sz i n n ők n d a o t k u u r m a e li n s t i á n lt g an th vé e ge f z ig he u tn re k of the közöttük dúló rivalizálás pedig a 20. század fe e m lső ale do v c ár t a o n r d , ó is sg o o n n l d y oz r á e s p t r s e za s k e o n rv t o e s d ál i t n al t m h e e gá e ll x a h pí i bition by évtizedében férfi orvosok kezdeményezésére tott alacsony rizikójú terhességek esetében. megalakuló Magyar Bábaegyesület érdek a ér s v i é n gle p A h z o a to fa g jta ra p p os h z . tm Th od e e e rn x , h tu ib do it m io á n ny ’s os te al m ap p ok o o r n ally limnyesítése okán, illetve az egyesülethez kö i t t h e e d tő chron n o yu lo g g vó y b (i á t b e a n i m ds od w e i ll th és W int W éz I m ) a én ls y o en w k o ív r ü k l s i against kiadványok( Szülésznők Lapja, Bábaka p la r u o z v ) iding s a zü m lés o kí r s e ér a és c , c am ur e a ly t e e t G p e e r r é s b p Á e g c n t e i s v i e s k o é n pv w ise o l, men’s megjelenésével még inkább kiéleződött. alapjaiban kérdőjelezi meg a Magyarországon role in healthcare. A szülés 20. századi intézményesülésének fo uralkodó gyakorlatot, hiszen a kontrollt az orvos kezéből az anyának adja át. Az egyébként a WHO által is támogatott és javasolt holisztikus, azaz bábai szemléletmód teljes mértékben elisme ri az orvosi segítség szükségességét ott, ahol az indokolt, azonban elsődlegesnek tartja az anyák információhoz való jutásának és döntési szabadságának biztosítását. A vele szemben álló, itthoni, medikalizált struktúra nem ismeri el a bábai tevékenység nélkülözhetetlenségét még a rizikó nélkülinek mondott folyamatok esetében sem, és a laikusok informálását nem tartja indokoltnak és célszerűnek. Az installáció arra a speciálisan női tudásra szeretne reflektálni, amely a szülés, egy vitat hatatlanul női képesség körül alakult ki, és amely a bábák és szülésznők évezredes tevé kenységében vált egy mesterség alapjává. A bábaság magyarországi történetét végigkísérve szembetűnővé válik, hogy a bábai szemlélet a sorozatos támadások ellenére is fenn tudott maradni, napjainkban is dolgoznak képviselői, akik áldozatos munkával próbálnak a szakmá nak érvényt szerezni a szülészeti gyakorlatban. Az installáció egy szubtilis, ám beszédes inter venció, amely anyagválasztásával, technikájával és motívumkészletével többféle síkon próbálja megragadni ezt a hálózatos, időnként rejte kutakra száműzött tudást. Anyaga mohair és selyem, kötés és horgolás technikájával készült, mintái azokból a gyógynövényekből inspirá lódtak, amelyek népi elnevezése a„bába” szót tartalmazza – mint a bábakalács és bábaguzsaly. Voigt Vilmos néprajzkutató jegyzi meg, hogy a 16–18. századból fennmaradt orvosi könyvek ből mintha kimaradtak volna a bábamesterség adatai, és a„bába” csupán mint előtag, szinte kizárólag gyógynövények neveként szerepelt. A kézimunkák két alkotótárs, Kremmer Sarolta és Palkó Bori bevonásával készültek. 89

DOMINIKA TRAPP SAROLTA KREMMER “In the Global North, the taboo surrounding birth is closely connected to a 19th-century paradigm shift that replaced birthing women and midwives with doctors and the home with the healthcare system, converting birth from a family affair into a heavily medicalized event. This transformation also meant that the mechanisms creating gender imbalances increasingly gained ground in a domain that used to be ruled exclusively by women. Institutionalization removed the birthing woman from her community, interrupting the continuity of informal knowledge transfer between women. Thereby the mother’s fear of death was replaced by a fear of the unknown.” (Sarolta Kremmer: How Did Women Become Invisible in Perinatal Care? Új Egyenlőség, 17. 04. 2019) In her artistic research, Dominika Trapp has examined the history of Hungarian midwifery, with a special focus on perinatal knowledge as a traditionally female form of knowledge. Up until the mid-20th century, it was common for women to birth their children on their own or with the help of family members, who were traditionally female and mobilized knowledge rooted in local customs. The first midwives were most probably courageous women who also per formed other forms of healing and, according to written sources, developed their own role within the community quite early on. The midwife occu pied a special place in society: she dealt with both life and death, sanctity and impurity; performed abortions and forced conversions, fabricated birth control devices, or decided over the fate of dis abled newborns, often going against local or state-sanctioned legal practices. Her marginal position allowed her to be in touch with different social worlds, acting as a bridge between them. This, however, also condemned her to a form of solitude, as her ambivalent status and extensive knowledge and power could induce suspicion in members of the community. After the general healthcare reforms of the 18th century, midwifery gained a somewhat more solid professional status, yet some of its basic facilities were still lacking 100 years later. In the 18th-century Austro-Hungarian Empire, midwifery offered a regulated education, a source of income, and a respected status to women who could, if necessary, use it as a socially endorsed way of leaving their families or communities behind. Midwifery was also a way of gaining a respectable social position for women who were previously shunned or condemned, such as spinsters, young widows, or“fallen” women. The society of mid wives had several different“castes”, the spectrum ranging from urban, well-educated midwives to those who worked in small villages with women of lower socioeconomic status. The urban-rural rivalry between these two groups was escalated by the advocacy work of the Hungarian Midwives’ Association(initiated in the early 20th century by male doctors) and related publications, such as the Midwives’ Journal(Szülésznők Lapja) or the Midwives’ Guide(Bábakalauz). As a result of the 20th-century institutionalization of birth, midwives, who previously worked in the home, were ushered first into birthing homes MIDWIVES THREAD INSTALLATION(2020) and later on into hospitals; a move that greatly curtailed their independence, downgrading them to second-rate health workers. Besides the gradual elimination of their original profession, regulated by the world of local customs, this shift also lead to the homogenization of the birth experience and the interruption of birth-related rites. With the marginalization of midwifery and the increased authority of medicalized obstetrics, the knowledge surrounding female anatomy and reproductive functions was on its way to becoming a male monopoly. Yet, according to research, this was a gradual process, as retrained midwives continued to show some attachment to the values medical professionals considered to be quackery. The im portance of intuition and female community, as well as the careful attention to postpartum care was still palpable, yet the faith in the positive effect of interfering with natural processes, as well as the rationality of a technocratic view on birth was already present. The latter is an attribute of modern birth culture, also characterized by a controlling institutional system, medicalization, an authoritarian attitude, and the radical separation of soul from body. By the mid-1950s, almost half of the births in Hungary took place in the hospital, but as recollections testify, most mothers still felt averse to giving birth in an institutional setting, far from their home. The technocratic transformation of birth in Hun gary was completed by the 1980s. By 1980, only 1% of births took place at home, and the state withdrew all support from home births. This med icalization brought about a complete withdrawal 90 of midwifery alongside an increase in(not always justified) invasive interventions(including amniot omy, episiotomy, and C-section), which, according to WHO data, still have extremely high rate in Hungary compared to other developed countries. Concurrent with the processes described above, in 1977, a young medical student, Ágnes Geréb, started allowing fathers to attend births at the delivery room of a Budapest hospital. At first, she was condemned for her actions that defied the official protocol, but as institutions became increasingly sensitized by the 2000s, the presence of relatives at births became more normalized. Geréb and her followers have fought a much longer and much more agonizing fight with the authorities and the medical community over the attempt to reinstate women’s right to home birth as well as to restore the official status of inde pendent midwifery. This on-going struggle is an enlightening example of the irreconcilabili ty of human rights and the interest of those in power. Two positive outcomes, however, are the 2011 re-legalization of home birth in Hungary (with certain restrictions) and the 2014 law that allows midwives to perform prenatal care if the pregnancy was previously deemed low-risk by an obstetric specialist. The kind of postmodern, evidence-based model of midwifery and extra-institutional maternity care, represented by Ágnes Geréb and others, challenges the dominant Hungarian practice by transferring the right to exercise control from the doctor to the mother. While this midwife-led, holistic form of care, also supported by the WHO, fully acknowledges the need for medical inter vention whenever that is actually warranted, it also prioritizes the importance of mothers’ access to information and their freedom of choice. In turn, however, the medicalized model does not recognize the indispensability of midwives’ work even in the case of low-risk pregnancies and sees no merit in providing information to the mother and other non-professionals around the birth. The installation reflects on the specifically female knowledge around birth(an indisputably female capacity) that has become a profession over the centuries through midwives’ dedicated work. An enquiry into the Hungarian history of midwifery makes it clear that despite continuous attacks, midwife-led care has managed to survive and still has committed representatives who strive to raise the status of their profession within the larger domain of maternity care. The installation is a subtle yet poignant intervention that employs its chosen technique, materials, and motifs to try and grasp the web-like, often outcast form of knowledge that midwifery is. Crocheted and knitted from mohair and silk, its patterns were inspired by the herbs whose Hungarian name contains the word‘bába’(midwife): bábaguzs aly(horse-tail) and bábakalács(carline thistle). Ethnographer Vilmos Voigt notes that medical books from the 16th to 18th centuries seem to have completely omitted any reference to the midwife; the word‘bába’ appears only as a prefix in the name of herbs. The work was co-created by Sarolta Kremmer and Bori Palkó. 91

SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM 7. ORVOSI GYŰJTEMÉNYEK ÉS MŰVÉSZET 92 A ké 9 p 3 ző- és iparművészeti alkotások nem csupán művészettörténeti szempontból hordoznak információt, a tudománytörténet sokrétű forrásként használhatja ki ikonológiai jelentésüket. Az orvoslás és a gyógyszerészet múltjának tárgyi emlékei – a bizalomra épülő szakma reprezentációs igényének, törekvéseinek következtében – nem egyszerűen használati tárgyak csupán, nagy részük(főképp a patikaberendezések) az egyetemes iparművészet történetének illusztris darabjai, melyek művészi értékeiken túl fontos információforrásként szolgálnak a kutatók számára. Természetesen az iparművészeti jelentőségű tárgyanyag esetében a megformálás, a díszítmény, a mesterek, műhelyek kvalitása is jelentős, azonban másképp értékeljük őket, mint a képzőművészet körébe tartozó szakmatörténeti forrásanyagot. A festészet, a grafika, a sokszorosított grafika és – kevésbé szorosan – a szobrászat körébe tartozó konkrét képi anyag szakmatörténeti gyűjtési szempontjai nagyobb hangsúlyt fektetnek a figurális ábrázolások témájára, mintsem a tárgyak konkrét művészi kvalitásaira, bár szerencsés, ha a két tényező egybecseng. Az orvostörténeti szakirodalom már évtizedek óta felfigyelt a képi forrásokban rejlő lehetőségekre, s mára már számos olyan szakmunka áll rendelkezésünkre, mely a képeket nem csupán a történeti ismereteket színesítő illusztrációknak tekinti, hanem azokat különféle tematikus egységek szerint rendezve forrásként mutatja be vagy épp magát az ábrázolástörténetet tekinti elsődleges céljának.

SEMMELWEIS MEDICAL HISTORY MUSEUM 7. MEDICAL COLLECTIONS AND ART 94 95 Works of fine and applied art carry not only art histor ical information: their iconology is also a rich resource for the history of science. Due to the representational needs and ambitions of a profession based on trust, medical and especially pharmaceutical artefacts are not merely utilitarian objects, but are often also outstanding examples of the universal history of ap plied art that, beyond their artistic merits, also act as important sources of information for researchers. In the case of artistically relevant medical artefacts, their design, decoration, as well as the knowledge of their creators and the standards of the workshop they were made in, are all important factors, yet we do not eval uate them the same way as we evaluate objects that belong exclusively to the domain of art history. When collecting paintings, graphics, prints, and, less strict ly, sculptural works through a history of science lens, their topic becomes more relevant than their aesthetic qualities(although it is rather fortunate when the two are aligned). In the last decades, literature on medical history has been more aware of the potential inherent in visual sources. Numerous analyses see images as not just mere illustrations of historical accounts, but present them in thematic units as relevant sources, while other works have a more specific focus on the history of representation itself.

VARJU TÓTH BALÁZS FULDOKLÓ GYAKORLATOK KÉTCSATORNÁS VIDEÓINSTALLÁCIÓ(2020) Szereplők: Wrochna Fanni, Korom Sára, Erkel Bálint Külön köszönet: Pálhegyi Flóra, Horváth Gideon, Erkel Bálint, Ausztrics Andrea, Cserna Endre Támogató: aqb A hisztéria diagnosztizálására tett kísérletek több ezer éves történetre tekintenek vissza. A szó a görög hystera szótőből ered, ami méhet ( uterus) jelent. Az antik görög hagyományoknak megfelelően többek között Hipokratész is úgy gondolta, hogy a méh a szexuális aktivitástól megvont nők testében a kiszáradást elkerülendő „elkalandozik” a testben, így okozva különbö ző szervi elváltozásokat, fájdalmat, szélsőséges esetben halált. Ebből a diagnózisból követke zően elsősorban a férjezetlen, a gyermektelen nők és az özvegyek betegségének tartották. A középkorban a démonok által megszállt lé lek betegségét azonosították a hisztériával. Az 1603-ban megjelent, sokatmondó című A Briefe Discourse of a Disease called the Suffocation of the Mother könyvben Edward Jorden boszor kánypraktikák árulkodó jelének vélte a belső szerv efféle mozgását. Később az orvostudo mány fejlődésével ez a nézet elavulttá vált ugyan, 96 ám a betegséget továbbra is a méhben lezajló folyamatok, de legalábbis fiziológiai probléma következményének tekintették. Ebben érdemi változást a 19. század végén Freud hipotézise hozott, aki úgy gondolta, hogy a tünetek pszi chés eredetű problémára utalnak, melynek okai a gyermekkorban keresendők. Mindez azonban nem változtatott azon a meggyőződésen, hogy a hisztéria, ha nem is kizárólag, de leginkább a nőket érinti, és egyszerre okozója és eredője az abnormális szexuális viselkedés. A 20. század folyamán ilyen vagy olyan módon a betegség végig a pszichiátriai korpusz része maradt, de a DSM( Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) első kiadásában(1952) – az eredeti elnevezés pejoratív konnotációit elke rülendő – a francia fizikus, pszichológus után Briquet-szindrómaként jegyzik, és olyan(szo matikus) tünetegyüttesként tartják számon, melyet szervi eltérés nem magyaráz. Varju Tóth Balázs kétcsatornás videójában a hisztéria tünetegyütteseként diagnosztizált és dokumentált mozdulatsorokhoz jógagya korlatokat társít, rávilágítva a mozdulatokban megjelenő párhuzamokra és arra, hogy egy-egy gesztust mennyire máshogy értelmeztek a 19. században és látunk ma. A hisztérikus roham és a testi-lelki harmóniát, a tökéletes nyugalmi állapotot elérni kívánó jógagyakorlatok közvet len egymás mellé állítása nem pusztán fizikai hasonlóságaikkal magyarázható. A kényszeres ség a mára kultikussá vált jógázásban ugyanúgy jelen van, ahogy a menekülés, a valóságtól való elszakadás, a kilépés lehetőségét is magában hordozza, hasonlóan a hisztérikus állapot fel fokozott önkívületéhez. BALÁZS VARJU TÓTH SUFFOCATION EXERCISES TWO-CHANNEL VIDEO INSTALLATION(2020) Actors: Fanni Wrochna, Sára Korom, Bálint Erkel Special thanks to: Flóra Pálhegyi, Gideon Horváth, Bálint Erkel, Andrea Ausztrics, Endre Cserna With the support of aqb Attempts at diagnosing hysteria have a history of over 2000 years. The word originates from the ancient Greek hystera(uterus). In the tra dition exemplified by Hippocrates, the uterus was believed to“wonder” around the body of women deprived of sexual activity, causing var ious forms of physical illness, pains and, in the most extreme cases, even death. Consequently, hysteria was considered to be the disease of unmarried or childless women and widows. In the middle ages, hysteria was seen as the disease of a soul possessed by demons. In his book with the suggestive title A Briefe Dis97 course of a Disease called the Suffocation of the Mother(1603), Edward Jorden claimed that the movement of the uterus was a tell-tale sign of witchcraft. Although this view became out-dated with the development of medicine, hysteria continued to be associated with the uterus and explained in physiological terms. Substantial change to this concept was only brought about in the 19 th century by Freud’s hypothesis that hysterical symptoms pointed at a psychological problem rooted in the suf ferer’s childhood. This, however, did not alter the conviction that hysteria was(primarily) a female disease, concurrently caused by and resulting in abnormal sexual behaviour. During most of the 20 th century, hysteria kept its place in the psychiatric canon, but in order to avoid the negative connotations of the original name, the first edition of the Diagnostic and Statis tical Manual of Mental Disorders(1952) refers to it as“Briquet-syndrome”(after the French physicist and psychologist), described as a set of (somatic) symptoms that can’t be traced back to any malfunctioning of the organs. In his two-channel video installation, Balázs Varju Tóth combines yoga poses with move ments that used to be identified as hysteria’s symptoms. The work highlights the resem blance of these gestures, as well as the differ ences in their 19 th -century and contemporary interpretations. It isn’t only their physical simi larities that validate the juxtaposition of hysteric seizures and yoga exercises aimed at achieving perfect harmony. Yoga, which has by now be come somewhat cultic in nature, also carries an element of compulsion, while also offering a possibility for escaping reality, similarly to the oblivion of the hysteric state.

98 99

100 101

KÖZREMŰKÖDŐK KURÁTOROK ÉS SZERZŐK CONTRIBUTORS CURATORS AND ARTISTS 102 Csányi Gergely szociológus, a Helyzet Műhely tagja, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar Gergely Csányi sociologist, member of The Working Group for Public Sociology“Helyzet”, Eötvös Loránd University, Faculty of Social Sciences Darida Veronika filozófus, esztéta, Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, Esztétika Tanszék Veronika Darida, philosopher, aesthete, Eötvös Loránd University Institute for Theory of Arts and Media Studies, Aesthetics Department Horányi Ildikó főmuzeológus, MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Budapest Ildikó Horányi head museologist, MNM Semmelweis Medical History Museum, Budapest K. Horváth Zsolt társadalomtörténész, Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, Kommunikáció Tanszék Zsolt K. Horváth, social scientist, Eötvös Loránd University Institute for Theory of Arts and Media Studies, Communication Department Kerényi Szabina szociológus, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szabina Kerényi, sociologist, MTA Centre for Social Sciences Kremmer Sarolta szociológus, a Semmelweis Egyetem szülésznő szakos hallgatója Sarolta Kremmer, sociologist, student at Midwifery B.Sc, Semmelweis University Malomvölgyi Csilla , a Friedrich-Ebert-Stiftung tudományos munkatársa Csilla Malomvölgyi, Policy Officer Friedrich-Ebert-Stiftung Palkó Bori: Nagycsaládos anya, aki önkéntesként több, a szülészet körüli visszásságok felszámolását célzó projektben vett részt. The matriarch of a large family who, as a volunteer worker, took part in the curbing of malpractice on hospital maternity wards. Sándor Judit bioetikus, jogász, a CEU tanára és a CELAB(a CEU Bioetikai és Jogi Központjának) igazgatója Judit Sándor bioethicist, lawyer, teacher at CEU and director of CELAB(The Center for Ethics and Law in Biomedicine) Szőke Alexandra szociológus, Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Regionális Kutatások Intézete, Budapest Alexandra Szőke, sociologist, Centre for Economic and Regional Studies, Regional Research Institute, Budapest 103 EPERJESI ÁGNES Képzőművész, tanár. Az Iparművészeti Főiskola fotó és ti pográfia szakán végzett 1991-ben. 2010-ben a Magyar Kép zőművészeti Egyetemen szerzett doktori fokozatot. 2011 és 2021 között a MKE Intermédia tanszékének oktatója, jelenleg a Metropolitan Egyetem docense. Eperjesi meghatározó alkotói attitűdje az alkalmazott médium szerepének, jelenté sének ismeretére épül, a tudatosság és racionális önkontroll gyakorlását ötvözi a véletlen, az intuíció és a kísérletezés játékosságával, mely egyszerre hűvös és intim, tudományos és személyes munkákban ölt testet. Eperjesi következetes önálló képi és gondolati világot építő, vizuális nyelvet alkotó pályafutása során szervesen von vizsgálódásai körébe mé diumelméleti kérdéseket és a médiumhasználat társadalmi következményeit. Budapesten él és dolgozik. Artist and educator. She graduated from the photography-centered department of Visual Communication and Typography of the Academy of Applied Arts in 1991. She obtained her DLA from the Hungarian University of Fine Arts in 2010. Between 2011 and 2021, she was a lecturer at the Intermedia Department at the Hungarian University of Fine Arts, she is currently an associate professor at the Metropolitan University, Budapest. Eperjesi’s creative approach is based on her knowledge of the role and meaning of the applied medium, combining the exercise of consciousness and rational self-control with the playfulness of chance, intuition and experimentation, which is at once cool and intimate, scientific and personal. Throughout her career, Eperjesi has built a consistent, autonomous visual and conceptual world, creating a visual language that organically incorporates questions of media theory and the social and political implications of media usage. She lives and works in Budapest. FÁTYOL VIOLA Tanulmányait az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végezte, ahol jelenleg doktori képzésben vesz részt. 2015-től kezdődően a MOME fotográfia szak oktatója. Művészeti tevékenysége a konceptuális fotográfia területén mozog, munkái elsősorban projekt alapúak. Képalkotói módszerei között egyaránt meg jelenik a megrendezett és a dokumentarizmus felől közelítő fotó, emellett a fotográfia és más művészeti műfajok – mint a land art, a performance vagy részvételi művészet – határt erületei is foglalkoztatják pályája kezdete óta. Munkáinak kiindulási pontja valamilyen személyes élmény, emlék, saját életesemény. A személyesség zárt köreit kinyitva a saját élményeiben megjelenő univerzális kérdésekre helyezi a hangsúlyt. Így jelenik meg munkáiban többek között a csa ládi kapcsolatok elemzése, az öregedés tematikája, vagy a szülés és az anyaság feldolgozása. Budapesten él és dolgozik. She met photography as an art medium during her university years in Eger at the Károly Eszterházy Teacher Training College. Later, she pursued her education at the Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest between 2006 and 2011, obtained her degree in photography, and also started her doctoral studies here. She have been teaching since 2006, to different ages and in different types of schools. She then became a lecturer at MOME Visual Culture Teaching Department, and currently hold a teacher position at the Photography Department of MOME since 2015. Her artistic activity unfolds in the field of conceptual photography, and her works are primarily project based. In the way she elaborates her images, she uses a specific blend of set and documentary photography, but other genres such as land art, performance or participative art and their boundaries are also part of her focus since the beginning of her career. All her works depart from a personal experience, memory or an event in her life. However, she opens the doors of her personal circles by placing the focus on universal questions that appear in her personal experiences. This leads her to deal with the analysis of family relations, with the thematic of aging or processing the experience of giving birth or motherhood. GADÓ FLÓRA Gadó Flóra kurátor, kutató és kritikus, aki Budapesten él és dolgozik. 2018 óta a BTM- Budapest Galéria kurátora. 2021-ben szerezte meg doktori fokozatatát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Film, Média és Kultúraelmélet Doktori Iskolájában. Számos kiállítást kurált Magyarországon és a régióban, például a brno-i TIC Gallery-ben, a pozsonyi Julius Koller Society-ben vagy az OFF-Biennále Budapest keretében. Az elmúlt években több kurátori rezidenciaprogramon vett részt, mint amilyen a MeetFactory(Prága), a Brno House of Arts vagy az East Art Mags program műkritikusoknak Romániában és Lengyelországban. 2016 és 2019 között a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület alelnöke volt. Je lenleg a Budapesti Metropolitan Egyetemen óraadó, a Café Bábel folyóirat egyik szerkesztője és a University of Bergen Curatorial Practice programjának hallgatója. Flóra Gadó is a curator, researcher and art critic based in Budapest. Since 2018 she works as a curator at the municipal contemporary art center Budapest Gallery and recently obtained her doctoral degree in Film, Media and Cultural Studies at Eötvös Loránd University. She curated several exhibitions both in Hungary and the neighboring countries, including TIC Gallery(Brno), Julius Koller Society(Bratislava) and within the framework of OFF-Biennale Budapest. In the past years she took part in several curatorial residency programs, including MeetFactory in Prague, Brno House of Arts and the East Art Mags program for art critics in Romania and Poland. Between 2016 and 2019 she was the Vice President of the Studio of Young Artists’ Association, Budapest. Currently, she is a lecturer at Budapest Metropolitan University, co-editor of the journal Café Babel and she currently takes part of the Curatorial Pratice program at University of Bergen. ESZTER LÁZÁR Budapesten élő független kurátor és a Magyar Képzőmű vészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet Tanszékének adjunktusa. Doktori fokozatát a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Iskolájának Kultúratudományi Program ján szerezte. Az oktatás mellett kurátori és együttműködésen alapuló projektekben vesz részt(pl. 2015-ben és 2017-ben az OFF-Biennále Budapesten, 2018-ban a bécsi curated by projektben dolgozott együtt Nagy Edinával; 2017-ben a pozsonyi tranzitban a Residency Under Investigation egyik társkurátora volt; 2019-ben a Tehnica Schweiz művészpárossal A kék terem projektben működött közre. 2016 és 2019 között a nemzetközi RomArchive filmes szekciójának kutatója volt, 2019-ben csatlakozott az OFF-Biennále Budapest kurátori csapatához. Curator and lecturer based in Budapest. She holds a PhD in cultural studies from the Doctoral School of Literary Studies, University of Pécs. In addition to teaching at the Department of Art Theory and Curatorial Studies in the Hungarian University of Fine Arts in Budapest, she curates exhibitions and collaborates in projects(e.g. OFF-Biennale Budapest 2015, 2017, and curated by, 2018 in Vienna with Edina Nagy, Residency Under Investigation at tranzit.sk, Bratislava 2017., The Blue Room with artist duo Tehnica Schweiz, 2019.). Between 2016-2019 she was a researcher of the Film Section in the international RomArchive project. She joined the curatorial team of the OFF-Biennale Budapest in 2019. EDINA NAGY Független kritikus, kurátor, Budapesten él és dolgozik. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Filozófiatudo mányi Doktori Iskolájában szerzett doktori fokozatot 2016-ban. Jelenleg az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intéze tének oktatója, az Esztétika Tanszék adjunktusa. Érdeklődési területe a kiállítási display története, az intézménykritika alternatív lehetőségei, a kritikus és szociálisan elkötelezett művészet aktuális megjelenési módjai. Folyamatosan publikál online és offline magyar művészeti folyóiratokban. Számos kiállítás szervezője, Lázár Eszterrel közös korábbi kiállítási projektjei: Amikor a művész(et) beszél(OFF Biennále Bu dapest, 2015), Repülő kajak(OFF Biennále Budapest, 2017), Zeitgeistlos(Curated by, Bécs, 2018). Edina Nagy is a freelance art critic and independent curator based in Budapest. She currently works as a senior lecturer at the Department of Aesthetics at Eötvös Loránd University Budapest where she completed her PhD in 2016. Her areas of interest and research include the alternative ways of institutional critique, the history of exhibition displays, critical and socially engaged art practices today. She is a frequent contributor to online and offline Hungarian art publications and journals. She has curated various exhibitions, she collaborated with Eszter Lázár in two projects for the OFF Biennale 1-2 Budapest: When Artist Speaks (2015), The Flying Kayak(2017) and the exhibition Zeitgeistlos (Curated by Vienna 2018). ŐZE ESZTER Kurátor, kutató, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Kép zőművészet-elmélet tanszékének oktatója és a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet tudományos munkatársa. Doktori tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Filozófiatudomá nyi Doktori Iskolájában folytatta. Kutatási területe a 20. század eleji művészetelmélet, és muzeológia. Az elmúlt években elsődlegesen a két világháború közötti időszakkal, főként az európai egészségügyi és társadalomtudományi múzeumok, például a magyar Társadalmi, majd Népegészségügyi Mú zeum működésével foglalkozott.. 2020-ig a Fiatal Művészek Stúdiója Egyesületének(FKSE) vezetőségi tagja volt, és a Center for Experimental Museology- V-A-C Foundation ösztöndíjasa. 2014-2017 között a Kassák Múzeum kurátora volt. Eszter Őze is a freelance researcher and curator based in Budapest. In addition to teaching at the Department of Art Theory and Curatorial Studies in the Hungarian University of Fine Arts in Budapest, she is a research fellow at the Museum of Fine Arts- Central European Research Institute for Art History. She completed her PhD program in Philosophy: Film, Media and Cultural Theory of the Eötvös Loránd University. Her research field is museology between the interwar period: she looks to analyse The Public Health and Social Museums in Europe, particularly The Hungarian

Social Museum. She is focusing on the connection of a museum’s program and the state’s mass production of hygiene. Until 2021 she was a lead member of The Studio of Young Artists’ Association(SYAA), and a research fellow in the Center for Experimental Museology- V-A-C Foundation research program. She worked for the Kassák Museum as a curator(2014-2017). SIMON ZSUZSANNA A Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán végzett 2015-ben. Kutatási területe a feminizmus, a testről alkotott kép és az aktivizmus. Jelenleg a szőr tematikájával foglalkozik. Fő médiuma a fotográfia, évek óta foglalkozik kü lönböző független és intézményi kortárs művészeti projektek fényképezésével es videózásával. Budapesten él és dolgozik. Zsuzsanna Simon studied intermédia at the Hungarian University of Fine Arts where she graduated in 2015. Her works focus on feminism, body representation and activism. Her recent research revolves around the body hair. Her mainly works in the medium of photography and she documents contemporary art projects and exhibitions. Lives and works in Budapest. SZÁSZ LILLA Tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte orosz-esztétika szakon. Szociálisan érzékeny, a dokumen tarista fotóban gyökerező művészeti munkásságában a migráció, nemi identitás, perifériák kérdésével foglalkozik. Többek között vizsgálja, hogy az emberek miként élnek külső körülmények hatására létrejött zárt közösségekben (intézetekben, hajléktalanszállón, stb.) Magyarországon és külföldön egyaránt. Budapesten él és dolgozik. Lilla Szász studied Russian and aesthetics at ELTE University. Known for her socially inspired works, Lilla Szasz focuses on stories of human vulnerability and is concerned with issues of immigration, identity and gender. Her practice is rooted in the process of documentary photography. In her long-term projects, Szasz engages with marginal groups of people living in closed, special communities like shelter houses, detention homes, etc. Lives and works in Budapest. TRAPP DOMINIKA 2012-ben diplomázott festőművészként a Magyar Képzőmű vészeti Egyetemen, Budapesten. Jelenleg a budapesti Mo holy-Nagy Művészeti Egyetem multimédiaművészeti doktori képzésén vesz részt. Művészeti praxisát kétirányú érdeklődés jellemzi: egyrészt egy érzékeny festői megközelítés, amely lehetővé teszi az intuíciót és az önvizsgálatot; másrészt egy kifelé irányuló érzékenység, amelynek célja a közösségek közötti párbeszédek elősegítése a kollektív önismeret szol gálatában. Legutóbbi együttműködésen alapuló egyéni kiál lításán a magyar népi kultúra által meghatározott határokat állította a középpontba. A kiállítás a népzene és a néptánc által közvetített eszmények, valamint a vidéki kultúra diszkurzív, szimbolikus és szomatikusan berögzült elemeit vizsgálva megkísérelte e közösségi normák jelenbeli perspektívából történő újraolvasását. Budapesten él és dolgozik. Domnika Trapp graduated as a painter at The Hungarian University of Arts, Budapest in 2012. She is currently enrolled in the multimedia art doctoral program of MOME—University of Applied Arts Budapest. Her practice has been characterized by a two-way interest: on the one hand, a sensitive painterly approach that allows for intuition and introspection; and on the other hand, an outward-directed sensitivity aiming to facilitate dialogues between communities in the service of collective self-knowledge. In her latest collaborative solo show, she focused on the boundaries defined by Hungarian folk culture. Looking behind the ideals conveyed by folk music and folk dance, as well as behind the discursive, symbolic and somatically ingrained elements of rural culture, the exhibition attempted to reread these communal norms from a present perspective. Lives and works in Budapest. VARJU TÓTH BALÁZS Tanulmányait az ELTE filmelmélet és filmtörténet, majd a MOME média design szakjain végezte. Jelenleg az amszter dami Sandberg Institute Fine Arts tanszékének hallgatója. Munkáiban gyakran foglalkozik hatalmi dinamikákkal, hie rarchikus viszonyokkal, valamint az egyén és a társadalom viszonyával. 2017 óta tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek. Budapesten és Amszterdamban él és dolgozik. Balázs Varju Tóth studied Film History and Theory at ELTE University and Media Design at MOME Budapest. He is currently a student at the Fine Arts Department of the Sandberg Institute in Amsterdam. His works often focus on power dynamics, hierarchical relationships, and the relations between individual and society. He’s been a member of FKSE – the Studio of Young Artists’ Association – since 2017. Lives and works in Budapest and Amsterdam. 104

IMPRESSZUM IMPRINT Várószoba: Női gyógyítók és páciensek az orvoslás perifériáján Waiting Room: Women healers and patients on the periphery of medicine A projekt kurátorai/ curated by: Gadó Flóra, Lázár Eszter, Nagy Edina, Őze Eszter A projektben részt vevő művészek/ participating artists: Eperjesi Ágnes, Fátyol Viola, Simon Zsuzsanna, Szász Lilla, Trapp Dominika–Kremmer Sarolta, Varju Tóth Balázs Szerkesztők/ Editors: Gadó Flóra, Lázár Eszter, Nagy Edina, Őze Eszter Lektor/ Proofreader: Lépold Zsanett A projekt arculata/ Layout of the project: Vékony Dorottya Grafikai terv/ Graphics design: Neszmélyi Réka Fordítás/ Translation: Laki Júlia, Rudnay Zsófia Nyomda/ Print: Pauker Nyomda Példányszám/ Copy: 300 Fotók/ Photographs© Biro Dávid, valamint Lukács Máté(82 és 85. oldal, felső) és Eperjesi Ágnes(56. oldal), Fátyol Viola(61. oldal), Simon Zsuzsanna(69. oldal), Szász Lilla(73. oldal), Varju Tóth Balázs(84 és 85. oldal, alsó) Szövegek/ Texts© szerzők/ authors ISBN 978-615-6289-07-0 Kiadó/ Publisher: Friedrich-Ebert-Stiftung Köszönet/ Thanks to B Braun Magyarország Friedrich-Ebert Stiftung, Katona Noémi, Malomvölgyi Csilla Közkincs Könyvtár, Antonia Burrows Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, Horányi Ildikó, Scheffer Krisztina Summa Artium, valamint BTM- Budapest Galéria, C3, Kovács Kristóf, tranzit.hu.

108