P E R S P E K T Í VA Szegénységkutatás – 2025 Elemzés a magyarok pénzügyi kitettségéről Nőtt az optimizmus, de egyre kevesebben érik el az átlagosnak tartott életszínvonalat az Egyensúly Intézet szegénységkutatása szerint Az Egyensúly Intézet szegénységkutatása alapján némileg javult a magyarok anyagi helyzete az elmúlt évekhez képest. Hon fi társaink nagyjából 70 százaléka gond nélkül ki tudja fűteni otthonát, és rendszeresen megengedheti magá nak a hús vagy hal fogyasztását. Ez közel tíz százalékpon tos javulás 2023 végéhez képest, amikor az in fl áció már tartósan egy számjegyűre csökkent, és az energiaválság le csengésével mérséklődött a háztartásokra nehezedő anyagi nyomás. Eközben a pénzügyi biztonság tekintetében is ja vulás tapasztalható: 2024-hez képest több mint kétszeresére emelkedett azok aránya, akik háztartásuk bevételének nö vekedésére számítanak(6 százalék → 14 százalék). Mindeközben azonban a mindennapi megélhetés költségei is érezhetően emelkedtek. A kutatásban megkérdezettek válaszai alapján a szűkös élethez szükséges jövedelem 2024-hez képest 250 ezerről 300 ezer forintra, az átlagos megélhetéshez szükséges összeg 400 ezerről 500 ezer fo rintra, míg a gondtalan élethez szükséges jövedelmi szint 600 ezerről 700 ezer forintra növekedett. Az átlagosnak tartott vagy annál magasabb életszínvona lat azonban egyre kevesebben képesek elérni. Emellett a magyarok közel fele(47 százalék) nem tud minden alapve tő kiadást biztonsággal kezelni, legyen szó a fűtésről, a rendszeres húsfogyasztásról vagy egy nagyobb összegű vá ratlan kiadásról. Nagyjából 800 ezer ember súlyos anyagi nélkülözésben él, vagyis mindhárom alapvető megélhetési dimenzióban korlátozottak a lehetőségei. Szegénységkutatás – 2025 1
Heft
2025
Einzelbild herunterladen
verfügbare Breiten